Ha gyorsan osztogatni kezdene a kormány, elfelejtenék a választók az elmúlt három évet?
Közeledik a választás, itt az idő, hogy a kormány valahogy jónak mutassa a gazdaság helyzetét. De van ennek bármi értelme?
A Fehér Ház álláspontja szerint az egyetem nem tesz meg mindent az antiszemitizmus visszaszorítása érdekében, az intézmény viszont úgy látja, a kormányzat túlságosan bele akar szólni a működésükbe.
Több mint 2 milliárd dollár támogatást vont meg a Harvard Egyetemtől a Trump adminisztráció – írja a BBC. A kormányzat még a múlt héten küldött egy levelet az egyetemnek, amelyben azt sorolták fel, hogy milyen változtatásokat szeretnének látni az intézmény működésével kapcsolatban.
A Fehér Ház álláspontja szerint a változtatások célja az antiszemitizmus elleni küzdelem volt az egyetemen, de a listán olyan pontok szerepeltek, amelyek a felvételi eljárásokat és az egyetem vezetésének működését is megváltoztatták volna.
Alan Garber, az egyetem elnöke a Harvard közösségének küldött hétfői levelében úgy fogalmazott, hogy a Fehér Ház pénteken küldött egy „frissített és kibővített követeléslistát”, valamint egy figyelmeztetést, hogy az egyetemnek azt követnie kell annak érdekében, hogy fenntartsa „pénzügyi kapcsolatát” a kormánnyal.
Ezt – arra hivatkozva, hogy a kormány irányítani akarja a Harvard közösségét – az egyetem visszautasította. Órákkal ezután az oktatási minisztérium közleményében jelezte a források megvonását. Azonnal befagyasztottak 2,2 milliárd dollárnyi támogatást és több szerződést, összesen 60 millió dollár értékben. Ezzel már korábban is fenyegettek, igaz, akkor még 9 milliárd dollárról volt szó. A fenyegetés miatt az egyetem professzorai beperelték a kormányt.
Korábban Trump azzal vádolt meg több egyetemet is, hogy nem védték meg a zsidó diákokat, amikor országszerte palesztinpárti tüntetések voltak a felsőoktatási intézményekben.
Garber levelében azt írta, hogy az egyetem nem veszi félvállról az antiszemitizmus elleni küzdelmet, de a kormány követelései szerinte túl messzire mentek. A követelések többsége „a Harvard szellemi feltételeinek közvetlen kormányzati szabályozását jelenti” – idézi a BBC az elnököt.
Az egyetemmel szembeni elvárásokról szóló levélben az állt többek között, hogy megszüntetnék a Harvard sokszínűséggel, egyenlőséggel és befogadással foglalkozó programjait. A kormányzat által küldött dokumentumban szerepel az az igény is, hogy legyen „teljes körű együttműködés” a bevándorlási politikát irányító biztonsági minisztériummal és a szövetségi szabályozó hatóságokkal. Illetve megjelennek olyan követelések, mint az amerikai értékekkel szemben „ellenséges” hallgatók bejelentése a szövetségi kormányzatnak; annak biztosítása, hogy minden egyetemi tanszék „szemléletileg sokszínű” legyen; és egy külső, a kormány által jóváhagyott fél felbérlése „az antiszemita zaklatást leginkább tápláló” programok és tanszékek ellenőrzésére.
Nem a Harvard Egyetlen az egyetlen kárvallottja a második Trump-érának. A Columbia Egyetem volt az első olyan felsőoktatási intézmény, amelyet 400 millió dolláros szövetségi támogatás megvonásával fenyegettek. Az egyetem ezután, március végén átfogó változtatásokat jelentett be, engedve a követeléseknek. Trump egyébként a Columbia esetében arra hivatkozva rendelte el a pénzmegvonást, hogy az intézmény nem védte meg zsidó diákjait az egy évvel ezelőtti, palesztinok melletti demonstrációkon szavakban és tettekben megjelenő antiszemitizmustól, és annak visszaszorítására azóta sem tett eleget.
A harvardi professzorok azt is írták, hogy a kívánalmak szerint teljes tanszékek tantervét, kutatási programját kellene módosítani annak megfelelően, hogy azok a kormány által preferált nézőpontokat, ideológiákat kövessék. Azokat az intézeteket pedig, amik ennek nem tesznek eleget, be kell zárni. Hozzátették: több kutatást is le kellett állítaniuk, ami „máris súlyos és helyrehozhatatlan károkat okozott”.
Nyitóképünkön: Palesztinpárti tüntetők a Harvard campusán 2024-ben. Forrás: AFP
Közeledik a választás, itt az idő, hogy a kormány valahogy jónak mutassa a gazdaság helyzetét. De van ennek bármi értelme?
A filozófus nem hiszi, hogy Magyar Péter a liberális demokrácia helyreállításának bajnoka lesz.
Május vége óta többször is el kellett halasztani a misszió indítását.
Sőt, ennél is nagyobbak lehettek az elbocsátások.
Szívbillentyű-megnagyobbodása volt a politikusnak.
Az egykori teniszező abban sem biztos, hogy egyáltalán beengednék az országba.
A főpolgármester szerint nagyon hiányzott a fővárosnak az a 10 milliárd, amit most visszakapnak.
Felszólította Tel-Aviv és Haifa lakóit, hogy hagyják el a térséget.
A volt államfőt arról is kérdezték, mi volt a legnehezebb feladata.