Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Ivica Dacsics az FBI-tól kért szakmai segítséget annak kivizsgálására, hogy valóban használtak-e hangágyút a szombati belgrádi tömegtüntetésen.
Elismerte a szerb belügyminiszter, hogy a rendőrségnek vannak olyan hangágyúi, amelyeket sokak szerint bevetettek a szombati belgrádi, több százezres tüntetésen – írja a Balk.hu.
Ivica Dacsics ugyanakkor hozzátette, hogy a 2021-ben beszerzett – jogilag egyébként nem engedélyezett – eszközök jelenleg a belügyminisztérium raktáraiban, bontatlan dobozokban állnak. Amikor arról kérdezték, korábban miért állította azt, hogy a tárcája nem rendelkezik ilyen fegyverekkel, úgy fogalmazott: „Az egy szerencsétlen, félreérthető nyilatkozat volt. Azt értettem alatta, hogy a belügyminisztérium hivatalosan nem vette fel őket a kényszerítő eszközök arzenáljába.”
Hozzátette: valószínűleg abban bíztak 2021-ben, hogy elfogadják az új rendőrségi törvényt, amely a használható kényszerítő eszközök között már helyet adott volna a hangfegyvereknek is.
Kedden Alekszandar Vucsics szerb elnök is kijelentette, hogy a hadsereg és a rendőrség sem rendelkezik hangágyúval. „Szeretném világosan elmondani, hogy semmilyen hangágyú, semmilyen Vortex, vagy bármilyen hasonló eszköz nem volt használatban, mert ilyenek nincsenek az országban. Aki mást állít, az hazudik” – mondta az államfő a Pink TV-nek adott interjújában.
A leköszönő miniszterelnök, Milos Vucsevics szintén kedden bejelentette, hogy a végrehajtó hatalom kész felkérni az amerikai Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI) és az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálatot (FSZB) a történtek kivizsgálására.
Ezzel kapcsolatban Dacsics belügyminiszter elmondta: hivatalos levélben fordult az FBI igazgatójához, Kash Patelhez, és szakmai segítséget kért annak kivizsgálására, hogy valóban használtak-e hangágyút március 15-én.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.