Online felületet indít az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF), amelyen keresztül minden földtulajdonosnak lehetősége lesz felajánlani az általa kezelt területeket arra, hogy vizet vezessenek ki rá, ha van pluszvíz a belvízelvezető- és öntözőcsatorna-rendszerekben. Ez a Vizet a tájba program következő szintje, amivel az OVF kezdeményező szerepet kíván vállalni a vízmegtartás elősegítésében. 

Egyre szélesebb a szakmai konszenzus arról, hogy vízmegtartás gyakorlatát be kell vezetni a hazai vízgazdálkodásba. Azon kívül, hogy ez lehet a vízvesztés megfordításának egyik eszköze, megoldást jelenthet a kiszáradó talajok problémájára is. A változó klimatikus és csapadékviszonyok közepette a csapadék – vagy az árhullámok – vizének beszivárogtatása, talajban tárolása hatékonyan segítheti a talaj vízpótlását, a talajvízszint folyamatos süllyedésének lassítását vagy visszafordítását, növelheti nedvességtartalmát, ami vésztartalékként szolgálhat az egyre gyakoribb és hosszabb aszályos időszakok túléléséhez. A talajban tárolt víz ugyanis nem csak a növényeknek biztosít nedvességet, de a párolgás révén a besugárzott hőmennyiség felszínről elvezetésével számottevően enyhíthet a hőhullámokon is.

A vízmegtartás ügyében a 2022-es pusztítóan aszályos év “rúgta be az ajtót”, ezt követően erősödtek fel igazán az ezt szorgalmazó, és a vízügy addig megszokott tevékenységét hevesen kritizáló hangok. A probléma azonban sokkal régebbre nyúlik vissza: “Legalább több évtizedes, a legkritikusabb helyzetű Homokhátság esetében az 1980-as évektől már biztosan lehetett tudni, hogy nagy a baj” – mondta a HVG-nek Kajner Péter, a WWF Élő folyók programjának szakértője. Az 1980–2020 közötti időszakban általában csökkent a folyók vízkészlete, ami a talajvizek szintjének csökkenésével is összefüggésben van. 

A szakértő szerint ennél azonban lényegesebb, hogy végre történt elmozdulás. Az, hogy proaktívan lép fel a vízügy, és stratégiai irányváltást is szorgalmaz, nagy újdonság.

Most az agráriumon a sor, hogy hasonló szemléletváltást hajtson végre. Látjuk ennek is jeleit a támogatáspolitikában, de magasabb fokozatba kellene kapcsolni a változtatás sebességét.

A szakértő azonban emlékeztet: közel 180 év alatt alakult ki a jelenlegi rendszer (a tiszai folyószabályozás pl. 1846-ban indult), és ezt a struktúrát megváltoztatni politikailag is kényes téma. 

A Homokhátságot egyébként 2004-ben sorolták hivatalosan is a félsivatagos övezetek közé, de már a 20. század elején felmerült, hogy duzzasztani kellene a Tiszát, annak érdekében, hogy biztosítható legyen a 19. századi folyószabályozások során lecsapolt (és kiszárított) Alföld vízellátása, mint arra Borics Gábor hidrobiológus, a HunRen Ökológia Kutatóközpont kutatója is felhívta a figyelmet a HVG korábbi videójában.

Ebben a szintén a 2022-es nagy aszály idején készült videóban pedig arról beszél Sirkó Zoltán kertészmérnök, hogy már 2010-ben szorgalmazták: ne vezessék le mélyebben fekvő területekről a tavaszi víztöbbletet, de hiába. Amikor pedig a tavalyi aszály idején a Tisza leapadt medrében tartották a parlament Fenntartató Fejlődés Bizottságának kihelyezett (csonka) ülését, a bizottság ex-LMP-s elnöke Keresztes László Lóránt élesen kritizálta a kormányt, amiért szerinte évek óta nem tesz semmi láthatót a probléma megoldása érdekében. Bár 2022 után történt előrelépés, például 2023-tól már olyan földre is jár területalapú támogatás, amit meghagynak vizes élőhelynek, ám ez mindeddig nem eredményezett érdemi változást.

