Kincsem, Pappa pia, Budapest noir. Andy Vajna ezt a három filmet nevezi meg újra meg újra, mint a magyar közönségfilm feltámadásának első hírnökeit. Ha minden a tervek szerint halad, akkor az év végére lehet egy minden ízében jó közönségfilmünk is, a Gárdos Éva-féle Budapest noir esetében, hiszen a Csupó Gábor hazarángatásáért felelős Pappa pia már most bűzlik a bukástól, Herendi Gábor Kincsem című filmje pedig nagyjából azt hozta, amit vártunk tőle: egy olyan szerethető történetet, amit annak ellenére érdemes megnézni a moziban, hogy a magyar film kiirthatatlan gyengeségeit nem tudta teljesen levetkőzni.

A film létrejötte már óriási dolog: milliárdos nagyságrendű költségvetésből elég ritkán készülnek itthon filmek, és amikor mégis, akkor olyanok lesznek belőle, mint a botrányosan rossz Hídember (1,8 milliárdból egymilliárd volt az állami támogatás) vagy az ambiciózus, de valamiért mégsem működő Sorstalanság (a kb. 2,5 milliárd fele volt közpénz). A Kincsem azonban minden eddiginél többet, 2 milliárd 78 millió forintot kapott immár a Filmalaptól, és összesen 3 milliárd forintból készülhetett. Ez természetesen óriási összeg, de ne feledjük, ez 10 millió dollárt jelent, ami hollywoodi mércével még mindig aprópénz – hogy csak a nagy lovas történelmi moziknál maradjunk, a Seabiscuit-film (Vágta) 87 millió dollárból, a Spielberg-féle Hadak útján pedig 66 millióból készült.

Nagy Ervin a Kincsemet játszó hat ló egyikével

Szabó Adrienn / Fórum Hungary

„Ennek a pénznek ott kell látszania a vásznon, ez pedig az én felelősségem” – mondta nekünk Herendi Gábor, aki rendezőként és társíróként is jegyzi a filmet. Nem is húznám nagyon a szót: látszik. Kosztümös filmekben, pláne ilyen történelmi távlatban, nem vagyunk túl produktívak, mondjuk úgy a hatvanas évek óta (és most az ilyen szakrakoronás borzalmakat helyezzük végleg a filmtörténet szemétdombjára), ezért is olyan jó látni, hogy mindenféle amatörizmus nélkül sikerült visszaadni a 19. századi környezetet, a díszletek legkisebb részleteitől az órákon át készülő frizurákig és az előkelő jelmezekig.

De ennyit az anyagiakról, mert Herendi Gábor filmje pont hogy nem erről szól: azért tudjuk megbocsátani minden apró, idegesítő, magyarfilmes hibáját, mert ennek a sztorinak végre szíve van, és – egészen a kissé kaotikus fináléig – tényleg úgy viselkedik, mint egy romantikus kalandfilm: hiába látjuk előre, hová vezet a történet, drukkolunk a lónak és szorítunk a főszereplőkért is.

Szimpatikus húzás volt az is, ahogy Herendi, és az eredeti forgatókönyv írója, Hegedűs Bálint (Liza, a rókatündér; Parkoló) szembement a várakozásokkal, és a Kincsem történetéből adódó manipulatív, egyenes film helyett egy helyenként stilizált (a plakátokról nem volt egyértelmű, de mégis működik a steampunk-vonal), a történelmi tényeket – nagyon helyesen – szabadon kezelő közönségfilmet csinált. Végül is nem dokumentumfilmre kapott ennyi pénzt, így még az olyan direkt anakronizmusok is beleférnek, mint a lájkolás szó használata, a Mizu-dalrészlet éneklése vagy a korabeli fényképezőgéppel történő szelfizés. Hogy ez mennyire vicces, az más téma, de belefér.

Nagy Ervin és Petrik Andrea

Szabó Adrienn / Fórum Hungary

Annak sem kell megijedni, aki a túlzottan hollywoodi történetmeséléstől fél. Igaz, hogy Herenditől sosem állt távol a szentimentalizmus, de itt már csak a nagyon magyar háttér miatt sem lesz túl idegen a film: bár nagy politikai megfejtésekbe nem megy bele, azért szépen felfesti a Monarchia viszonyrendszerét, a cár előtt meghajló Ferenc Józseffel, és a neki behódoló főurakkal együtt. Igaz, minél több politikai szereplő tűnik fel a filmben, annál kevésbé érthető, miért nem próbált meg mégis valami közéleti mondanivalót megfogalmazni.

