Elhalasztották a kaliforniai kormányzóválasztást

Elhalasztotta az október 7-re tervezett kaliforniai kormányzóválasztást hétfőn a San Franciscó-i fellebbviteli bíróság. A bíróság szerint a szavazást azért nem lehet a tervezett időpontban megtartani, mert bizonyos választókörzetekben még az idejétmúlt lyukasztós rendszerű szavazógépek működnek.


Jövőre felállhat Irak saját hadserege

Irak saját hadseregének első dandárja, amely jelenleg kilenchetes gyakorlaton vesz részt, a tervek szerint október elején fejezi be a kiképzést és jövőre már negyvenezer fős iraki hadseregnek kell bevetésre készen állnia - közölte hétfőn Paul Eaton amerikai tábornok a Bagdadtól 90 kilométerre lévő kirkusi laktanyában.


Izraelben nincs hivatalos döntés Arafat megöléséről

Nem hozott hivatalos döntést Izrael Jasszer Arafat palesztin elnök meggyilkolásáról - jelentette ki hétfőn Szilvan Salom izraeli külügyminiszter. Az izraeli kormány egy másik tagja vasárnap még a palesztin elnök esetleges megöléséről beszélt.



Azonosították Anna Lindh feltételezett gyilkosát

Lapértesülések szerint azonosították Anna Lindh svéd külügyminiszter feltételezett gyilkosát. A néhai minisztert több mint ezer meghívott külföldi és hazai közéleti személyiség részvételével tartott, nagyszabású gyászszertartással búcsúztatják pénteken Stockholmban.


Merénylet az orosz biztonsági szolgálat ingusföldi épületénél

Nagy erejű robbanás történt hétfő reggel az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ingusföldi igazgatóságának épületénél, a Csecsenfölddel határos kaukázusi autonóm köztársaság fővárosában, Magaszban; egy robbanóanyaggal megrakott tehergépkocsi robbant fel az épület előtti parkolóban.



Lövöldözés a teheráni brit nagykövetségnél

Lövéseket adtak le vasárnap a teheráni brit nagykövetség épületegyüttesére, de senki nem sebesült meg. Az esetet összefüggésbe hozzák azzal, hogy augusztusban Nagy-Britanniában őrizetbe vettek egy terrorakcióban való részvétellel gyanúsított iráni diplomatát.


Észtország is igennel szavazott az EU-ra

Észtország nagy arányban támogatta az ország 2004. május elsején esedékes európai uniós csatlakozását: a vasárnapi népszavazáson a szavazópolgárok 67 százaléka voksolt igennel, 33 százalékuk pedig nemmel - ismertette a nem hivatalos végeredményt a Központi Választási Bizottság.


Svédország: leszavazták az eurót

A svéd választópolgárok 56,1 százaléka szavazott a vasárnapi referendumon a közös európai valuta bevezetése ellen, és csak 41,8 százalékuk támogatta azt. A svéd miniszterelnök elismerte, hogy euró-párti kormánya vereséget szenvedett.


Arafat, a macher

Az izraeli kormány úgy döntött, elmozdítja Arafatot. A jegyzetíró szerint igaza van, bár ezzel talán ismét hőssé emeli a palesztin vezért.


Svéd euró Anna Lindh emlékére (sem)

Az elkötelezett euró-párti Anna Lindh külügyminiszter meggyilkolása ellenére Svédországban a hétvégén megtartották a közös európai fizetőeszköz bevezetéséről döntő népszavazást. A felmérések szerint az igen-pártiak csak a csodában bízhattak; végül azonban az sem segített rajtuk.



Kövekkel támadtak a Siratófalnál imádkozó zsidókra

Izraeli rendőrök pénteken megostromolták a jeruzsálemi al-Aksza mecset előtti teret, miután a Jasszer Arafat palesztin elnök kiutasítására vonatkozó döntéstől feldühödött palesztinok kövekkel dobálták meg az Siratófalnál imádkozó zsidókat.



Feltételezett terroristák számláit zárolták Indonéziában

Indonéziában zárolták több tucat feltételezett muszlim szélsőséges bankszámláit, és bejelentették, hogy vizsgálat lefolytatása után ugyancsak befagyasztják húsz olyan személy bankbetéteit, aki gyaníthatóan a Dzsemáa Iszlámija terrorszervezet tagja.



Oroszország és az Arab Liga is ellenzi Arafat kiutasítását

Oroszország szerint "súlyos politikai hiba" lenne, ha végrehajtanák a Jasszer Arafat palesztin elnök kiutasításáról hozott izraeli döntést - figyelmeztetett pénteki közleményében az orosz külügyminisztérium. Az Arab Liga szóvivője Kairóban úgy fogalmazott, hogy a palesztin elnök kiutasításának "katasztrofális következményei" lennének, és "minden békeerőfeszítés halálát jelentené".



Összecsapások egy varsói bányásztüntetésen

Rendbontásba torkollott a csütörtöki varsói bányásztüntetés. A bányabezárások ellen tiltakozó tömeg a rohamrendőrökkel is összecsapott, akik közül többen súlyosan megsérültek.