A kérdést a közelmúltban látványos kisfilmben is körbejárta a WWF:

Számít a vízügy a gazdákra

A vízügyet ért kritikákat, amiknek új muníciót adott a Boris ciklon okozta dunai árhullám, a fejlesztést bejelentő Gacsályi József, az OVF főigazgató-helyettese is elismerte.

Így áradt a duna 2024 szeptemberében Budapestnél

Martin Cabrera

A vízügy akkor, ahogy korábban is gyakran, széttárta a kezét: a maguk részéről korlátozott terület felett rendelkeznek, technikai adottságok és jogszabályok is kötik őket, hogy ilyen hatalmas vízmennyiséget csak úgy ki tudjanak engedni, “el tudjanak helyezni a tájban”. A maguk részéről akkor annyit azért megtettek, és ez már mutatta a szemléletváltást, hogy feltöltötték az általuk kezelt csatornarendszereket, ahogy az apadás lehetővé tette a zsilipek megnyitását.

Most viszont legalább ennek legalább a lehetőségét megteremtik: innentől már csak a földtulajdonosok önkéntes vállalásán múlik, mennyi vizet lehet a csatornákból kiengedni, a talajba szivárogtatni és a tájban tárolni.

Önkéntes alapon

Az új fejlesztés – bár ez nem hangzott el a sajtótájékoztatón – végső soron a korábban alulról építkező, helyi gazdálkodók állattartók, geológusok, vízügyi szakemberek, természetőrök kezdeményezésként induló Önkéntes Vízőrzők kezdeményezését tereli műszakilag, jogilag – és szó szerint is – rendezett mederbe, és tesz mögé hivatalos szándékot.

A vízügyi honlapon hivatalosan szerda éjféltől elérhető online felületen minden érdekelt földtulajdonos fel tudja vinni helyrajzi szám alapján azt a területet, amelyet szívesen átenged a víznek – ha van elég –, és azt is vállalja, hogy akár több hónapon keresztül is úgy hagyja. Az ily módon elárasztott területeken fokozatosan tud a talajba szivárogni a vízfelesleg, javítva annak nedvességtartalmát, emelve a talajvízszintet, de áttételes hatásként kedvezőbb viszonyokat teremtve a környező földeken zajló növénytermesztés számára is. 

A vízügy vállalja, hogy a bejelentett igények esetében megvizsgálja az elárasztás műszaki megvalósíthatóságát – értelemszerűen dombtetőkre nem tudnak vizet felengedni –, és végrehajtja a szükséges beavatkozásokat. 

Lehet, hogy nem is lehet leereszteni

Azok jelentkezzenek, akik tulajdonosi vagy rendelkezési joggal rendelkeznek az adott terület felett. Tőlük azt kérik, hogy a helyrajzi számon és nevükön kívül az elérhetőségüket is adják meg a későbbi egyeztetés érdekében. Vállalhatnak rövid (7-14 nap közötti), időszakos (14-60 nap közötti) vagy vagy tartós (60 napon túli, művelés ág váltással is járó) vízborítást, attól függően, hogyan hasznosítanák az adott területet – sorolta a főigazgató-helyettes. Szeretnék, ha hosszabb időre – akár öt évre is – elköteleződnének, vagyis addig biztosítsák, hogy ha van többletvíz, náluk az elhelyezhető. A tulajdonosoknak nyilatkozniuk kell arról is, hogy felelősséget vállalnak az elárasztás által másnak esetleg okozott károkért, illetve hogy ha szükséges (tartós elárasztás esetén), elintézik az adott terület művelési ágának átminősítését.