A Kincsem története 1849-ben, a szabadságharc leverését követően indul, amikor Otto von Oettingen osztrák főnemest (Gáspár Tibor) küldik egy árulónak titulált magyar, Blaskovich Bertalan letartóztatására. Mivel a férfi nem adja magát, Von Oettingen kénytelen a fia, Ernő szeme láttára kivégezni a szabadságharcost. A báró így lányával, Klarával együtt beköltözik a Blaskovich-kastélyba, Ernőt pedig kisemmizve küldik el onnan.

A fonalat 25 évvel később vesszük fel: a megemberesedett Ernő (Nagy Ervin) azóta sem tett szert különösebb vagyonra, és édesapja halálán sem tudott igazán túllendülni, ellenben a nőkkel igencsak megtalálta a közös hangot. Grófságát már csak nevében őrzi, kölcsönökből él, nem igazán talál értelmet az életében – amíg meg nem jelenik az életében Kincsem, a látszólag semmirekellő kanca.

Balsai Móni és Nagy Ervin

Szabó Adrienn / Fórum Hungary

Ernő minden pénzét feláldozza, hogy bajnokot faragjon a Von Oettingen-családtól megszerzett lóból – Kincsem így, ha nem is a főszereplője, de a fő mozgatórugója a történetnek, ugyanis egyszerre képviseli a reményt, a Blaskovich-fiú bosszúját, és nagy szerepe van a Klarával (Petrik Andrea) kialakuló szerelmi szálban is.

A lóverseny-jeleneteket nemhiába várta annyira a közönség (legalábbis a Kincsem Facebook-oldalára írt kommentek alapján), a versenyek dramaturgiai fontossága mellett képileg is odatették magukat az alkotók. Szatmári Péter operatőr (Tímár-filmek; Womb – Méh; Liza, a rókatündér) és a munkáját segítő Gulyás Buda olyan elánnal vetették bele magukat a vérre menő verseny közepébe, hogy azt a világ bármely pontján megirigyelnék (a lovak közé csaptak, mondanám, ha a lovas szóviccek nem lennének önkéntes tiltólistán). Igaz, a későbbiekben kissé túlhasználják az elsőre még lenyűgöző elemeket, és 2017-ben a lassított felvételekkel már tényleg csínján kell bánni.

Így is van azért min bosszankodni a film alatt. A Magyar vándor legkínosabb jeleneteit idéző hiphop-bál, a filmen hamisan hangzó, túlírt párbeszédek és egyes színészek színpadias, a lazára vett történet ívét megtörő jelenléte még mindig olyan dolgok, amelyek utólag kis semmiségnek tűnnek, de a jelenidejű filmélményt alaposan el tudják rontani hosszú percekre. A CGI merész használata is dicséretes, csak éppen ez még tényleg nem az a büdzsé, amelyből olyan korabeli látványvilágot lehetne létrehozni digitálisan, ami nem tűnik ki a valós környezetből.

Petrik Andrea

Szabó Adrienn / Fórum Hungary

Azon pedig mostantól tilos károgni, hogy nincsenek jó filmszínészeink. A Testről és lélekről után két héttel újabb olyan magyar szerelmi történet került a mozikba, ahol nincs más lehetősége a nézőnek, mint drukkolni a főszereplőknek. Ha az utóbbi időben elég egysíkú macsó- vagy suttyószerepeket is kapott Nagy Ervin, a Kincsemben bizonyítja, hogy a nőcsábászt, a hősszerelmest, a megtört férfit és a magabiztos nemest is egyformán profin tudja hozni. Persze mit sem ért volna a romantika, ha nincs mellette egy legalább ugyanolyan képességekkel megáldott partner: Petrik Andrea az Utóéletben mutatott lazaságából semmit sem veszített, ráadásul egy olyan intelligens és humoros női karaktert kapott, amilyet még ritkán látni mozifőszerepben.

A Kincsem tehát, ha nem is eget rengető megoldás a magyar film összes problémájára, egy tökéletes prototípusa a jövő hazai közönségfilmjeinek – de ami a jelen szempontjából még fontosabb: egy abszolút mozivászonra illő történet. Ha nem is lesz akkora siker, mint mondjuk a Valami Amerika, az biztos, hogy a jegyárat senki nem fogja visszakövetelni.

A Kincsem március 16-tól kerül a mozikba országszerte.

Herendi Gábor és a Kincsem: A 3 milliárdnak látszania kell a vásznon

Herendi Gábor a Valami Amerika-filmekkel és a Magyar vándorral összesen több mint egymillió nézőt vonzott a moziba, most a 3 milliárd forintból készült Kincsem jövő heti premierjére készül. A rendező elmesélte, mi köze Guy Ritchie-nek a Kincsemhez, hogyan került Fluor-dal a 19. századi történetbe, és hogy mi lesz a Valami Amerika 3-mal.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!