„Néhány térségben az integrációs képzési modell az eredeti elvárásokhoz képest teljesen ellentétes eredményre vezetett: az osztályközösségekben sokkal erőteljesebben érvényesülnek, sőt uralkodóvá válnak a néhány gyerek által otthonról hozott, negatív viselkedési és életvezetési minták” – írja a közoktatás megoldandó problémái között az a hamarosan kormány elé kerülő jelentés, amelyet még decemberben, a 2015-ös PISA-felmérés lesújtó eredményeinek napvilágra kerülése után rendelt a miniszterelnök Balog Zoltán emberi erőforrás-minisztertől.

A jelentéshez kapcsolt, több mint húszpontos problémajegyzék szerint a fenti okok miatt „a felelősen gondolkodó szülők a gyermeküket számos esetben inkább más település oktatási intézményébe kénytelenek átvinni, így megállapítható, hogy az ilyen esetekben az integrációs törekvések szegregációs eredménnyel jártak”. Megoldásként az anyag azzal az eredendően állítólag a szülőktől származó javaslattal áll elő, hogy „a hátrányos családi hátterű, negatív hatások veszélyeztetettségében élő gyerekek esetén”

erősítsék meg és terjesszék ki a bentlakásos rendszerben működő, felzárkóztató képzési formát.

Ez lényegében nem más, mint a Jobbik 2010 óta visszatérő és rendre vihart kavaró javaslata a kezelhetetlenként leírt (valójában a cigány) tanulók bentlakásos iskolákba tereléséről, amit 2005-ben mellesleg Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök is felvetett, és amit a Fidesz akkor a roma családokat súlyosan sértőnek nevezett.

A kudarc okai: a média, a lexikális tartalmak

Az Oktatási Hivatal és a köznevelési kerekasztal szakértőivel összeállított problémajegyzék információink szerint összesen négy területre vezeti vissza a közoktatás azon gondjait, amelyek szerepet játszhattak a kompetenciamérés kudarcában. A tartalmi szabályozás problémái közt az anyag a cikk elején idézett nehézségen túl felveti például

a tanulási motiváció hiányát és „a fogyasztás kizárólagos értékmérőkénti megjelenését a közgondolkodásban”.

E tendencia kritikátlan közvetítése a médiában az összegzés szerint „jelentős torzulást eredményezett a fiatalok jövőképében: egyre többen nem a tudás, hanem az ügyeskedés hatalmában hisznek és vesztesként tekintenek a munka, tudás és erőfeszítések útján érvényesülni kívánó emberekre”. Megoldásként „a tudásalapú társadalom kiemelt szerepének hangsúlyozását” ajánlja az összeállítás, és hogy „szakemberek segítségével meg kell találni a módját, hogy az iskolai nevelés során a fiatalok értékválasztásában a tudás legyen a vezérmotívum”.

Stiller Ákos

A tartalmi problémák közt előkelő helyen említi az anyag azt a magyar közoktatásról évek óta hangoztatott kritikát is, hogy a központi és helyi tantervek túl vannak terhelve lexikális tartalmakkal, és az iskolai tantervek is túlságosan ismeretközpontúak. Az alkalmazott tudást vizsgáló felmérések – így a PISA – kudarcáért is felelős hozzáállás helyett ezért

a tartalmi elemek csökkentését és az alkalmazási készségek erősítését ajánlja a dokumentum,

a természettudományos kompetenciákban tapasztalt lemaradás javítására pedig komplex természettudományi oktatást, és átfogó, kötelező természettudományi kompetenciamérés bevezetését.

És persze a pedagógusok

A mostani iskolarendszerre is kiható következménye lehet a jelentés azon megállapításának, amely a méltányosság és társadalmi felzárkózás kérdéseire is ható, korai szelekciós pontnak nevezi a 6 és 8 osztályos gimnáziumokat. Az új Nemzeti alaptanterv most készülő koncepciójában ezért

az anyag szerint érdemes felülvizsgálni a jelenlegi iskolaszerkezetet.

A pedagógiai szolgáltatással kapcsolatos problémák között az első helyen említi az összegzés, hogy

sok iskolában hiányoznak a hozzáadott pedagógiai értékek, a hátrányos helyzetű iskolák pedig komoly szakemberhiánnyal küzdenek.

Az előbbi gond orvoslására egy mentoráláson alapuló támogatási hálózat kialakítását javasolja a dokumentum, amelyben egymástól tanulhatják el a jó példákat az iskolák, az utóbbira pedig olyan, differenciált bérezési rendszert ajánl, amely bérpótlékkal és lakhatási támogatással ösztönözné a hátrányos helyzetű iskolákban dolgozó tanárokat.

A pedagógusképzésben és -továbbképzésben fennálló problémák közt az alkalmazásközpontú tanítási gyakorlat és módszertan oktatásának hiánya áll az első helyen. Lényeges gond az is, hogy „számos iskolában (…) legalább három éve mindkét kompetenciaterületen folyamatosan az országos átlag alatti a teljesítmény, a helyi nevelőtestület és intézményvezetés nem képes önállóan javítani az iskola eredményességén, a helyi problémák kezelésére pedig nehéz, gyakran lehetetlen jól felkészült pedagógusokat bevonni”. Megoldásként a helyi iskolainfrastruktúra minőségének javítását, a nehéz helyzetben működő intézmények vezetőinek és a pedagógusainak kiemelt pótlékkal való motiválását javasolja az anyag, és hogy a fenntartó kötelezze az ilyen iskolákat fejlesztési program kidolgozására. A pedagógus-továbbképzések szakmai színvonalát azok felülvizsgálatával és fejlesztésével javítaná a hamarosan kormány elé kerülő anyag.

MTI / Varga György

A kirívóan alulteljesítő és magas lemorzsolódást produkáló iskolák tanárainak és vezetőinek célzott szaktanácsadást írna elő a dokumentum, azt ajánlva egyúttal, hogy a tanfelügyeleti eljárások a jelenlegi gyakorlattal szemben inkább a problémás intézményekre összpontosuljanak.

A digitális oktatási technológiákkal kapcsolatos tanári és tanulói hiányosságokat az információs és kommunikációs technológiák hangsúlyosabb megjelenésével, az iskolák számítógép-, tablet-, illetve laptopellátottságának növelésével és a rendelkezésre álló digitális oktatási tartalmak bővítésével orvosolná az anyag.

Ezen nincs mit szépíteni

A problémalistát megelőző, több mint harmincoldalas, részletes elemzésében az oktatási államtitkárság egyébként – korábbi megnyilvánulásaival ellentétben – nem próbálja meg szépíteni a helyzetet:

a PISA-eredményeket értékelve egyértelműen elismeri, hogy a magyar diákok mindhárom területen az elmúlt évek leggyengébb felmérését produkálták

– még úgy is, hogy a 6 és 8 osztályos gimnazisták eredményei alapján Magyarország még az élbolyba, a 4 osztályos gimnazistákét és szakközépiskolásokét nézve pedig a középmezőnybe tartozott.

A többiek, vagyis az „előnytelen szociális összetételű” iskolába járó tanulók eredményei viszont messze az OECD-országok átlaga alattiak és a 35 OECD-állam egyikében sincs ekkora különbség a legalsó, illetve legfelső szegmensbe tartozó diákok eredményei között. A felmérés egyik legnagyobb tanulsága tehát a jelentés szerint, hogy a családi háttér nálunk határozza meg a legerősebben a tanulói eredményeket, az otthonról hozott különbségeket pedig az iskolák többsége nem képes kompenzálni.