szerző:
Nagy Iván László
Tetszett a cikk?

A 23 éves Niko Omilana egyszemélyes viccpártként indul a csütörtöki londoni polgármester-választáson, két héttel a nevezése után pedig máris 5 százalékra mérték a támogatottságát. A YouTube prank-videókból 3,5 milliós követőtábort toborzó brit humoristával készítettünk interjút.

Tényleg létezik Magyarországon egy viccpárt?

– teszi fel hirtelen a kérdést Niko Omilana. A téma feltétlenül releváns, a 23 éves brit férfi ugyanis nemcsak az internet egyik legnagyobb poéngyárosa a maga 3,5 millió követőjével YouTube-on, hanem rajongótáborát mozgósítva pár héttel ezelőtt beindította a politikai karrierjét is: teljesen abszurd, helyenként morálisan megkérdőjelezhető, de társadalmi összetartást ösztönző ígéretekkel szállt be a londoni főpolgármesteri székért folytatott versenybe. Jelenleg 5 százalékra mérik a támogatottságát a csütörtökön esedékes választáson. Ezzel ő legnépszerűbb független jelölt, mindössze egy százalékkal lemaradva a Zöld Párt, és hárommal a Liberális Demokraták jelöltjétől.

Bár Omilana nem a pártpolitika tengelyén pozicionálja magát, mégis megfelel azoknak a kritériumoknak, amelyek alapján protest-, illetve viccpártokról beszélünk. Ezek azok a mozgalmak, melyek az intézményes politika fricskájaként szürreális választási ígéretekkel állnak elő, görbe tükröt tartva a hagyományos politika, valamint a választópolgárok elé. Bár többnyire a szavazatoknak kis hányadát tudják bezsebelni, a világ talán legismertebb viccpártja, az izlandi Legjobb Párt a gazdasági válságot követően, 2010-ben a legtöbb képviselői helyet, illetve a polgármesteri posztot is megszerezte a reykjavíki önkormányzati választásokon. Fő pontjaik között szerepelt, hogy egyetlen ígéretüket sem tervezik betartani, a korrupciót pedig a nyilvánosság előtt fogják művelni. De amint a párt vezetője, a humorista Jón Gnarr a semmiből főpolgármester lett az ország egyharmadának otthont adó Reykjavíkban, kirajzolódott az is, hogy a politikai status quo erősebb bármilyen poénnál.

Jón Gnarr
©

Gnarr végül a válságot követően kénytelen volt megszorító intézkedéseket hozni, 2014-ben pedig a mandátuma lejártával feloszlatta a pártot, amelynek véleménye szerint sosem lett volna szabad komolyabbá válnia egy „jó ötletnél”, mégis úgy tűnt, a választóknak szüksége van erre.

Az tehát látszik, hogy a viccpártok célja nem feltétlen a kormányzás, sokkal inkább olyan dolgok, mint amit a Kutyapárt hazai példáján is látunk:

a humor útján alkotni rendszerkritikát, eközben pedig ott segíteni, ahol tudnak.

A viccpártok, illetve sokkal inkább a viccjelöltek évtizedek óta jelen vannak Nagy-Britanniában. A 80-as évek óta négy választáson indult el Lord Buckethead (magyarul Lord Vödörfej), a leginkább a Monty Python fekete lovagjához hasonlító karakter, akinek az alakját különböző humoristák keltették életre. 2019-ben pedig megszületett Count Binface (Kukafej Gróf) is, aki ugyanúgy néz ki, mint elődje, és egyébként ő is indul a londoni főpolgármesteri pozícióért.

Boris Johnson és Count Binface
©

Niko Omilana tehát arra fogékony környezetben hirdette meg a több helyen erkölcsi határokat is átugró protest-programját. Kiáltványának fő eleme, hogy Boris Johnsonnak „csitu van”, halálbüntetést szabna ki a háromnegyedes nadrágot hordókra, a rasszistáktól elvenné a fogaikat, illetve építene egy második óriáskereket a Temze-partra, hogy két szeme legyen a London Eye-nak. Emellett viszont olyan pontokat is hirdet, mint hogy a világvallások ünnepei mind legyenek munkaszüneti napok, fiatalok véletlenszerű átkutatása helyett (stop and search) a közszolgák ingyenes étkezést biztosítsanak (stop and serve), illetve önkormányzati bérlakásokat és közösségi központokat is építene (igaz, ezeket a The Sun napilap és a McDonald’s kárára).

