Vágvölgyi B.: 1989. október 23. és a republikánus gondolat

Hogy a Népköztársaságban a „nép” előtag fosztóképző, azzal mindenki tisztában volt, aki élt, mozgott abban az időben. Az optimisták ünnepelték, hogy nem „Szocialista Köztársaságunk” volt, mint Romániának vagy Csehszlovákiának (az ugyebár a diktatúra egy magasabb sebességi fokozatát jelentette). Ám egységes mérce ebben nem volt, hisz' a Rőt Poroszország „Demokratikus Köztársaság” volt, (ami enyhébb fokozatnak hallatszott), pedig mennyivel merevebb rendszer volt. Míg például Titoszláviát „Szocialista Szövetségi Köztársaság” nevezték, holott az ottaniak úgy jártak, no nemcsak Triesztbe seftelni, de Nyugat-Németbe Gastarbeiternek is, mint a huzat.

Nem volt egységes szempontrendszer a jelzett „köztársaságok” terepén, mutatta a zavart az erőben. „Érzésre” ment. A magyarok meg a lengyelek Népköztársaságot kaptak, mintegy bolsevizmusuk csökevényes voltát jelzendő, Ceauşescu komcsi szimbolikával fedett vasgárdista fasizmusa ugyanazt a jelzőt kapta, mint a cseh keménykalapos-bigbandes-sörözős kispolgáriságon tenyésző husáki-jakeši beton.

Nem véletlen az, hogy Magyarországon a rendszerváltás ötvenhat újraértékelésével kezdődött. Nem véletlen, hiszen egy félig bevallott korszak végén először el kell számolni. A politikában van szerepe a szimbólumoknak, a hatalom sok esetben szimbolikus hatalom, ezt a szimbolikus hatalmat „őfelsége ellenzéke” (MDF) az MSZMP népies reformereivel együtt Pozsgay Imrében látta megjeleníthetőnek.