„A kórházakban háborús helyzet van, de meglincselik, aki ezt nyilvánosan kimondja”

5 perc

2021.04.23. 04:30

Magyarországon nemcsak azért nagyon magas a lélegeztetőgépre került betegek halálozási aránya, mert nincs elég szakápoló, hanem mert hiányoznak azok a sok országban már alkalmazott etikai elvek – életvégi döntések –, amelyek alapján a kórházakban megítélhetik, kit tegyenek lélegeztetőgépre.

Vigyázzunk magunkra, hogy ne fertőződjünk meg, mert aki lélegeztetőgépre kerül, az nagyon nagy valószínűséggel meg is hal ma Magyarországon – Müller Cecília-i intésként így lehetne megfogalmazni azt a sokkoló adatot, amelyről ráadásul nem is egy ellenzéki politikus, hanem az Országos Kórház Főigazgatóság főigazgató-helyettese rántotta le a leplet múlt héten.

A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a megdöbbentő arány beismerésével – miszerint az intubált, lélegeztetett betegek több mint 80 százalékának nem tudják megmenteni az életét – Takács Péter eredendően szépíteni próbálta a helyzetet. Azzal ugyanis a Magyar Orvosi Kamarától (MOK) származó, még durvább, egyes intézményekben akár 95 százalékos arányról szóló állítást igyekezett cáfolni.

A Kórházi Főigazgatóság vezetője elmondta, a lélegeztetőgépen lévők több mint 80 százalékát nem sikerül megmenteni

Takács Péter szerint túlzás a Magyar Orvosi Kamara állítása a 90 százalékról.

A Covid-intenzívek halálozási aránya a vírus jellegéből és agresszivitásából adódóan világszerte többszöröse a normál intenzív osztályokénak, a gépi lélegeztetettek 80–90 (egyes hazai kórházak szakorvosai szerint akár 100) százalékos mortalitása azonban közel sem általános.