Koronavírus és gazdaság – A Századvég szakértője szerint a túlzott globalizáció lehet 2020 "devizahitele"

Jelenleg minden kormányzat és jegybank a koronavírus gazdasági hatásainak enyhítésén dolgozik: bár a vírus okozta krízis időtartamát, és így a gazdaságra gyakorolt hatását nem ismerjük, az látható, hogy a károk jelentősek. Mi következhet az egész jelenlegi helyzetből hosszabb távon? A 2008-as válságnál sem csak annyi történt, hogy mindenki széttárta a kezét és megelégedéssel nyugtázta: végre túl vagyunk rajta. Remélhetőleg most sem csak ennyi történik majd.

• Vártuk?

Az elmúlt néhány évben a közgazdasági diskurzusban egyre inkább előkerült egy közelgő válság rémképe. A 2008-as válságot állítólag előre látók tömege jelezte, hogy valaminek végre történnie kellene, a növekedési periódust meg kell szakítania egy válságnak.

Nos, feltehetjük a kérdést: ez az, amit vártunk? Nem éppen! A 2008-ban induló válság egy endogén válság volt, a gazdaság maga termelte ki.

Ezzel szemben a mostani helyzet – félretéve az összeesküvés-elméleteket – egy exogén, külső sokk.

Ez megerősíti azt a korábbi vélekedést, hogy egy makrogazdasági válságot nem lehet előrejelezni. Ha tökéletesen látnánk előre, hogy mi történik majd, akkor az adott válságot talán meg is lehetne előzni.

A 2008-as válsághoz képest a mostani helyzet nagyon más: akkor egy lassan elhúzódó leállás történt, míg most egyik napról, egyik hétről a másikra bekövetkező sokkhatás érte a gazdaságot. Ebből az is következik, hogy az akkor alkalmazott recepteket nem lehet egy az egyben átvenni. De akkor mit lehet tenni?

• Rövid táv

Szerte a világon a monetáris politika lépett először. Ez nem meglepő, hiszen ilyen a természete: könnyebben tud egy döntést meghozni, mint egy kormányzat, illetve parlament. A monetáris politikára a 2008-as válság jelentős hatást gyakorolt: új eszközök jelentek meg, és a monetáris poltika azóta is mindenhol laza maradt, hol jobban (EKB, Magyarország), hol kevésbé (USA). Ahol kevésbé volt laza, ott mód nyílt kamatcsökkentésre, ahol lazább volt, ott nemkonvencionális eszközöket állítottak csatasorba (például eszközvásárlás). A monetáris politika célja jelen helyzetben a pénzpiac stabilizálása, megnyugtatása, a megfelelő likviditás biztosítása lehet. A monetáris politika azonban a károkat nem tudja megszüntetni, hiszen a probléma alapvetően nem pénzpiaci eredetű, sokkal inkább csak azzal tud segíteni, hogy pénzpiaci problémák ne súlyosbítsák a helyzetet.

A monetáris politikát követően léptek a kormányzatok is: minden ország megkezdte különböző programok bejelentését, illetve megvalósítását. Több országban nagyon nagy összegű mentőcsomagokat jelentettek be – kevés konkrétummal. Ezek az intézkedések jellemzően a bajba került ágazatokat, vagy a munkájukat elveszítő egyéneket segítik. Több országban (például Franciaországban, Németországban) megjelenik a hitelgarancia nyújtása. Ez jelen helyzetben egy érdekes eszköz: az ehhez kapcsolódóan bejelentett pénzmennyiség (a franciáknál például 300 milliárd euró) hatalmas, miközben a tényleges költsége a programnak kormányzati oldalról ennél jóval kisebb lesz. A fiskális intézkedések egy része tehát mintha a monetáris politikához hasonlóan inkább a piac megnyugtatását szolgálná.

A fiskális politikában is megjelentek nemzetközi szinten „unortodox” intézkedések. Ilyen lehet pédául, hogy a segítségért cserébe a német állam tulajdonrészt szerezhet nagyvállalatokban – tehát nem „ajándékba” adja a pénzt, hanem egyfajta tőkebefektetésként. Békeidőben egy-egy pályázathoz kapcsolódóan ilyen lépés kevésbé képzelhető el.

