„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Legalább 15 évet tölt majd börtönben az elkövető.
Legkevesebb 15 évet tölt majd börtönben gyilkossági kísérletért az a fiatal, aki tavaly augusztusban a londoni Tate Modern teraszáról öt emeletes mélységbe hajított egy 6 éves kisfiút. Az ítélet pénteken született meg, annak kihirdetésekor a bíró – mint az Independent idézi – úgy fogalmazott: a tinédzser élete nagyobb részét, ha nem az egészét rács mögött fogja tölteni.
Az áldozat fejjel előre zuhant a földre, gerinc-, láb- és kartörést szenvedett, és vérzés alakult ki az agyában; maradandó sérüléseket szenvedett.
A vádirat szerint az elkövető, Jonty Bravery gondozói felügyelet alatt állt, és már két éve kijelentette, hogy valakit "nagyon magasról" le akar dobni. Bravery előre megtervezte a tettét, majd pedig örömét lelte abban, hogy ismertté vált általa – fogalmazott a bíró, aki szerint a most 18 éves fiatal súlyos veszélyt jelent a társadalomra.
A biztonsági kamerák felvételei szerint a bűncselekmény napján először a legmagasabb londoni felhőkarcoló, a galériától nem messze emelkedő The Shard tetejére próbált feljutni, de a borsos belépődíjat nem tudta kifizetni. Ezután ment fel a Tate Modern tetőteraszára, ahol több gyermeknek is a nyomába szegődött, míg végül a korlát mellett álló francia kisfiút kapta fel és dobta a mélybe.
A bírósági tárgyaláson Bravery elismerte az emberölés kísérletének vádját.
A tárgyaláson elhangzott, hogy Bravery súlyos mértékű autizmusban szenved, az ítéletben idézett szakértői vélemények szerint azonban ez nem magyarázza tettét. Az Independent szerint a fiatal arról is beszámolt, hogy a támadás előtt hónapokig hallott hangokat, amik azt mondták, öljön meg valakit.
Azért lökött le egy kisfiút a 17 éves fiú a Tate Modern teraszáról, mert be akart kerülni a tévébe
Beismerte bűnösségét az a brit kamasz, aki augusztusban ledobott egy kisfiút a londoni Tate Modern múzeum teraszáról - közölte pénteken az illetékes bíróság.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.