szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

Donald Trump amerikai elnök jogászcsapata benyújtotta hétfőn a perkeresetet a pennsylvaniai választások miatt.

Biden nyert, Trump még küzd - amerikai elnökválasztás 2020
November 3-án elnökválasztást tartottak az Amerikai Egyesült Államokban. A republikánus Donald Trump és demokrata kihívója, Joe Biden közti verseny több államban nagyon szoros volt, így végül csak november 7-én derült ki: Joe Biden lesz az USA 46. elnöke. Kövesse az elhúzódó elnökválasztás fejleményeit és lehetséges következményeit a hvg.hu-n.
Friss cikkek a témában

A keresetet a pennsylvaniai szövetségi bíróságon nyújtották be, annak gyanújával, hogy a tagállam levélszavazási rendszere "nélkülözött minden átláthatóságot és ellenőrizhetőséget, amely a személyes szavazások esetében biztosított volt".

A 20 elektort adó Pennsylvaniában a szavazatok 99 százalékát dolgozták fel eddig, de az amerikai AP hírügynökség és a republikánusokhoz közel álló Fox televízió, majd nyomukban a többi nagy médium is azt jelentette már szombaton, hogy a demokrata jelölt, Joe Biden elnyerte a pennsylvaniai elektorok támogatását is, és így a megválasztásához szükséges 270 elektornál is többet tudhat magáénak. Biden ennek tudatában mondott beszédet szombaton éjjel, majd ő és alelnökjelöltje, Kamala Harris vasárnap győzelmi beszédet is tartott Wilmingtonban.

Az amerikai elnök jogászainak perkeresete azt kérte, hogy a tagállam hatóságai azonnal állítsák le Biden győzelmének igazolását Pennsylvaniában.

"A szavazókat Pennsylvaniában egyszerűen azon különböző normák alapján bírálták el, hogy milyen szavazási módot választottak, és álláspontunk szerint a választási rendszer kétharmada potenciálisan hamis szavazatot eredményezett, mivel megfelelő igazolás vagy ellenőrzés nélkül vették számba ezeket" – fogalmazott a beadvány, amelyet Matt Morgan, Donald Trump 2020-as kampányának jogi főtanácsadója írt alá.

Közben változatlanul tart a szavazatszámlálás a 15 elektort adó Észak-Karolinában, a 16 elektorral rendelkező Georgiában és Arizonában, amely 11 elektort küld az amerikai elnököt megválasztó elektori testületbe.

Amerikai elemző: Biden a leggyengébb elnök lehet Jimmy Carter óta

Az ismert politológus, Ian Bremmer arra számít, hogy a szenátus nem lesz a demokratáké, így sok fontos intézkedést az új elnök nem fog tudni elfogadtatni, Trump pedig 2024-ben akár vissza is térhet.

A Reuters hírügynökség hétfő esti jelentése szerint Arizonában – a szavazatok 98 százalékos feldolgozottsága mellett – apad Joe Biden támogatottsága. Hétfőn este a demokrata párti politikus a voksok 49,4 százalékát, míg Donald Trump a szavazatok 49 százalékát tudhatta magáénak.

Trump az elnökválasztás alatt is végig twitterezett, az első részeredmények beérkezéséig 24 bejegyzést tett közzé, a mikroblog-szolgáltató ebből 9 esetében döntött elrejtés, illetve a terjedés korlátozása mellett. Joe Biden 22 tweetet közölt a vizsgált időszakban, ám egyikben sem kiáltotta ki csalásnak a levélszavazatokat, és egyikben sem állította be már lefutott dolognak a versenyt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!