Saját tapasztalatból tudjuk, mennyi odafigyelést és erőfeszítést igényel az egyén részéről a ténylegesen és kitartóan szelektív hulladékgyűjtés. Nem vagyunk olyan kivételezett helyzetben, mint mondjuk a németek, akiknél az üzleti szektor már elmélyült ismereteket és alapos jártasságot szerzett a fenntarthatóságban. Kölnben vagy Drezdában gyakorlatilag minden, amit az emberek kidobásra ítélnek, nagy eséllyel a szelektívben végzi – azok után, hogy eleve erre előkészítve érkezik be a háztartásba.

Ez a fajta facilitálás nálunk egyelőre ritkaságszámba megy – elég csak felidézni azt a szeméthalmot, amely legutóbbi online vásárlásunk unboxing szakasza után tornyosult előttünk. Ez a hiányosság pedig azért különösen fájó, mert a puszta jóérzéstől áthatva még nem lesz környezettudatos az ember, egy nagyobb közösség meg pláne. Ha nem csupán a szavak szintjén vagyunk zöldek, az bizony fárasztó. Hiszen nálunk nemcsak a szükséges mennyiségű kartondoboz beszerzése okoz komoly fejfájást egy költözéskor, hanem a kipakolás utáni semlegesítésük is. És egyelőre messze nem tartunk ott, hogy mindenki venné a fáradságot…

A pusztán az emberi felelősségérzetre apelláló fenntarthatósági szemlélet az üzleti életben sem életképes. A fordulópontot a profitszempont megjelenése jelenti, a pillanat, mikortól üzletileg is megéri zöldnek lenni.

MTI / Manek Attila

A használt sütőolaj szelektív gyűjtésében és leadásában tapasztalható lendületben például egészen biztosan közrejátszik, hogy az erre vállalkozó élelmiszerláncok anyagilag érdekeltek a visszagyűjtési rendszerek kialakításáért, az általuk begyűjtött és átvett sütőolaj után. Az pedig külön jó pont, ha mindezt olyan – az ALTEO által is támogatott – gyűjtőedényekkel tehetik meg, amelyekkel semmi dolguk: nemhogy belső erőforrásokat nem igényel a működtetésük, de még azt is maguktól jelzik egy GPS-vezérelte rendszer segítségével a begyűjtést végző cégnek, ha kezdenek megtelni.

Az persze a nap végén az egyénnek is jó, sőt lendületet ad a környezettudatos gondolkodásnak, ha egyre több helyen adhatjuk le a használt sütőolajat, amelyből a járvány időszakában átlag feletti mennyiség képződik a háztartásokban. És bár a lakossági szegmens még kezdő ezen a pályán, a pandémia sokkal nyitottabbá és odafigyelőbbé tette az embereket. Az ALTEO például arra készül, hogy havonta legalább 1 tonnányi mennyiséget gyűjtsön be a háztartásoktól, hiszen egyre többen vannak, aki már nem csupán szeretnének tenni valamit a fenntarthatóságért, hanem veszik is a fáradságot.

AFP / Pascal Bachelet

Teljes szemléletváltásról persze nincs szó. Gondoljunk csak a kevésbé szép, megütődött, szépséghibás áruházi gyümölcsökre és zöldségekre. Ezek nálunk sokszor végzik a szemétben, szerencsésebb esetben a komposztban. Nyugat-Európában viszont gyümölcslé vagy szósz formájában kapnak új esélyt ahelyett, hogy a szemétben végeznék. Ebben persze az is szerepet játszik, hogy mit tekintünk hulladéknak. Tegyük a kezünket a szívünkre: vásároltunk már közeli lejáratú élelmiszert csak azért, hogy ne vesszen kárba? És azért, mert féláron adták? Ehhez képest a Lajtán túl léteznek kifejezetten „utolsó órás” termékekre szakosodott élelmiszermentő üzletek. Ezek töredékáron kínálják a még tökéletesen fogyasztható cikkeket, és miközben spórolunk, tudatosabb vásárlókká is válunk.

Csak tavaly 60 ezer tonnányi anyagmennyiséget kezelt az ALTEO hulladékfeldolgozó üzletága. Ennek a harmada élelmiszer volt, amelynek egy részét biztosan meg lehetett volna menteni. Bár a biogázként folytatott karrier a jobb forgatókönyvek közé tartozik, nem volna haszontalan valahogyan az egyént is a hulladék felhalmozása helyett annak visszaszorítására ösztönözni. Hiszen jelenleg csak az emberek jóérzésére lehet számítani – ez pedig közismerten elég szelektív szempont…

A cikk szerzője az ALTEO Nyrt. Hulladékgazdálkodási Divízió vezetője.

Az írás az Alteo Nyrt. és a hvg.hu együttműködése keretében íródott.