Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Antiszemita támadás történhetett. Egy hónap sem telt el azóta, hogy egy terrorista a város legnagyobb zsinagógájánál nyitott tüzet a járókelőkre.
Egy nő letépte egy rabbi kipáját, és kiabálva késsel megfenyegette őt Bécsben csütörtökön – jelentette az APA osztrák hírügynökség a belügyminisztériumra hivatkozva. Antiszemita támadásként értékelték az incidenst.
A rendőrség szerint senki sem sebesült meg, a nő pedig elmenekült a helyszínről. Az Oe24 osztrák hírtévé értesülése szerint a rabbi azt mondta a rendőrségnek:
A járókelők félrenéztek, ahelyett, hogy megpróbáltak volna segíteni neki.
Karl Nehammer belügyminiszter szerint támadás érte a bécsi zsidóságot. Megerősítették a zsinagógák védelmét. Twitteren azt is írta, kiderítik, tényleg antiszemita támadás történt-e.
Sebastian Kurz kancellár pedig úgy fogalmazott a Twitteren:
A lehető legszigorúbban elítélem a mai bécsi támadást, amely egy rabbit ért. Határozottan fel kell lépnünk az antiszemitizmus ellen, és minden tőlünk telhetőt megtenni azért, hogy a zsidók továbbra is biztonságban élhessenek Bécsben, mert Európa zsidók nélkül nem Európa.
Bécs belvárosában november elején terrortámadás történ. A terrorelhárítók szerint eredetileg az első kerületi Seitenstettengasséban lévő zsinagóga ellen akart a tettes merényletet elkövetni, az azonban zárva volt. Németországban, Halle városában tavaly egy szélsőjobboldali terrorista támadott meg egy zsinagógát, ahol meggyilkolt két embert. Antiszemita atrocitások a budapesti bulinegyedben is gyakoriak, ezeket főleg turisták követik el a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány kuratóriumi elnöke, Szabó György szerint.
Egy 2019-es felmérés szerint az Európai Unióban élő zsidó fiatalok több mint 80 százaléka problémának tekinti saját országában az antiszemitizmust.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.