Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
A minimálnyugdíj intézményének bevezetésére készül Szlovákia idén júliustól, a társadalombiztosításról szóló törvény ezt lehetővé tévő módosítását már jóvá is hagyta a kormány érdekegyeztető szerve, a Gazdasági és Szociális Tanács.
A minimálnyugdíj intézményének bevezetésére a Szlovákiában már több éve zajló nyugdíjreform részeként kerül sor.
A kormány tervei szerint várhatóan már idén júliustól hatályba lépő intézkedés súlyponti eleme, hogy a mindenkori létminimum összegéhez köti az öregségi és a rokkantsági nyugdíjak legalacsonyabb lehetséges összegét. A minimálnyugdíj összege által megszabott biztosíték csak azokra a nyugdíjasokra vonatkozik, akik legalább 30 éven keresztül fizettek nyugdíjjárulékot.
A minimálnyugdíj összege a nyugdíjjogosultak által ledolgozott évek függvényében változik majd. Az alsó összeghatár - amely harminc évi nyugdíjjárulék fizetést feltételez - a mindenkori létminimum 136 százaléka lesz, ez jelenleg Szlovákiában mintegy 270 euró, megközelítőleg 80 ezer forint. (Magyarországon az átlagnyugdíjas 100 ezer forint körüli összeget kap, de régiós szinten és a nemek között is nagy a szórás.)
A 30 évnél többet ledolgozott nyugdíjjogosultak esetében a minimál-nyugdíj összegét úgy számítják ki, hogy a létminimum szorzójához - a kiindulási alap 136 százalékhoz - minden többletév után két százalékpontot, 40 ledolgozott év felett pedig évi három százalékpontot adnak hozzá. A minimálnyugdíjak összegét minden év januárjában a létminimum aktuális összegének tükrében módosítanák.
A munka-, család- és szociális ügyi minisztérium szerint a minimálnyugdíj bevezetése az idén 16,4 millió, jövőre pedig 31 millió eurót vesz igénybe. Az intézkedés 75 ezer nyugdíjast érint, vagyis ennyien lesznek azok, akiknek az öregségi vagy rokkantsági nyugdíja emelkedik.
Ugyanakkor a minimál-nyugdíj összege minden esetben magasabb lesz, mint az a járandóság, amennyit eddig egy a létminimum összegénél alacsonyabb nyugdíjra jogosult, az azt kiegészítő más szociális juttatással együtt kapott.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?