Volt valaha egy másik cirkuszi alkalmazott, aki azt mondta, figyeljék a kezét, mert csal. Viszont ő éppenséggel értett a szakmájához, könnyen beszél az ilyen, tudott úgy csalni, hogy közben figyelték. Nekem ez nem megy. A külföldi diplomatáknak már öt éve megmondtam, amikor bekopogtattak a hordággyal, hogy foglalkozzanak mással, menjenek például étterembe vagy nézzenek meg egy hokimeccset, de idefigyelni eszükbe se jusson. Most itt az ideje, hogy erre kérjem a magyarokat is.

Azok a diplomaták sokkal nyugodtabbak és boldogabbak, amióta nem figyelnek. Míg azelőtt dülledt szemekkel meredtek rám, és amiatt feszengtek, vajon nem fogom-e megharapni őket a következő pillanatban, addig ma azt látom, hogy mind mosolyognak és nagyokat legyingetnek. Öröm nézni őket, ahogy kuncognak egymás fülébe.

Mondom, ne figyeljenek! Ha meglátom, hogy valaki figyel, repül a kulcscsomó!

Annak idején a kampányígéretekre vonatkozott a tanácsom, de biztos vagyok abban, hogy ragyogóan be fog válni a kormányzás esetében is. Már csak azért is, mert a kormányzás nem más, mint a kampány folytatása más eszközökkel. Amint megtanulnak nem figyelni, elmúlik a torokszorító érzés. Elmúlik a modern, „felvilágosult” ember görcsös magyarázatkeresése, okoskodása, fejfájása, és megmarad a hit, a remény és a szeretet. Nekem például az pont jó lesz úgy.

Semjén Zsolt barátom szokta kurjongatni, hogy „boldogok a lelki szegények”, és ő maga rá a legjobb bizonyíték, hogy a Szentírás ebben az esetben sem téved. Minden embernek joga a boldogság keresése, én, tisztelt hölgyeim és uraim, csak segíteni szeretnék, hogy megtalálják. Például aki egészen eddig feszülten figyelte a kormányzásunkat, az bizonyosan boldogtalanabb, mint aki meg sem hallgatta a híreket. Olvas-e az égi madár gazdasági elemzést meg külföldi lapvéleményeket? Nem olvas. Tessék róla példát venni.

Aki idáig folyton a kormányzás értelmét kereste, annak bizony kőkemény másfél éve volt. Hüledezhetett Matolcsy miniszter úr bohókás kísérletén, aztán bosszankodhatott, amikor rárobbant az országra a rézüst. Csodálkozhatott a különadókon, és idegeskedhetett, amikor megérkeztek az otthonába; szívéhez kaphatott, amikor éppen shortoltuk a forintot vagy elzabráltuk költőpénznek a nyugdíját. Kotorászhatott a hányózacskóért, amikor beiktattuk Schmitt Pál elnök urat. Aztán értetlenkedett a lovasszobraink kifüggesztésén, és káromkodhatott az Alaptörvény Asztalának hírére.

Őrjöngött, amikor meghallotta, hogy százhúsz házzal akarjuk megoldani a százhúszezer bedőlt lakáshitelt, aztán amikor rájött, hogy igazából csak azokat akarjuk megsegíteni, akiknek arra semmi szükségük, mert van elég pénzük egy másik lakásra is. Ezzel szemben a hajléktalanokat jól megbírságoljuk alanyi jogon. Kétségtelen, aki ebben értelmet keres, az előbb-utóbb belebetegszik, és akkor meg agyalhat azon, hogy miért nincs vécépapír a kórházban, holott az egészségügy meg lett mentve. Megszorítás pedig azért nincs, mert nem vezet sehova, szemben mondjuk a diplomásadóval, ami vezet valahova. Én elhiszem, hogy ebbe bele lehet őrülni. Nézzenek csak rám.

Még rosszabb állapotban lehet, aki már régóta figyel, mondjuk azóta, hogy a diplomaták megkapták a megoldókulcsot. Belegondolni is rossz, mennyit stresszelhet az, aki még emlékszik az ígéreteinkre. Az ilyen kóros figyelés nemcsak beteggé, de fásulttá, cinikussá, végül gonosszá teszi az embert.

És még csak most jön a java. Illetve úgy konkrétan fogalmam sincs, mi minden jön akár a jövő héten, lehet, hogy csak úgy brahiból visszavezetjük a pengőt, vagy megkezdjük az atomfegyver fejlesztését. De az már biztos, hogy jobban jár, aki eltakarja a szemét.

Tisztelt hölgyeim és uraim, vajon ment-e a figyelés által a világ elébb? Mire jó a mi intézkedéseinket lesni, ellenőrizgetni, belepofázni, utánaszámolni? Kértük valaha valakinek is a véleményét? Meghallgattunk bárkit is? Ugye, hogy nem. Sőt, a nyelvészeket is kirúgtuk a francba, amikor olyan hülyeségekre próbáltak odafigyelni, mint a helyesírás. Schmitt elnök úr bezzeg leszarja, és tessék megnézni, hol tart ő, és hol az okostojások. Hát akkor meg? Tisztuljanak, kedves barátaim, nincs itt semmi látnivaló. Arra pedig remélem, tényleg senki nem figyelt, mit kell csinálni a magamfajta imposztorral, amikor esély van rá.