A világ vízkészletének akár felét minden évben ellopják

A klímaváltozás miatt is egyre fenyegetőbb veszélyt jelent a vízhiány, de a lopás miatt is folyamatosan apad a világ vízkészlete.

  • hvg.hu hvg.hu
A világ vízkészletének akár felét minden évben ellopják

Zhvg

A világ egyik legsürgetőbb problémája a környezet védelme, a klímaválság, a fenntarthatóság. Ezekre nekünk különös figyelmet kell fordítanunk, ezért kiemelt helyen is kell kezelnünk. Innen új alrovatunk címe is: Zhvg.

A világ víztartalékainak 30-50 százalékát minden évben ellopják, főleg a mezőgazdasági érdekek miatt a farmerek – állapította meg egy új, nemzetközi kutatás, amelyet az ausztrál Adelaide-i Egyetem kutatói vezettek, és amelyet a The Guardian ismertetett. A Nature Sustainabilityben megjelent kutatáshoz három esettanulmányt készítettek, az ausztrál gyapotmezőket, az amerikai kender-, és a spanyol eperültetvényeket vizsgálták.

Adam Loch, a tanulmány vezető szerzője szerint nehezítette a munkájukat, hogy a fejlődő országokból sokszor ezekről a tevékenységekről nem is tudnak adatot szerezni, de hangsúlyozta: nem szabad azt hinni, hogy a fejlett térségekben nem fordul elő vízlopás. A mezőgazdaságban a gazdag országokban is lopnak a vízkészletekből.

A fő okok között a társadalom hozzáállását, az intézményi keretet és az abban gyökerező, jövőt övező bizonytalanságot nevezték a szerzők, hogy tudnak-e majd mivel öntözni a farmerek.

„Ha a gazdálkodók motiváltak abban, hogy lopják a vizet, mert kevés van belőle, a terményeiket pedig öntözniük kell, hogy megmaradjanak, és amíg a víz ára magasabb, mint a lopásáért kiszabott büntetés összege, addig igen, lopni fogják a vizet” – tette hozzá a kutató, mit értenek intézményi keret alatt.

A vízlopás azért jelentős probléma, mert a világ vízkészletét már így is fenyegeti a klímaváltozás – ami miatt pedig még inkább lopnak ebből.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.