szerző:
MTI
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Nyugaton és északon kékről zöldre, míg a keleten sárgára változott a vizek árnyalata.

A Coloradói Állami Egyetem és az Észak-Karolinai Egyetem Chapel Hill-i campusának szakemberei az Egyesült Államokról 1984 és 2018 között készült 235 ezer műholdfelvételt tanulmányozva nézték meg, hogy miként változott a nagy, legalább 60 méter széles folyók többségének színe az utóbbi évtizedekben.

A kutatók megállapították, hogy a vizsgált folyók nagyjából egyharmadának megváltozott a domináns színe a 34 év alatt – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Összességében a megfigyelések 56 százalékában a domináns szín a sárga volt, ami nagy mennyiségű üledékre utal, és 38 százalékban többnyire zöld, ami az algák megszaporodását jelzi.

A kutatók ugyanakkor megjegyezték, hogy egy folyó színe nem feltétlenül függ össze az egészségi állapotával, az üledékmennyiség növekedését eredményezheti például a szokásosnál több eső. A zöld színért gyakran a mezőgazdasági területekről a folyókba kerülő trágya a felelős.

Korábbi kutatások szerint az amerikai folyókban lévő mezőgazdasági anyagok bekerülnek az óceánba, algavirágzást és oxigénben szegény halálzónák kialakulását okozzák.

A kutatók szerint a folyók többségénél a színváltozás fokozatos volt, évek alatt ment végbe. Egy részük kevésbé természetes színekre váltott, aminek nagy valószínűséggel szennyezés vagy valamilyen szerves anyag áll a hátterében.

A szakemberek azt is megállapították, hogy az Egyesült Államok nyugati és északi részén lévő folyók kékről zöldre, míg a keleten lévők inkább sárgára változtak.

Erősödik a politikai vita a kínai vakcina miatt

Erősödik a politikai vita a kínai vakcina miatt

Meghalt egy spanyol hegymászó, a K2 meghódítására készült

Meghalt egy spanyol hegymászó, a K2 meghódítására készült

Jön a felmelegedés, jövő héten akár 10 fok is lehet

Jön a felmelegedés, jövő héten akár 10 fok is lehet