Már 6,7 millió ukrajnai menekült érkezett az EU-ba

Lakosságarányosan a legtöbb ukrajnai menekültet Csehország, Lengyelország és Észtország fogadta be.

  • MTI MTI
Már 6,7 millió ukrajnai menekült érkezett az EU-ba

Háború Ukrajnában

Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.

Az Ukrajna elleni orosz offenzíva utáni több mint négy hónap alatt 6,7 millió ukrajnai menekült érkezett az Európai Unióba, közülük azonban mintegy 3 millióan már visszatértek Ukrajnába – jelentette ki Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyi biztosa.

Lakosságarányosan a legtöbb ukrajnai menekültet Csehország, Lengyelország és Észtország fogadta be – mutatott rá a biztos az EU-tagországok bel- és igazságügyi miniszterei informális találkozója első napi tanácskozását követő sajtótájékoztatón. Vít Rakusan cseh belügyminiszter kijelentette, hogy a menekülteket nyilvántartó egységes uniós regisztrációs rendszer jelenleg már működik. Szavai szerint Csehországba eddig nagyjából 390 ezer ukrajnai menekült érkezett, s közülük körülbelül 300 ezer továbbra is az országban tartózkodik.

Johansson szerint az ukrajnai menekültek közül hozzávetőlegesen 3,7 millió ember kért ideiglenes védelmet az uniós országokban. „Mások is itt maradtak, de nem kértek védelmet, mert azt tervezik, hogy visszatérnek Ukrajnába. Olyan esetek is vannak, amikor a menekültek két országban is védelmet kértek. Tehát nehéz pontos számokat mondani” – magyarázta az európai biztos. Leszögezte: a rendelkezésre álló adatok szerint jelenleg mintegy 3,2-3,7 millió ukrajnai menekült tartózkodik az Európai Unió területén.

Az ENSZ menekültügyi főbiztossága (UNHCR) a múlt héten azt közölte, hogy adatai szerint eddig 8,8 millió állampolgár távozott Ukrajnából, közülük 3,3 millió pedig már vissza is tért hazájába. A hivatal szerint az összes európai országban tartózkodó ukrajnai menekültek száma 5,6 milliót tesz ki jelenleg.

Johansson elmondta: az Európai Unió szakértői már dolgoznak egy szolidaritási nyilatkozat szövegén, amely alapján egyes országokból más országokba lehetne átirányítani az ukrán menekülteket. Eddig az EU tizenhárom tagállama jelezte, hogy kész részt venni a projektben, amely a jelenlegi ismeretek szerint mintegy nyolcezer embert érintene. További részleteket az uniós biztos nem közölt.

Prága azért ad otthont az EU-tagállamok bel- és igazságügyi miniszterei kétnapos informális találkozójának, mert július elsejétől hat hónapig Csehország tölti be az Európai Unió Tanácsa soros elnöki tisztségét.

Az orosz–ukrán háborúról szóló tudósításunkat itt találja.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.