Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az elnevezéssel: Liquefied Petroleum Gas (LPG) a cseppfolyósított gázok mindegyikét jelölik ugyan, de Magyarországon mégis, szinte kizárólag az autógázra használják. Ez azonban mindegy is, mivel bizonyították az anyag környezetvédő hatását.
Európai labor vizsgálta a cseppfolyósított gáz (LPG*) környezetvédelmi paramétereit. Megállapították, hogy a benzinnel és a gázolajjal szemben 16 százalékkal kevesebb a CO2 kibocsátás ugyanolyan teljesítmény elérésekor. Az Európai LPG Szövetség (AEGPL) szerint a cseppfolyósított gáz ökológiai lábnyoma 17 százalékkal kisebb a fűtőolajénál, és 49 százalékkal alacsonyabb, mint a széné, ezért a fenntartható fejlődés szempontjából rendkívül lényeges a PB-gáz és az autógáz elterjedése.
Tíz év alatt több mint duplájára emelkedett Európában az LPG autógáz-töltőállomások száma. Még 2003-ban 15 ezer, napjainkban már 30 ezer ilyen kút üzemel – ismertette a nemzetközi szervezet megállapításait Kirilly Tamás, a Prímagáz műszaki vezetője. Az AEGPL szerint a fenntartható fejlődésnek fontos feltétele a cseppfolyósított gázok térnyerése az energiafelhasználásban, ugyanis ezek ökológiai lábnyoma 17 százalékkal alacsonyabb, mint a fűtőolajé, és 49 százalékkal jobban kímélik a környezetet, mint a szén elégetése.
A 2015 januárjában közzétett tanulmány szerint a cseppfolyós gázok elterjedése jelentősen javítaná a levegő minőségét. Ha 2020-ra az Európai Unióban 10 százalékra emelkedne az LPG-vel működő autók aránya, az kimutathatóan 20 milliárd euró megtakarítást hozna. (Ennyivel kevesebb lenne az orvosi költség, a fiatalkori halálesetek miatt bekövetkező munkakiesés, és egyéb veszteség.)
A cseppfolyós gáz égésekor a mérések szerint 96 százalékkal kevesebb nitrogén-oxid keletkezik, mint a dízel, és 68 százalékkal kevesebb, mint a benzin égésekor. További előny, hogy a szilárdrészecske-kibocsátás negyede a fenti üzemanyagokénak – ismertette a megállapításokat a Prímagáz szakértője.
Bíztató, hogy az LPG-vel hajtott járművek száma 40 százalékkal nőtt az elmúlt 5 évben. Több, mint 20 gyártó, mintegy 90 modellt kínál, amelyek gyárilag gázüzeműek, a városi kisautóktól az áruszállítókig, minden kategóriában. Emellett gyakorlatilag az összes benzinüzemű jármű átalakítható gázossá. Egyre nagyobb az érdeklődés a gázzal működő hajók, csónakok iránt is. Cseppfolyós gázokat nemcsak az autózásban használnak, az autógázzal csaknem azonos összetételű PB-gáz széles körű lehetőségeket kínál.
Leginkább fűtésre, főzésre és vízmelegítésre alkalmazzák, Európa-szerte 40 millió olyan otthon, vagy gazdasági terület van, ahol reális alternatívája a földgáznak, vagy egyéb energiahordozóknak. Elemzők szerint a cseppfolyósított gáz környezetvédelmi szempontból azért előnyösebb a földgáznál, mert az LPG-t általában helyben termelik ki az egyes országokban, így nem túl költséges a szállítása, és nem szükséges a csőhálózat lefektetése, karbantartása.
Az európai szövetség statisztikája szerint a lakossági LPG használatban Olaszország vezet Franciaország és Spanyolország előtt, az ipari felhasználásban Németország áll az élen, az Egyesült Királyság, és Spanyolország követi. Autógáz használatában a lengyelek állnak az európai toplista élén, Olaszországot és Németországot megelőzve. Magyarország egyik listán sem került az első 10 helyezett közé – tette hozzá a Prímagáz műszaki vezetője.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.