Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A városi tanács elnézést kért, és megígérték, hogy ingyen orvosolják a problémát.
Igazi Mekk-mesterek dolgozhattak egy londoni toronyház felújításán, ugyanis sikerült az összes ablaküveget fordítva beszerelniük – derült ki a BBC beszámolójából. Az épületet azért kellett felújítani, mert ugyanolyan szigetelése volt, mint a Grenfell Towernek ami 2017-ben leégett. A vizsgálat akkor megállapította, hogy a szigetelés miatt égett le az egész épület, és halt meg a tűzben 72 ember.
Két észak-londoni ház is hasonló szigeteléssel épült, így azokból a lakókat évekre kiköltöztették, és az épületet felújították. A Chalcots Estate egyik lakója, Maryan Nur a BBC-nek azt mondta: „Képzeld el, hogy ennyi éven át vársz, és azt gondolod, hogy végre visszajössz a szobádba, a lakásodba, és az ablak fordítva van beszerelve”. Egy másik tulajdonos, Alketa Aykac úgy reagált, hogy ez hihetetlen. „Hol van az ellenőrzés a lakások átadása előtt?”
A Ham&High című lap tudósításából kiderül, hogy hőszigetelő ablaküvegekről van szó, és biztonsági problémát ugyan nem okoz a rossz beszerelés, de a lakások még a márciusi időjárásban is nagyon felmelegednek miatta, nyáron pedig még rosszabb lehet a helyzet.
A camdeni városi tanács elnézést kért a történtek miatt, és azt közölte, hogy díjmentesen orvosolják a problémát.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az augusztus 20-i tűzijátékban emlegetett magyar király nevét valószínűleg kevesen ismerik, főleg, hogy összesen öt évet uralkodott, két részletben. A leárulózott Orseolo Péter fő bűne most valószínűleg a neve volt. Az ünnep közben elhangzott narráció alapján nem nehéz belelátni a figurájába Magyar Pétert, de hogy ez még simább legyen, a készítők a történelmen is hajlítottak egyet.
A szerdán eltűnt kisfiúnak már csak a holttestét találta meg a rendőrség.
Az ukrán elnök szerint Európában egyedül Magyarország ellenzi Ukrajna támogatását.
A cégtulajdonosok és a mezőgazdaságban foglalkoztatottak közül túlóráznak a legtöbben, legalábbis a hivatalos adatok szerint.
Ruszlan Rahimkulov mellett Gaál Tibor energetikai szakember vett 13,6-13,6 százalékos tulajdonrészt a NAP Nyrt.-ben.