Az elárasztás hossza a gazdálkodó szempontjából lényeges: eltérő növények eltérő hosszúságú vízborítást bírnak ki, mondta ezzel kapcsolatban Kajner Péter, aki viszont figyelmeztetett: lehetnek olyan helyszínek – egykori tómedrek, folyóágak –, ahonnan nem lehet levezetni a vizet. Ezeknél, ha vállalja az elárasztást, tartós vízborítottságra számíthat a gazdálkodó, és így előfordulhat, hogy művelési ágat is váltania kell. Lényeges az is, hogy az online felületen nem lehet megválasztani az elárasztás időpontját – ez nyilván attól is függ, mikor áll rendelkezésre többletvíz –, ami viszont kulcsfontosságú a művelési ágak esetében: míg szántóföldeken inkább télen, a vegetációs időszakon kívül vállalhatja szívesebben egy gazda az időszakos elárasztást, erdőgazdaságnál viszont pont télen lehet fát kitermelni és kihordani, így a technológiát össze kell hangolni a vízborítással.

Már vannak jelentkezők

Gacsályi József szerint a fejlesztést megelőző felmérés során számos erre alkalmas mély fekvésű területet azonosítottak és sok ilyen igényt is rögzítettek – persze kérdés, hogy ezekből mennyi fog valójában beérkezni a rendszer elindulása után. A tavalyi felmérés során elárasztásra megfelelőnek tekintett 40 ezer hektárnyi területhez kapcsolódó több mint 10 ezer megkérdezett érintett gazdálkodó 80 százaléka tartotta fontosnak a termőterületi vízmegtartást.

A főigazgató-helyettes jelezte, hogy a megadott adatok nem vesznek el akkor sem, ha esetleg valamilyen okból nem tudják kiszolgálni az adott igényt, mert a további fejlesztésekről szóló döntéseknél figyelembe tudják venni azokat. A felajánlott területekre akár a belvízelvezető, akár az öntözővíz továbbítására szolgáló csatornarendszeren keresztül is el tudják juttatni majd a felesleges vizet. 

ORFK / H. Szabó Sándor

Az elárasztás több előnnyel is jelentkezhet a gazdánál: emeli a talajvíz szintjét és a talaj nedvességtartalmát, ami nyomán nagyobb termésátlagot adhatnak a magasabb területeken fejlődő növények. Az ily módon jelentkező többlettermés egyes esetekben még akár kompenzálhatja is az elárasztott területen kiesőt. A tartós vízborítottság emellett pozitív hatással bír a terület mikroklímájára, ökológiai sokszínűségére, nyáron hűti a környezetét, javíthatja az ökoszisztéma-szolgáltatások minőségét a hatásterületén.

A vízügy szándéka, hogy az igények jelzése után 30 napos átfutással döntést hozzanak, de már előtte is folyamatosan tájékoztassák a jelentkezőt az ügy állásáról. Gacsályi József megjegyezte, kicsit fél attól, hogy milyen ajtót nyitnak ki a lépéssel, például hogy lesz-e elég erőforrás az igények kiszolgálására, de eltökéltek: 

látjuk a vízkészlet-problémát. Ott és akkor kell megtartani a vizet, ahol és amikor rendelkezésre áll. 

Gemenci erdő 2024. szeptember 24-én.

Lakos Gábor

Minisztériumokon átívelő munka

Mindez azonban nem megy az eddig megszokott keretek között V. Németh Zsolt szerint, aki jelezte: további jogszabályi változtatásokra és a mezőgazdasági támogatási rendszer átalakítására is szükség lesz. Ezen dolgoznak jelenleg is Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottságban a vízügyért felelős energiaügyi minisztérium vezetésével az agrártárca és a területfejlesztési minisztérium, a gazdaszervezetek, valamint a vízügy és a természetvédelem képviselői. 

A vízügy évszázados tevékenysége az év mostani időszakában, hogy készül a hóolvadásra, és a csatornákban helyet csinál a melegedéssel felgyülemlő belvíznek, mondta. Csakhogy hosszú ideje nincs hó, és megint aszályos évnek nézünk elébe. Szerinte felismerték: túl kell lépni azon, hogy leeresztett csatornarendszerrel várják a tavaszt. Ennek jegyében a vízügy január végén a nyári üzemi vízszinten álló Velencei-tó ötszörösét kitevő, összesen 270 millió köbméter vizet tárolt több száz helyszínen: a kezelésében álló csatornákban, holtágakban, halastavakban és tározókban.

Nyitóképünkön egy magyarországi belvíz. Fotó: ORFK / H. Szabó Sándor