Kennedy és Reagan beiktatásán volt csak olyan hideg, mint most Trumpén várható
Beltérben, a Capitolium épületében tartják Donald Trump elnöki beiktatási beszédét hétfőn - ezt a hivatalba lépő amerikai elnök jelentette be közösségi oldalán pénteken.
Beltérben, a Capitolium épületében tartják Donald Trump elnöki beiktatási beszédét hétfőn - ezt a hivatalba lépő amerikai elnök jelentette be közösségi oldalán pénteken.
MTI
A világsláger-alkalmazásnak nemzetbiztonsági aggályok miatt január 19-től reszeltek az USA-ban – vagy nem, mert másnap jön Trump, aki tavaly nyárig még ütötte a TikTokot, aztán hirtelen irányt váltott, és a hírek szerint most díszpáholyba várja az app vezérigazgatóját a beiktatásán. Az amerikai tiktokkerek már elkezdtek átregisztrálni egy másik kínai appra, ahol a két ellenséges nemzet fiataljai egyelőre egészen valószínűtlenül szívélyesen közelednek egymáshoz.
A hazatérő családok 4 ezer eurót, míg az egyedülállók ezer eurót kaphatnak.
MTI
MTI
hvg.hu
A román szélsőjobboldali jelölt testőrökkel és több száz hívével jelent meg a legfelsőbb bíróság előtt.
MTI
MTI
hvg.hu
A támadásban négyen meghaltak, megsérült egy iskola és több lakóépület is.
MTI
MTI
hvg.hu
A baleset előtt négy perccel a pilóta azt jelentette, hogy madarakkal ütköztek.
HVG
Varsóban tudott végül leszállni az utasszállító gép.
HVG
Szia, uram! Trumpos baseballsapka érdekel? Csak 39,90!
hvg.hu
A pénzzel magyar cégek kirgizisztáni piacra lépését tervezik támogatni.
hvg.hu
Egyhangú döntést hozott a testület.
hvg.hu
A budapesti amerikai nagykövet az elejétől fogva az első számú közellenség volt a hatalomközeli sajtó és felelős kormányzati tényezők számára – most maró gúnnyal nyugtázták elutazását. Két és fél évig volt a posztján, ezalatt Orbán Viktor folyamatosan támadta a személyét, tartósan kinyilvánította utálatát vele szemben – foglalja össze az eltelt időszakot Bécsből Jean-Baptiste Chastand, a francia lap közép-európai tudósítója.
hvg360
Mire számíthat Magyarország David Pressman utódjától? Mit akar Elon Musk Németországban, vagy Nagy-Britanniában? Miért kell Trumpnak Grönland, Kanada és Panama? És megszerezné-e akár háborúval? Ezekre kereste a választ Kacskovics Mihály Béla Nagy Gáborral, a HVG vezető szerkesztőjével.
hvg.hu
A Pakisztán által létrehozott afgán Talibán komoly biztonsági fenyegetéssé vált Iszlámábád számára. A határon átívelő erőszak háborús feszültséget szít, az összecsapások mindennaposak.
Ez még nem a végső döntés, a testület ajánlását követően még a teljes kormánynak is támogatnia kell ahhoz, hogy életbe lépjen.
hvg.hu
A rendőrség megint azt kéri, hogy jelentkezzen, aki tud valamit a Huszti testvérekről.
hvg.hu
A bíróság szerint „státuszukat kihasználva” üzeneteket közvetítettek Navalnij és kollégái között.
HVG
A megválasztott amerikai elnök felesküdött az illegális migránsok tömeges kitelepítésére, ami több mint tízmillió dokumentálatlan bevándorlót érinthet. A művelet borzasztó drága lenne, és mivel a célcsoport mélyen beépült az USA gazdaságának működésébe, hazaküldésük a mezőgazdaság és az építőipar bezuhanásához vezetne, de más szektorokat sem hagyna érintetlenül.
Amennyiben Izraelben is jóváhagyják a megállapodást, vasárnap elhallgatnak a fegyverek a Gázai övezetben.
HVG
Az ellenzék azt állítja, hogy jelöltje, Edmundo González Urrutia a voksok több mint 67 százalékát szerezte meg a választáson. Az Egyesült Államok, Kanada és több ország Latin-Amerikában is González Urrutiát ismeri el az elnökválasztás győztesének.
HVG