Nagy-Britannia: merénylet áldozata lett Lady Di?

Diana walesi hercegnő állítólag az életét kioltó párizsi autószerencsétlenség előtt tíz hónappal azt írta inasának, hogy szerinte merényletet készítenek elő ellene, mégpedig úgy, hogy halála autóbalesetnek látsszék - írta a hétfői Daily Mirror az egykori inas, Paul Burrell készülő könyvéből idézve.




Svájc: a vártnál nagyobb szélsőjobb választási győzelem

A jobboldali-populista Svájci Néppárt került ki a messze legerősebb pártként a vasárnap délben zárult svájci parlamenti választásokból a részeredmények kivetítése alapján. Erősödtek a szociáldemokraták és a zöldek is, a választás nagy vesztesei a centrista, jobbközép pártok.


Irán megegyezett az atomenergia-ügynökséggel

Megállapodásra jutottak az iráni atomszakértők a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) képviselőivel egy "kölcsönös egyezményről", amely utat nyit afelé, hogy Teherán elfogadja atomlétesítményeinek és nukleáris tevékenységének fokozott ellenőrzését.


Olaszország: menekültek halála egy embercsempész hajón

Tizenhárom afrikai menekült holttestét fedezték fel az olasz hatóságok a Lampedusa szigetének közelében hányódó kis bárkán, amelyről csak tizenöt túlélőt tudtak a partra vinni hétfőre virradóra. További 57 embert eltűntként tartanak számon; az olasz hatóságok szerint több tucatnyian meghaltak az utazás során.


A Szojuz kabinja összekapcsolódott az űrállomással

A Szojuz TMA-3 orosz űrhajó, fedélzetén az orosz-amerikai-spanyol legénységgel - Alekszandr Kaleri, Michael Foale és Pedro Duque űrhajósokkal - hétfőn sikeresen összekapcsolódott a Nemzetközi Űrállomással (ISS).


Izraeli harci gépek lőttek egy állítólagos fegyvergyárat Gázában

F-16-os izraeli harci gépek rakétákkal lőttek hétfőn egy házat Gázában, mert izraeli értesülés szerint palesztin fegyvergyár működött az épületben. Eközben az izraeli hadsereg alakulatai nagyszabású akciót indítottak azoknak a palesztin fegyvereseknek a felkutatására, akik megöltek három izraeli katonát a ciszjordániai Ein-Jabrud faluban.


Szaddám Huszein levélben szent háborúra szólított

A megszálló erők elleni szent háborúra és a kollaboránsok elleni harcra szólít fel egy Irakban felbukkant levél, amelyet állítólag a megdöntött Szaddám Huszein elnök írt, s amelyet szülővárosában, Tikrítben terjesztenek ismeretlenek. Lapértesülés szerint 2005-ig az amerikai hadsereg egyharmadára tervezi csökkenteni iraki jelenlétét.



Szívpanaszok miatt kórházba került Tony Blair

Szívpanaszokkal kórházba szállították vasárnap a brit kormányfőt, akit kezelés és rövid megfigyelés után este hazaengedtek. Londoni kommentárok szerint Blairt többek között a Kelly-ügyből fakadó megpróbáltatások viselik meg.


Románia: igen az új alkotmányra; három miniszter távozik

Elsöprő többségben igent mondtak a romániai választók az ország alkotmányát módosító törvény elfogadásáról rendezett hétvégi népszavazáson - derül ki a hétfőn Bukarestben nyilvánosságra hozott első részeredményekből.


Labdarúgás: kompenzációt kérnek a leggazdagabb klubok a FIFA-tól és az UEFA-tól

Az Európa legjobb labdarúgócsapatait tömörítő G-14 nevű szervezet tagjai kompenzációt kérnek a Nemzetközi és az Európai Labdarúgó Szövetségtől azért, mert játékosaikat elengedik a világ-, illetve az Európa-bajnokságra. A FIFA elnöke szerint a G-14 "rossz ajtón kopogtat", mert a nemzeti szövetségekhez kellene fordulnia.


Tajvan: elkészült a világ legmagasabb felhőkarcolója

508 méter magas felhőkarcolót építettek Tajvanon. A Tajpej 101 nevű irodaház – melyet hivatalosan csak jövőre adnak át – 56 méterrel magasabb az eddigi csúcstartónál, a Petronas olajtársaság Kuala Lumpur-i tornyainál.


Az iszlám európai szabásmintája

Az "európai valóságra" kívánja átértelmezni az iszlám jogtudományt egy magas rangú iszlám törvénytudósokból álló tanács. Megreformálható-e a Korán?


Bolívia: Carlos Mesa Gisbert az új elnök

Carlos Mesa Gisbert eddigi alelnököt bízta meg szombatra virradóra az államfői teendőkkel a bolíviai törvényhozás, miután elfogadta Gonzalo Sánchez de Lozada Bustamente államfő péntek este benyújtott lemondását.


USA: csökkentették az iraki pótköltségvetés összegét

Megszavazta az amerikai törvényhozás mindkét háza pénteken a George Bush elnök által az iraki és afganisztáni műveletekre és az újjáépítési támogatásra kért pótköltségvetést. A szenátus 1,9 milliárd dollárral csökkentette a Bush által kért 87 milliárd dolláros összeget.


Kisiklott a londoni metró

A januári súlyos metróbaleset után péntek éjjel ismét kisiklott a londoni földalatti egyik szerelvénye, amelynek utasait az alagútból kellett kimenteni, ezúttal azonban nem történt sérülés.



EU-csúcs: gazdaságfejlesztő javaslatok csak decemberben

Az EU-tagországok állam- és kormányfői brüsszeli csúcsértekezletének pénteki zárónapján azt a célt tűzték ki, hogy a december 12-13-án esedékes következő csúcson konkrét döntések szülessenek az európai gazdasági növekedés újjáélesztésére irányuló kezdeményezésekről.