Hat embert fejeztek le két nap alatt Szaúd-Arábiában

Hat embert fejeztek le két nap alatt Szaúd-Arábiában és ezzel már 28-ra emelkedett az idén kivégzettek száma a szigorú vallási törvények szerint élő muzulmán királyságban. Tavaly 35 embert fejeztek le Szaúd-Arábiában.




Kína törvényesen támadhatja meg Tajvant

A kínai parlament hétfőn elfogadta a vitatott "elszakadásellenes törvényt", amely lehetővé teszi az erőszakos fellépést Tajvan ellen, ha a sziget kikiáltaná függetlenségét vagy kudarcot vallanának az egyesítési tárgyalások. A kínai kormányfő mindazonáltal azt hangoztatta, hogy nem "háborús törvényt" alkottak.



A jövő megjelent a világ legnagyobb informatikai kiállításán

Az informatikai ágazat megint teljes gázzal dübörög. Legalább is a hannoveri CeBIT informatikai kiállítás az idén (március 10-e és 16 között) azt üzeni a világnak, hogy új korszak hajnalán vagyunk, amelyben a digitális technológiák észrevétlenül, de minden egyes ízében átszövik az életünket. S nincs visszaút.




Károly rábólintott Harry választottjára

A nősülés előtt álló brit trónörökös személyesen is megszemlélte kisebbik fia választottját, és áldását adta kapcsolatukra, jóllehet a házasság kifejezetten még nem került szóba.



CIA-ügynökök után nyomoznak Európában

Európai országok hatóságai vizsgálatot folytatnak annak kiderítésére, hogy az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) terroristagyanús személyekre vadászva megsértette-e az illető országok törvényeit.



Az aranyvonat-ügy felperesei elégedettek

Nagy megelégedésünkre szolgált, hogy csaknem négy év pereskedés után beterjeszthettük jóváhagyásra a megállapodást - mondta az MTI-nek Jonathan Cuneo ügyvéd, a magyar holokauszt-túlélők egyik jogi képviselője az aranyvonat-perben.


Atom-rémálom Iránból?

Irán közel van ahhoz, hogy atomfegyver gyártására legyen képes, és ez felérne egy "rémálommal" - nyilatkozta Szilvan Salom izraeli külügyminiszter pénteken Mexikóvárosban. Közben az iráni atomenergia-felhasználásról szóló, pénteken véget ért genfi ftárgyalás után az iráni küldöttség egyik tagja a teheráni tévében azt mondta: maradtak a "kétértelműségek" az európai és iráni szakértők között.


Az USA elismeri szerepét az aranyvonat kifosztásában

Az amerikai kormány pénteken beleegyezett abba, hogy egy 25,5 millió dolláros peren kívüli megállapodás részeként elismerje: amerikai katonák kifosztották a magyar zsidók elkobzott javait szállító úgynevezett aranyvonatot.



Elárverezik egy ukrán ex-miniszter luxusautóját

Az ukrajnai ex-közlekedésügyi miniszter Maybach-57 márkájú autóját elárverezik- adja hírül a Kárpátinfo. A közzétett adatok szerint kikiáltási ára 2,5 millió hrivnya (480 ezer dollár), leütési ára várhatóan ennek duplája lesz.