Irán titokban tovább növelte a dúsítotturán-készleteit

Mindez egy jelentésből derült ki, lényegében véletlenül.

  • MTI MTI
Irán titokban tovább növelte a dúsítotturán-készleteit

Irán tovább növelte dúsítotturán-készleteit - állapította meg a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) egy jelentésében, amelyet nem a nyilvánosságnak szántak, de amelyből pénteken részletek láttak napvilágot.

Az ENSZ égisze alatt működő szervezet szerint Irán továbbra is megsérti az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt tagállamával és Németországgal 2015-ben megkötött megállapodást - idézett a jelentésből az AP amerikai hírügynökség.

A NAÜ május 20-i állapotot tükröző megállapítása szerint az iszlám köztársaság három hónap alatt alig több mint 1 tonnáról csaknem 1,6 tonnára növelte a birtokában lévő, alacsonyan dúsított urán mennyiségét. A 2015-ös megállapodás szerint - amelyet az Egyesült Államok 2018-ban egyoldalúan felmondott - Iránnak legfeljebb 200 kilogrammos készlete lehetne dúsított uránból. Emellett a megállapodásban rögzített legfeljebb 3,67 százalékos szint helyett Irán 4,5 százalékos tisztaságúra dúsítja az uránt, és nehézvízből is a megengedettnél nagyobb mennyiséget tárol.

A megállapodásban Irán vállalta, hogy gazdasági ösztönzőkért cserébe korlátozza nukleáris programját. Az egyezség azt volt hivatott megakadályozni, hogy Irán atomfegyvert állítson elő. Teherán váltig tagadja, hogy ez lenne a célja, és jelenleg nem akadályozza a NAÜ megfigyelőit abban, hogy ellenőrizzék az iráni nukleáris létesítményeket.

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.