Kampánya nemcsak a viccpártok jelenségére világít rá. A magát a fiatalok hangjaként definiáló jelölt programja erősen intézményellenes, ez pedig jelentősen összecseng azzal a tendenciával, hogy a fiatalok ugyan az interneten keresztül társadalmilag rendkívül aktívak, egyre csökkenő arányban vesznek részt a formális politikában. A középkorú fehér férfiak által dominált intézményeket rendszeresen éri kritika a valós reprezentatív mivoltukat illetően, a monolitikus pártrendszer (ami kiváltképp igaz Nagy-Britanniára) pedig szinte lehetetlenné teszi, hogy feltörekvő pártok, amelyek esetleg a fiatalabb választóknak releváns ügyeket képviselnek, megszilárduljanak. Bár szinte biztosra vehető, hogy Omilana részéről ez csak egy nagyszabású mutatvány az online népszerűsége növeléséért, a 23 éves londoni főpolgármester-jelölt esete látványosan ötvözi a humoros és valós rendszerkritikát. A hivatalos kampánybejelentése után 2 héttel végzett közvélemény-kutatás szerint pedig tényleg sikerült megérintenie a fiatalokat:

a 18-24 évesek 19 százaléka, míg a 25-34 év közöttiek 12 százaléka mondta, hogy Omilanara voksolna.

Gyereknapszemüvegben a világ ellen

Niko Omilana a brit YouTube-szféra egyik meghatározó alakja, aki leginkább prank-style videóival, azaz nagy büdzséből elkészített szívatásokkal szerzett magának hírnevet. Nyitott kamu gyorséttermeket, tiltották ki az Egyesült Királyság összes IKEA-jából miután alkalmazottnak adta ki magát, de még egy róla készült festményt is sikerült becsempésznie a londoni Nemzeti Galéria tárlatába.

Karrierje mérföldköve viszont pont egy politikai témájú hecc volt: 2018-ban újságírónak adta ki magát, hogy az English Defence League (EDL, magyarra fordítva Angliai Véderő) nevű extrém-jobboldali mozgalom tüntetésén figurázzon ki erősen rasszista nézeteket hangsúlyozó demonstrálókat. Innen ered az is, hogy követőire csak az NDL, azaz a Niko Defence League tagjaiként utal, amelynek önjelölt nagyvezéreként fő terve meghódítani az internetet, szépen lassan pedig az egész világot. Utóbbi cél felé első lépésként Omilana április 2-án bejelentette, hogy elindul a londoni főpolgármester-választáson: az erről szóló, 44 másodperces Twitter-videóban gyerekméretű napszemüvegben kérte meg a választókat, hogy szavazzanak rá, mert aki nem teszi, „annak büdös a szája”.

A HVG-nek is jutott a szívatásból

Omilanat múlt héten kerestük meg egy online interjúra, hogy átbeszéljük vele, mégis milyen társadalmi mélységekben gondolkodik a programpontjairól, illetve – elvégre mégis csak választásról beszélünk – mennyire van tisztában a polgármesteri pozíció hatáskörével.

Aztán kiderült, hogy a független jelölt legfontosabb céljának például a háromnegyedes nadrágot hordókra kiszabott halálbüntetést tartja: Omilana szerint a ruhadarab szégyent hoz a brit nemzetre, és soha nem is lett volna szabad volna engedélyezni annak viselését. Mindeközben azt hansúlyozta, hogy programjában kitüntetett szerepet kap a fiatalok képviselete, akikkel folyamatosan, kétirányúan tud érintkezni a közösségi médián keresztül. Arra a kérdésre, hogy miként fogja őket ténylegesen megmozgatni a választófülkék irányába, úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi politikai kínálat a fő oka a fiatalok távolmaradásának, és ha valaki olyan, releváns ügyekkel fog foglalkozni, mint a rasszisták fogainak eltávolítása, biztosan leadják majd a szavazataikat.

Omilana szemében a nagy politikai pártok, főként a konzervatívok kimondottan nevetségesek, Boris Johnson például a nyilatkozataiban rendszeresen elfelejt angolul, és helyette latinul kezd el beszélni, amit a nem magániskolában tanult britek nem érthetnek. A miniszterelnök hivatalának súlya viszont veszélyben is lehet, legalábbis ha Omilana kijelentéséből indulunk ki: arra a kérdésünkre, hogy tisztában van-e a polgármesteri pozícióval járó hatalom határaival, úgy válaszolt,

nincs vele tisztában, de a határok azért vannak, hogy lebontsák őket.

