Ha nem akarod megoldani, alakíts egy bizottságot – a szerb kormány is ismeri a cinikus, ám sok igazságot tartalmazó „bölcsességet”: a belgrádi kabinet most egy 15 fős testületet hozott létre annak kiderítésére, mi lett a sorsa azoknak az újszülötteknek, akiket néhány évtizeddel ezelőtt a szerbiai szülészeti osztályokról raboltak el, s vélhetően adtak el gyermekvásárló örökbefogadóknak. A bizottságot az igazságot egyre hangosabban követelő szülők, valamint az EU és az Európai Emberi Jogi Bíróság nyomására hozták létre, az unióba belépni akaró Szerbia parlamentje februárban fogadta el az ezzel foglalkozó törvényt. A dokumentum ugyanakkor nem fűz túl sok reményt az ügy részleteinek feltárásához, a képviselők úgy döntöttek, ha nem sikerül kideríteni, mi lett a gyermekekkel, az érintett családok tízezer euróig terjedő kárpótlást kaphatnak.

Fél évszázados bűncselekmény-sorozat

A gyermekrablások vélhetően az 1970-es évek végén kezdődhettek, és nem tudni mikor értek véget, akadnak, akik szerint ma is előfordulnak hasonló esetek. A hivatalos becslések szerint mintegy kétezer gyermeket raboltak el a kórházi személyzet tagjai és a közvetítők. De vannak olyan feltételezések is, amelyek szerint a szervezett bűnözés már az 1950-es években megszervezte a szerbiai gyermekrablásokat és az áldozatok száma tízezer körül lehet. Az elrabolt gyermekeket tömörítő szervezet szerint az újszülöttek többsége a skandináv országokba, illetve Németországba került, s egy-egy gyermekért 15-40 ezer eurónyi összeget fizetnek az örökbefogadók.

Képünk illusztráció

AFP / Andrej Isakovic

Az anyáknak azt mondták, gyermekük hirtelen meghalt, ám a holttesteket – amik persze nem is voltak – nem adták át a családnak, s szabálytalanok voltak a halotti anyakönyvi kivonatok is, már ha egyáltalán kiadták azokat. Az utólag rekonstruált esetek között nagyon sok hasonlóság van. A gyermekeket úgy nyilvánították halottnak, hogy a család nem kapott megfelelő dokumentumot a halál okáról, a szülők meg sem nézhették a gyermeket, általában fiatal házasok első újszülöttje tűnt el, az esetek többsége a hétvégén történt, sok esetben ugyanaz az orvos állapította meg a halál beálltát, az ikrek esetében pedig mindig az egészségesebb baba tűnt el.

„Amikor felocsúdtunk az első sokkból, meg akartuk látogatni a lányunk sírját. De a temetőben közölték velünk, hogy a kórház nem adta ki a holttestet, és nem küldött semmiféle hivatalos dokumentumot sem. Ezután elmentem a kórházba, ahol egyértelműen hamisított anyakönyvi kivonatot tettek elém” – mesélte az egyik elrabolt gyermek apja, Goran Filipovics.

Mirjana Novokmet, aki 1978-ban szült egészséges babát, azt mesélte, hogy eleinte elnyomta magában a gyanút, ám amikor híre ment annak, hogy Szerbia-szerte sok anya járt úgy, mint ő, feléledt benne a remény, hogy gyermeke mégsem halt meg. „Nem láttam a gyermekemet, nem is kaptam meg, hogy eltemethessem őt. Még mindig van okom reménykedni, hogy életben van” – mondta a gyerekrablások áldozatainak egyik belgrádi csoportját vezető asszony.

Miriana Novokmet, az eltűnt újszülött anyja a születési anyakönyvi kivonatot mutat fel a szerb fővároshoz Belgrádhoz közeli, zemuni otthona előtt 2013-ban

AFP / Andrej Isakovic

Kettős könyvelés

Liljana Milanovics, aki 1975-ben Krusevacban szült, néhány órával később kapta a hírt, hogy gyermeke különféle komplikációk következtében meghalt. 36 éven át próbálta feldolgozni a tragédiát, ám 2011-ben, amikor bement az önkormányzathoz, kikérte a vele kapcsolatos dokumentumokat, és meglátta, hogy gyermekének két születési anyakönyvi kivonata is volt, s a másodikon valaki aláhamisította az ő aláírását. Milanovics azóta harcol azért, hogy kiderüljön, mi lett gyermekével, de folyamatosan falakba ütközik: egyetlen illetékes sem hajlandó szóba állni vele, s nem mutatják meg neki a lányával kapcsolatos dokumentumokat sem.

Bár az érintett családok már jó ideje sürgetik, hogy a hatóságok végre komolyan vizsgálják ki az ügyet, sokáig szinte semmi sem történt, az illetékesek folyamatosan azt hangoztatták, hogy nincsenek meg a szükséges dokumentumok, így nem lehet kideríteni, mi az igazság. Miközben rejtélyes „balesetek” történtek – beázott az egyik dokumentumraktár, a másik pedig leégett – végül egy szerbiai asszony 2013-ban Strasbourgban pert nyert a szerb állam ellen, s ezzel újabb lendületet adott a vizsgálódásnak.

A lendület azonban nem tartott soká, a 2013-ban létrehozott parlamenti bizottság szép csendben leállt a munkával, s hiába sürgették a kormányt az anyák és az apák, egészen mostanáig nem volt előrelépés. Az áldozatok most attól tartanak, az új bizottság is azért jött létre, hogy az EU megelégedésére lezárják az ügyet, s némi kártérítéssel lecsendesítsék a megrabolt családokat.

Képünk illusztráció

MTI / Oláh Tibor

Nem a pénz kell

Bár a szerb hatóságok azt állítják, hogy bűnügyi eljárás nem indítható, mert az ügy már elévült, a sértettek lecsendesítése nem lesz egyszerű feladat, hiszen az érintettek máris hangsúlyozzák nem pénzt akarnak, hanem az igazságot. „A pénzt a gyerekeimnek fogom adni. Úgy vélem Dejan még él, s csak tudni akarom mi történt. Valaki eladta a fiamat és ezzel pokollá tette az életemet” – mondta az egyik szülő, Bogdan Janjics. Az ő gyermeke kétnapos korában „halt meg”.

(Kiemelt képünk illusztráció)