Ezekből a receptekből főzhet Orbán: így kezeli a gazdaság befékezését a világ

Amit még nem dobtak el a gazdaságpolitikai ortodoxiából a 2008-ban kirobbant válság kezelése során, azt most, a koronavírus-járvány okozta sokk hatására felülírják a jegybankok és a kormányok. Németország leveti a fiskális kényszerzubbonyt, Washingtonban pedig olyan intézkedéseket tesznek, amelyek láttán csettinthetnek a progresszív demokraták.

A fiskális politika még egy szempontból érdekes: míg a monetáris politika gyakorlatilag korlátlan mennyiségben tud pénzt nyomtatni, addig a fiskális politika korlátokba ütközik, hiszen valakinek a kiadásokat finanszíroznia kell. A jelenlegi helyzetben ugyan az uniós adósságszabályokat felfüggesztették, tehát a hiány 3 százalék fölé mehet, azt azonban később vissza kell fizetni. Vajon meddig mennek el az egyes kormányok? Sok bejelentett mentőcsomag a GDP 10 százalékát is eléri, de mint a garancia esetében is láttuk, nem jelentenek valójában ekkora kiadást. Ez egyben felvet egy újabb kérdést is:

érdemes-e a járvány elején ellőni az összes puskaport, azaz gyorsan lépni nagyot, vagy fokozatosan, kisebbeket, ahogy a helyzet kívánja. Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai is.

Sok múlik a vállalatok viselkedésén is: a kormányzatok kitalálhatnak különböző tőkeprogramokat, vagy hitelprogramokat, ha a vállalatok ezeket a bizonytalanság miatt nem merik igénybe venni, akkor ezek nem tudják majd elérni a kívánt hatást. Az is kockázatot jelenthet a kormányzati intézkedések esetében, hogy amennyiben az állam túlsegít, azaz minden vállalatot megment, akkor a vállalkozások kevésbé motiváltak helyzetük kezelésében.

• Milyen lehet az újraindulás?

A legfontosabb kérdés az lenne, hogy mikor lesz az újraindulás, ezt azonban nem tudjuk.

A milyenről legalább lehetnek elképzeléseink. A leállás hirtelen és gyorsan történt, tehát akár az újraindulás is gyors lehet: ha ismét beérkezik az alapanyag a gyárakba, újból tudnak termelni, amennyiben minden más, a leállás előtti feltétel is adott lesz.

A gyors visszapattanás tehát akkor valószínű, ha a jelenlegi vírushelyzet nem húzódik el nagyon.

(Ennek nagyon pontos definícióját rendelkezésre álló adatok hiányában nehéz lenne most meghatározni. Minden nem fog azonnal helyreállni: nem kezdenek el például rögtön özönleni a turisták).

"Az idei gazdasági visszaesés után jöhet az azonnali visszapattanás"

Mi az aggasztóbb, hogy az amerikai tőzsde bő 30 százalékot zuhant egy hónappal ezelőtti csúcsértékéhez képest, vagy hogy a szomszédos edzőterem törölte a pilatesórát? Számunkra fontosabb az utóbbi. A tőzsdei mutatók önmagukban keveset mondanak. A 2001-es válság idején bezuhant a New York-i kereskedés, de ez a magyar reálgazdaságnak sokat nem jelentett.

Az újrainduláshoz talán lesznek olyan 2008-as tapasztalatok, amiket használni lehet (például Magyarországon a foglalkoztatásnövelés területén), de itt is gyökeresen más lehet a helyzet, mint korábban. Az is látható, hogy a munkaerő mozgása jelentős részben megfordult: bár erre hivatalos statisztikák nincsenek, de a határokon tapasztalható sorbanállásból valószínűsíthető, hogy a nyugati országokban először a keleti „vendégmunkásokat” bocsátották el, akik ennek hatására – vagy a nagyobb biztonság miatt? – hazajöttek. A munkaerőkínálat a vírus után tehát nagyobb lehet Magyarországon, mint előtte volt – különösen néhány korábban munakerőhiányos szektorban, mint az építőiparban vagy a turizmusban. Kérdés, hogy ez a visszatérő munkaerő itthon marad-e és itt próbál boldogulni, vagy ismét nyugatra távozik. Mindkettő mellett és ellen is szólnak érvek.