Az interjú első szakaszában egyébként szembetűnő volt, hogy Omilana nem a rá jellemző lazasággal válaszolt a kérdéseinkre, hanem politikusokat meghazudtoló módon csak érintőlegesen foglalkozott az adott témával, és többnyire csak a programjára fókuszált. Mint a beszélgetés végén kiderült, ez nem volt véletlen:

Omilana ugyanis felfogadta egy kiköpött hasonmását, hogy az interjú első felében válaszoljon a kérdésekre, és csupán egy színlelt „vonalszakadás” után ült be a Zoom-találkozóra saját maga.

Niko Omilana (jobbra), és hasonmása a beszélgetés közben
©

A beszélgetés második részében már a valódi Niko Omilanaval beszélgettünk, aki részletesen ecsetelte programjának kevésbé kézzelfogható pontjait is. Kifejtette például, milyen komoly tervei vannak arra, hogy a londoni Hammersmith híd felújítása alatt át lehessen korcsolyázni a Temzén, ugyanis lepaktált a Jégvarázs filmek Elsa hercegnőjével, aki kérésére lefagyasztja a folyót. Szíve szerint betiltaná az összes bulvárlapot a városban, valamint bemutatta a LondOff nevű ötletét is, amely megvalósulása esetén Londonnak egy napig mindenféle elektromosságot nélkülöznie kéne – tekintettel az energiatakarékosságra.

Niko Omilana végül azt is kifejtette, mire számíthatnak a kint élő, vagy csupán turistáskodó magyarok, ha ő lesz London főpolgármestere: miután a rasszizmus és a xenofóbia kérdését megoldottnak tekinti a drákói szigorral, London sokkal élhetőbb lesz bárkinek, aki külföldről odaköltözik.

A turistáknak pedig új látványosságokat tervez építeni, például

egy trónt, amelyre kiülteti Boris Johnsont, akit bárki a kedve szerint bekussoltathat.

Szerda este végül kiderült, hogy a helycserés trükköt Omilana más újságokkal is eljátszotta: az erről szóló videóban bemutatta, hogyan ismerte meg kiköpött hasonmását, és szívattak meg együtt angol és német újságírókat. A hvg.hu-ról nem tett említést.

 

London választ

A koronavírus-járvány miatt 2021. május 6-án tartják az eredetileg 2020-ban esedékes londoni polgármester-választást. A városlakók négyévente szavazhatnak az önálló kormányzat tagjairól, az új városháza pedig a polgármester mellett a 14 kerület egy-egy jelöltjéből, valamint 11, a teljes lakosság által választott egyéni küldöttből áll össze.

Idén húszan indulnak a polgármesteri címért, ami a legtöbb jelölt a város történelmében. A győztesnek 19 milliárd fontos, azaz közel 8000 milliárd forintos költségvetés áll majd rendelkezésére, a kilencmilliós város leendő vezetőjének viszont nemcsak a tömegközlekedés, a klímaváltozás, a lakhatási válság és a növekvő bűnözés kérdéseivel, hanem a Covid utáni helyreállítással is meg kell majd küzdenie.

A várost 2016 óta a munkáspárti Sadiq Khan irányítja, a most ötvenéves politikus Boris Johnsont váltotta a város élén. Khan London első muszlim származású vezetője, a Munkáspárt szociáldemokrata oldalát képviseli, az elmúlt négy évben pedig főként a tömegközlekedés terén ért el nagyobb sikereket. A Labour kitart mellette a második ciklusra is, a felmérések szerint pedig jó esélye van a győzelemre: a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint a választók 41 százaléka tenné őt első helyre, és bár ez a szám tavasz elején még 50 százalék felett volt, csekély az esély arra, hogy legnagyobb kihívója, a konzervatív Shaun Bailey megszorongassa.

Bailey jelenleg 28 százalékponton áll, de toryként egyébként is ellenszélben versenyez a többségében Labour-szavazó fővárosban. A két nagy párt emberét követi 8 százalékkal a Liberális Demokratáktól Luisa Porritt, illetve hattal a zöldpárti Sian Berry. A felmérések szerint a legnagyobb támogatottságú független induló Niko Omilana a maga 5 százalékpontjával, megelőzve például Peter Gammonst, a UKIP 1 százalékon álló jelöltjét.

A járvány miatt a megszokottnál is alacsonyabb részvételre számítanak, a győztes személye pedig – szintén a járvány miatt – csupán május 9. körül derülhet ki.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!