Működik az újítás: már több mint 100 gazda ajánlotta fel földjét önként vízmegtartásra
A „Vizet a tájba!” programban arra vállalkoznak a gazdák, hogy elárasztják a felkínált földjeiket.
hvg.hu/MTI
Vízmegtartásra már több mint 100 gazdálkodó ajánlotta fel a területét – olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) keddi bejegyzésében.
A klímaváltozás miatt ma már kiemelt szerepet kap a csökkenő készletek pótlása, a vizek jobb visszatartása. Ezért jött létre az Országos Vízügyi Főigazgatóság február végén indult online felülete, amely jelentősen egyszerűsítette a gazdák számára a területük felajánlását vízgyűjtésre. A weboldalon helyrajzi szám alapján, a szükséges adatok megadásával könnyedén elindítható a folyamat – olvasható a közleményben.
Évszázados gyakorlatot vizsgált felül a vízügy: már a földek elárasztására biztatja a gazdákat ahelyett, hogy szó nélkül elvezetné a víztöbbletet. Aki bevállalja, csütörtöktől jelentkezhet vízborításra szánt parcelláival az erre fejlesztett online felületen. Készüljön azonban, hogy nem választhatja meg, mikor jöjjön a víz, és az sem biztos, hogy könnyen le tudja majd ereszteni, ha itt lenne az ideje.
A tárca szerint a mezőgazdasági területen történő víztározással jelentősen növelhető az ország területén visszatartható víz mennyisége. Ez a gazdák számára is előnyös, hiszen az elárasztott területen lévő víz szivárgással táplálja a talajvízkészleteket, párolgással pedig hozzájárul a helyi klíma javításához írták.
Az új, online bejelentési rendszert a tárca sikeresnek nevezte, hiszen a február 19-i indulástól számítva két hét sem kellett ahhoz, hogy az önkéntes vízvisszatartásra jelentkezők száma meghaladja a százat. A „Vizet a tájba!” program nem új keletű logikára épül, hiszen a vízügy eddigi fejlesztései között is voltak többfunkciós, vízvisszatartást segítő elemek. Az elmúlt években bekövetkezett aszályok azonban rávilágítottak, hogy a jövőben minden lehetőséget meg kell ragadni a vizek megtartására és visszapótlására – tették hozzá.
Jelenleg is fokozott ütemben zajlik az állami víztározó rendszerek feltöltése. Míg január végén 270 millió köbméter vizet tartott vissza a vízügy, addig a február végi adatok szerint már 314 millió köbméter az állami víztározókban visszatartott teljes vízmennyiség – közölték.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.