• Mit tanultunk 2008-ból?

A 2008-as válságból elsősorban pénzügyi téren vontunk le tanulságokat, kiderült, hogy mik azok a hibák, amelyeket nem szabad ismét elkövetni – sem Magyarországon, sem máshol a világban. Jobban előtérbe került az államadósság kordában tartásának fontossága, korlátozták a devizahiteleket, adósságfék-szabályokat vezettek be, de fejlődött a pénzügyi intézmények felügyelete is: előtérbe került a makroprudenciális szabályozás, a pézügyi intézmények kockázatainak rendszerszintű vizsgálata.

2008-ban megtanultuk, hogy hogyan ne adósodjunk el, ugyanakkor a tanulságok elsősorban pénzügyiek voltak.

Most egy másfajta krízist élünk.

A válság egészségügyi eredetű, de komoly reálgazdasági hatásai vannak. A következmények is e két területhez kapcsolódnak. Hogy pontosan melyek lesznek a hosszútávú tanulságok és következmények, azt nem tudjuk, a következőkben néhány lehetséges hatást elevenítünk fel.

• Digitalizáció

Ha most nem lenne koronavírus-járvány, akkor jelen pillanatban valamelyik BKV-járaton haladnék a munkahelyem felé. Ehelyett itthonról végzem a munkámat. Szerencsés vagyok, mert megtehetem. Az elmúlt hetek eseményei alapján azonban rádöbbenhettünk, hogy több olyan munkakörben is meg lehet oldani a távmunkát, ahol eddig ezt lehetetlennek vélték. Megjelent a digitás oktatás az iskolarendszer egészében is. A távmunkára, távoktatásra való áttérés – ne legyenek illúzióink – mindenkitől kíván kreativitást, nyitottságot is. Megismerkedünk olyan alkalmazásokkal, amelyekről korábban jó, ha hallottunk, átalakítjuk munkavégzési szokásainkat – nem utazunk egy megbeszélés kedvéért órákat, elintézzük az interneten keresztül.

Ennek az átalakulásnak lehetnek hosszabb távú hatásai is,

remélhetőleg jobban terjednek majd a digitális megoldások, mi pedig kevesebbet utazunk az országon, vagy a városon belül. Ezt mindenképp nevezhetjük pozitív externáliának.

• Turizmus

A turizmussal kapcsolatban már kevésbé vagyok optimista. Magyarországon a turizmus a szolgáltatás-külkereskedelem fontos része – volt. A magyarok külföldi költései 2019-ben 799 milliárd forintot tettek ki, míg a külföldiek magyarországi kiadásai 2112 milliárd forintot. Várakozásaink szerint idén mind az export, mind az import ennél sokkal kisebb lesz – azonban nem csak idén, hosszabb távon is.

A nemzetközi turizmus szerepe vélhetően csökken, különösen ha a vírus hosszabb távon is velünk marad, beépülhet az emberekbe egyfajta félelem, hogy esetleg máshol elkapják a betegséget.

Ez a mi szempontunkból egy negatív externália, persze kérdés, hogy ez a mérséklődés ténylegesen mekkora lesz. Az sem kizárt azonban, hogy a hagyományosabb, európai úticélok felértékelődnek a távoli, egzotikus úticélokkal szemben.

Ez ugyanakkor lehetőséget adhat a belföldi turizmusnak – az idei évben mindenképp, de talán hosszú távon is: ha már kevésbé merünk külföldre menni, vagy kockázatosabbnak látjuk egy külföldi utazás hónapokkal korábbi megszervezését annak időközbeni esetleges lemondása miatt, nyaralhatunk beföldön. Ez Magyarországon, mint a számokból látható, valamit segíthet, de nem tudja teljesen kompenzálni a kieső bevételeket.

