A filmrendező, akinek disszidálását árulásnak élték meg

Váratlan és érthetetlen volt fél évszázada, hogy a magyar filmszakma kulcsfigurája, Herskó János – karrierjét derékba törve –, a korabeli szóhasználattal élve, disszidált. A rendező főiskolai osztályának végzős hallgatói csakúgy, mint a korábbi tanítványok közül számosan, mesterük távozását elárulásukként élték meg.




Nem kizárt, hogy Lukasenko számára itt a vég

A belorusz diktátor pár nap alatt elvesztette szinte az egész társadalom támogatását, beleértve a munkásokat, akiket idáig a rendszer alapjának tekintett. Nem sok lehetősége maradt - írja Slawomir Sierakowski, a lengyel Haladó Tanulmányok Intézetének igazgatója, aki Minszkből tudósít az eseményekről


Csicska vagy-e? Magyarországon komoly hagyománya van a megalkuvásnak

Az indexesek mellett tüntető katolikus pap, a színművészeti egyetem kormányzati lenyúlása ellen lemondásukkal tiltakozó tanárok – ritkán tapasztalt morális kiállások színesítették az elmúlt hetek belpolitikáját. A jóval általánosabb becsicskulást ugyanakkor a nemzedékeken átívelő tapasztalatok és az Orbán-kormány megalkuvókat jutalmazó politikája is segíti.



Mundruczó: A Színművészeti új kuratóriuma kifejezi, ki a dudás a csárdában

A velencei filmfesztivál versenyprogramjába kapott meghívást a rendező külföldi sztárszereposztással készült első angol nyelvű filmje, a Pieces of a Woman, amely a Lengyelországban díjazott színházi rendezésének továbbgondolása. Mundruczó Kornél a HVG-nek adott interjúban beszél a külföldi és hazai filmes viszonyokról, valamint az SZFE körüli botrányról.









A Tesla születése – Elon Musk életútja 8. rész

Nagyon kevés olyan személyiséget találunk az egész történelemben, akinek hajthatatlansága és eredeti látásmódja lehetővé tette, hogy több iparágban is maradandót alkosson. A kevesek egyike, Elon Musk, elképesztő innovációkat kezdeményezett az elektromos autók, a kereskedelmi űrhajózás és a napelemes rendszerek területén. Sorozatunk végigköveti életútját a dél-afrikai gyermekkortól az üzleti élet csúcsáig.





Megtaláltuk, ki áll a Rogán feltalálótársaihoz is köthető Hunguard egykori offshore-tulajdonosa mögött

Nemrégiben a máltai cégek adatbázisába bekerült egy lehetőség, amelynek köszönhetően megtudhatjuk, kik az országban bejegyzett offshore társaságok valódi, végső tulajdonosai. Erre eddig nem volt mód, ezért is számított eddig Málta kiváló offshore-paradicsomnak. A hvg.hu e szolgáltatást igénybe véve megtudta, hogy jelenleg ki áll a rezsiharc farvizén (is) nagyot nyerő Hunguard egykori offshore-tulajdonosa mögött: a gyakorta Rogán Antal jobbkezeként is emlegetett Kertész Balázs.