Ausztriában máris visszasírják azt a kultúrpolitikust, aki az elmúlt években szinte csodát tett az osztrák művészeti élettel
Andrea Mayer az elmúlt négy és fél év alatt példátlan ügyességgel, koncepciózusan konszolidálta a többek közt a koronavírus-járvány nyomán életbe léptetett korlátozások után megrendült, ám sok más szempontból is érzékeny, és számos más problémával küszködő területet. Szeretettel Bécsből sorozatunk legújabb cikke.
Egy emlékről három másolat létezik az agyban, mindegyikhez máshogy lehet hozzáférni
Nem bízza a véletlenre az agyunk az információk tárolását, egy emlékről másolatokat is készít. Az emlékek azonban nem maradnak változatlanok a rögzítésük után, a tartalmuk frissíthető esetleges külső vagy belső hatások esetén – derítették ki svájci kutatók.
HVG

The Atlantic-vélemény: Donald Trump és Elon Musk olyan kőgazdagok, akik átlag amerikainak álcázzák magukat
Trump és Musk azt állítják: a kisember, és főleg az „elfeledettek”, valamint a kisemmizettek nevében szólnak. Valamint azzal etetik az átlagszavazót, hogy sötét erők összeesküdnek ellenük. Többek közt ezeket fejti ki kommentárjában Tom Nichols, a haditengerészet akadémiájának volt tanára.
hvg360

Írassunk-e szerződést MI-vel?
Drága ügyvédek vagy ingyenes mesterséges intelligencia? Mennyire megbízható az MI, ha szerződésírásról van szó?
Sebály Bernadett: Mi a szerepe az Orbán-rezsim leváltásában a civil társadalomnak?
A közgondolkodásban a civil társadalom fogalma erősen összekapcsolódik az államtól és a politikai pártoktól való függetlenséggel. Ironikus módon ez a liberális civil társadalom felfogás válik az illiberális rezsim egyik legfőbb védőbástyájává. Pedig a civil szerveződéseknek érdemes lenne megtalálni a módját, hogy a 2026-os országgyűlési választásokig tartó időszakban aktív alakítóivá váljanak a küzdelem e terének.
Sebály Bernadett

Nem tud mit kezdeni a világ a környezeti katasztrófával fenyegető orosz olajszállító árnyékflottával
Több száz hajóból áll az az illegális orosz armada, amely a szankciókat megkerülve szállít olajat a világpiacra. A köztük lévő régi, kiszuperált tankerek veszélyesek más hajókra, az óceánok vizéről nem is beszélve.
2023. október 7-e óta erősödött a zsidóellenesség – a Hamász-támadás óta eltelt egy évet elemzi a világsajtó
Többek között a Neue Zürcher Zeitung, az Independent, a The Daily Telegraph, a Financial Times és a Bloomberg is értékeli a közel-keleti helyzetet. Az olasz miniszterelnök az utolsó pillanatban váratlanul visszalépett egy rágalmazási pertől, írja a The Times. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360

Rácz Erzsébet: Zsidó-e vagy?
„Az október 7-i Hamász-mészárlás teljesen megosztotta a közösségemet, és hitvallási helyzetet teremtett. Még akkor is, ha dokumentumfilmesként, íróként szeretném érteni mindkét oldal igazát. Még akkor is, ha pontosan látom a jelenlegi izraeli kormány felelősségét a kialakult helyzetben.” Szerzőnk az egy évvel ezelőtti támadás évfordulóján beszél a kérdésről személyes és érzékeny megközelítésben. Vélemény.
Rácz Erzsébet

Mathias Döpfner, az Axel Springer vezérigazgatója: Németországnak zsidóbbnak kell lennie
Mi az oka a woke és nem woke, a jobboldali, baloldali és iszlamista antiszemitizmusnak? A legrövidebb és legpontosabb válasz: irigység. A Német Szövetségi Köztársaság profitálhat az új bevándorlási politikából – írja a Hamász tavaly október 7-i terrortámadásának évfordulójához időzített hosszú véleménycikkében az Axel Springer médiavállalat vezérigazgatója a kiadó lapjában, a Die Weltben.
hvg360

Addig örüljünk, amíg nincs az az infláció és árfolyam, ami Orbán Viktor és Magyar Péter fizetési ígéreteihez kellene
Egymillió forintos minimálbért ígért Magyar Péter 2030-ra, két-három éven belüli egymilliós átlagbérrel kontrázott erre rá Orbán Viktor. A 2022-eshez fogható infláció vagy 500 forint környéki euróárfolyam lehetne az eredmény, ha ezt bármelyikük is megpróbálná megvalósítani.
Német Szovjetikusz Köztársaság: 75 éve született a 41 évesen kimúlt NDK
75 évvel ezelőtt, 1949. október 7-én alakult meg az a négy évtizedig létezett ország, amelyet Német Demokratikus Köztársaság néven ismertünk. Kis híján annyi idő telt el a megszűnése óta, mint amennyi ideig fennállt, de a demokratikus értékrend pusztításában elért eredményei mindmáig hatnak, miként azt az egykori területén most lezajlott választások, a demokratikus Németország ellen szavazók hatalmas tömegei igazolják.
Révész Sándor

„Minden felfedezésünk a természetből indul” - a víztisztítás forradalmára, Andrew Benedek a HVG-nek
Már 13 évesen ’56-os menekült lett, de a vízkezelésben alkotott forradalmit. Vízszűrő membránja iparági standarddá vált, kétszer épített fel globálisan meghatározó céget a környezetvédelmi iparágban. Két hullámban tért vissza Magyarországra beruházásokkal.
A GenAI új képességekkel ruházza fel az embert
Többre, másra lehetünk-e képesek az AI segítségével, mint anélkül? El tudunk-e végezni feladatokat vele, amit nélküle nem tudnánk? Lehet-e ez a mi Láthatatlanná Tevő Köpenyünk? A BCG Henderson Institute kutatása ezt vizsgálta.
Ötszáz lett az euró, maradhat? – tartson velünk, és nem tudja átverni senki
A szám a lényeg tükre – mondhatja, aki a HVG prémium hírleveleire feliratkozik. Külső partnereinkkel és tapasztalt újságíróinkkal feltárjuk, milyen jövőképet rejtenek az adatok.
Anne Applebaum: Van az úgy, hogy a demokráciának meg kell védenie magát
A Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozó Pulitzer-díjas amerikai újságíró szerint semmi ok a kétségbeesésre, noha tény, hogy az autokraták hálózata fenyegeti a demokráciát.
hvg360

Lakáskassza, állampapír vagy betét? Könnyebben dönthet befektetéséről, ha ismeri a Mikulást
Bár a lakáskassza biztonságos és hosszú távra kiszámítható pénzgyűjtési lehetőség, több állampapírénál előnytelenebb kondíciókat kínál, főleg ha a megtakarító idő előtt akar kiszállni.
Kozek Lél

Szed étrend-kiegészítőt? Van, amikor ez jó ötlet – és van, amikor nagyon rossz
Magyarországon is sokak által fogyasztott táplálékkiegészítők vizsgálata során kiderült: aki többet szed belőlük, mint kellene, az rizikósan él.
HVG

Roppant gyorsan drágul a narancslé, de más gyümölcslevek is közelítik az "aranyárat"
Történelmi csúcsokon mozog a narancslé tőzsdei ára, mivel Brazíliában 50 éve nem látott aszály pusztított, valamint egy eddig gyógyíthatatlan gyümölcsbetegség, a citruszöldülés is csökkenti a termést. Az almalé helyettesíthetné a dzsúszt, de az európai szüret is gyenge lesz.