• Nem vagyunk sérthetetlenek

Amint a bevezetőben emíltettem, nem ilyen jellegű krízisre gondoltunk, amikor válságot vártunk. Nem gondoltuk azt, hogy létezhet egy olyan külső sokkhatás, amivel igazából a tudomány – legalábbis egyelőre – nem tud mit kezdeni, és aminek hatására határokat kell lezárni, üzemeket kell leállítani.

Ez elsősorban a fejekben hozhat változást, ami azonban a fejekben megváltozik, az befolyással lehet a gazdasági folyamatokra is. Óvatosabbak lesznek az emberek és többet takarítanak meg? Nagyobb készleteket halmoznak fel a vállalatok? Elkezdünk otthon maszkokat és kézfertőtlenítőt felhalmozni? Jobban vigyázunk az egészségünkre? Ki tudja?

• Ellátási láncok

A végére hagytam a legfontosabbat. Közgazdasági tanulmányaink során megtanultuk, hogy a leghatékonyabb forma a szabadkereskedelem, mindenki tud a komparatív előnyeinek megfelelően szakosodni stb. Kivéve, ha. Nos, most megtapasztalunk egy újabb kivételt. Nem azért állnak le ugyanis sorra a gyáraink, mert a kereslet hirtelen nullára esett (bár nyilván csökkent, de nem ennyire), hanem azért, mert az ellátási láncok túl hosszúvá váltak: az egyik alapanyag vagy félkész termék Kínából jön, egy másik Spanyolorszgából, a harmadik Németországból – és még folytathatnánk a sort. Illetve most nem jön.

Yuval Noah Harari: A világ a koronavírus után

Yuval Noah Harari, a világhírű Sapiens szerzője a Financial Times oldalain osztotta meg gondolatait a Földet sokkoló koronavírus-járvány hatásairól. Szerinte azok a nagy horderejű döntések, amelyekre általában éveket kell várni, most napok alatt születnek meg. Ezek pedig alapjában fogják meghatározni nemcsak az egészségügyet, hanem a gazdaságot, politikát és kultúrát is.

A korábban hatékonynak hitt munkamegosztás egyszerre a termelés gátjává vált. Természetesen nem beszélek a szabadkereskedelem ellen. Nem beszélek a komparatív előnyök ellen. Mindent ésszel kell használni. Nem biztos, hogy egy országnak a visszapillantó tükrök, egy másik országnak pedig a kormánykerekek frontján van komparatív előnye, sokkal inkább egyedi döntések lehettek meghatározóak e téren. Ezt bizonyára a vállalatok a megfelelő időben át is fogják gondolni, hiszen a hosszú ellátási láncok miatt az egyébként szükséges, rendszeres és közelgő párhetes nyári leállásból 1 vagy több hónapos kényszerleállás is lehet. Ez Magyarország szempontjából különösen is érdekes időszak – kijöhetünk belőle jól is, rosszul is.

Az ellátási láncok kapcsán az államoknak is lehet feladata. Napjainkban az államok közelharcot vívnak egymással különböző egészségügyi termékekért. Ezeket teljesörűen láthatóan nem sok európai állam tudja maga előállítani, ezért próbálkozik máshonnan beszerezni - kisebb-nagyobb sikerrel. Ebből is le kell majd vonni a tanulságot, meg kell határozni, hogy melyek azok az alapvető termékek, amelyeket elő kell tudni állítani belföldön is. Ennek természetesen lehet üzletileg is megalapozott része (Magyarországon eddig is működött orvosi eszközgyártás, ezt lehet fejleszteni), de nem biztos, hogy minden része üzletileg is megállja hosszú távon a helyét, viszont szükséges.

Mi lehet tehát 2020 „devizahitele”? Véleményem szerint – egyelőre legalábbis úgy tűnik – a túl hosszú ellátási láncok, a túlzott egymásra utaltság alapanyagok, de akár késztermékek terén is. Vagyis a túlzott globalizáció.

A szerző a Századvég Gazdaságkutató Zrt. makrogazdasági üzletágvezetője