Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Tíz ország fiataljait kérdezték arról, hogy mit gondolnak a klímaváltozásról. Többségük a világvégét várja.
Rendkívül sötétnek látják a jövőt a fiatalok a klímaváltozás miatt – derül ki az angliai Bath-i Egyetem és öt másik felsőoktatási intézmény közös, globális felméréséből. A megjelenés előtt álló kutatás eredményeit összegző BBC azt írja:
Utóbbit a kormányzatok inkompetenciájával kötik össze, valamint azzal, hogy nem cselekszenek a döntéshozók: 65 százalék szerint megbízhatatlanok a kormányok, és mindössze 31 százalék bízik bennük. Ezzel összefüggésben, általános érzésnek bizonyult a felmérésben részt vevő fiatalok között az elárultságé és a mellőzöttségé.
A kutatást vezető Caroline Hickman azzal kommentálta az eredményeket, hogy aggódnak a fiatalok mentális egészségéért. A BBC-nek nyilatkozva azt is megjegyezte:
Hallgatnia kéne a kormányoknak a tudományra, ahelyett, hogy betegségnek tekintik a fiatalok szorongását.
A kutatók tíz ország 10 ezer, 16 és 25 éves kor közötti fiatalját kérdezték. A kutatást az Avaaz finanszírozta, és a Lancet Planetary Health című szaklapban fog megjelenni.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.