Bush: szükséges volt a fellépés az "őrült" iraki elnök ellen
George Bush amerikai elnök csütörtökön újra védelmébe vette az Irak elleni háborút, azokra a bírálatokra reagálva, amelyek megkérdőjelezik a hadművelet indokának hitelét.
George Bush amerikai elnök csütörtökön újra védelmébe vette az Irak elleni háborút, azokra a bírálatokra reagálva, amelyek megkérdőjelezik a hadművelet indokának hitelét.
unknown
Felrobbantotta magát egy öngyilkos palesztin merénylő csütörtökön a ciszjordániai Túl-Karm város határában. Meg nem nevezett palesztin tisztségviselőre hivatkozva az AFP francia hírügynökség csütörtökön Ahmed Korej palesztin miniszterelnök lemondásáról adott hírt, vezető palesztin tisztségviselők azonban cáfolák ezt az értesülést. Eközben Jasszer Arafat állapota továbbra sem javul.
unknown
Évente több mint félmillió ember hal meg világszerte a nemzetközi kereskedelemben forgalmazott hagyományos fegyverektől - áll abban a jelentésben, amelyet több más társszervezettel együtt az Amnesty International (AI) adott ki csütörtökön Londonban.
unknown
Több mint kétszáz tagjának letartóztatása ellenére továbbra is akcióképes a délkelet-ázsiai Dzsemaja Iszlamija (Iszlám Közösség) terrorhálózat - figyelmeztetett Robert Hill ausztrál védelmi miniszter csütörtökön. A szervezet fő célpontja Hill szerint most a Fülöp-szigetek lehet.
unknown
Pokolgép robbant egy gépkocsiban a főváros észak-keleti kerületének egyik rendőrőrse közelében csütörtök délelőtt. A támadásban hírek szerint két rendőr és öt polgári személy vesztette életét. Bagdadban csütörtökön ismeretlen tettesek meggyilkoltak egy spanyol diplomatát.
unknown
Rohamrendőrök könnygázzal támadtak több száz tüntető rendőrségi alkalmazottra csütörtök hajnalban a görög főváros, Athén központjában. A rendőrattak nyomán öt ember szorult kórházi ápolásra - közölték hivatalos források.
unknown
Az Irakban állomásozó török katonaságot nem fogják bevetni a megszállt ország északi részében, mivel az Egyesült Államok által beiktatott ideiglenes kormányzótanács iraki kurd tagjai ellenzik az akciót – jelentette be szerdán Washingtonban Peter Rodmann, az amerikai védelmi minisztérium nemzetközi kapcsolatok osztályának vezetője.
unknown
Szerda éjjel lefújta sztrájkját a döntő fontosságú mérkőzés előtt álló angol labdarúgó válogatott. A sztrájkot Rio Ferdinand játékjogának felfüggesztése miatt szavazták meg 24 órával korábban. A Törökország ellen készülő keret éles hangú nyilatkozatban ítélte el a futballszövetség (F.A.) eljárását. Sven-Göran Eriksson szakvezető kiállt játékosai mellett a szövetséggel szemben.
unknown
A kaliforniai választók 55 százaléka foglalt állást Gray Davis kormányzó visszahívása mellett a szavazókörzetek 97 százalékának összesítése alapján. Arnold Schwarzenegger több mint 3 és fél millió, Cruz Bustamante helyettes kormányzó közel 2,4 millió szavazatot kapott.
unknown
Warren Buffett tőzsdeguru figyelmeztette a leendő kormányzót, hogy Kalifornia pénzügyi gondjait az alacsony ingatlanadó okozza. Schwarzenegger lehordta tanácsadóját: ahelyett, hogy a népszavazás által törvénybe iktatott szabályon rágódna, büntetésből csináljon ötszáz felülést.
unknown
Letaposott hó nehezíti a közúti forgalmat Horvátországban a Zágráb-Belgrád autópályán Novska és Nova Gradiska között, a letenyei határátkelőhely horvát oldalán pedig órák hosszat várakoznak a Magyarországra tartó gépkocsik.
unknown
Irán továbbra is fenntartja korlátlan jogát az urándúsításra, noha a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ) csak az urándúsításról való lemondással lehetne biztosítani arról, hogy Teherán nem próbálkozik atomfegyver előállításával.
unknown
Olykor egy félreértés is elég a megbélyegeztetéshez.
unknown
Szerda este ismét egy jordániai-egyiptomi orvoscsoport érkezett Rámalláhba, miután a 74 éves Jasszer Arafat újból fájdalmakra panaszkodott. Az orvosok érkezéséről beszámoló Jerusalem Post című izraeli napilap szerint Arafat egészsége szemlátomást hanyatlik.
unknown
Két nappal a csecsenföldi elnökválasztást követően a szövetségesek ellen harcoló szeparatisták Groznijban lelőttek két rendőrt - jelentették helyi hatóságok szerdán. Csecsenföldi elemzők szerint a lázadók az általuk bohózatnak tekintett elnökválasztásra válaszul a következő hetekben nagyobb merénylettel válaszolhatnak.
unknown
A svéd külügyminiszter feltételezett gyilkosáról készült DNS-vizsgálat eredménye megerősítette a svéd hatóságok gyanúját a múlt hónapban őrizetbe vett személlyel szemben - közölte kedden este a rendőrség szóvivője.
unknown
A polgárháborútól szenvedő közép-afrikai Burundiban a szembenálló felek megállapodtak a tíz év óta tartó polgárháború békés rendezésében. A dél-afrikai fővárosban, Pretoriában szerdán aláírt egyezmény szerint átmeneti kormány fogja egyengetni az utat a választásokig.
unknown
Arnold Schwarzenegger, a Republikánus Párt jelöltje lesz Kalifornia állam új kormányzója a keddi választásokon szavazó állampolgárok kikérdezésén alapuló közvélemény-kutatási adatok szerint. A választók abszolút többsége Gray Davis demokrata kormányzó visszahívása mellett döntött, és a legtöbb szavazatot a jelöltek közül az osztrák születésű filmszínész kapta.
unknown
Törökország parlamentje megszavazta a kormány javaslatát, melynek értelmében az Egyesült Államok, az ország NATO-szövetségesének kérésére békefenntartókat küldenek a szomszédos Irakba - jelentette a Reuters. Az iraki kormányzótanács ugyanakkor egyhangúlag elutasítja a török részvételt Irak stabilizálásában.
unknown
Az Egyesült Államok legnépesebb és leggazdagabb államának választópolgárai arról döntenek, hogy a visszahívják-e hivatalából Gray Davis kormányzót s ha igen, kit állítanak a helyébe. A szavazás helyi idő szerint kedden reggel 7 órától (közép-európai idő szerint 16 órától) és helyi idő szerint 20 óráig (közép-európai idő szerint szerda hajnali 5 óráig) tart.
unknown