Jiří Šedivý: Az ukrán helyzet is jelzi, hogy az EU-nak többet kell költenie védelemre
Brazil gyártmányú szállítógép-pilóták magyarországi képzéséről is tárgyalt Budapesten Jiří Šedivý, az Európai Védelmi Ügynökség főigazgatója, aki felajánlotta, hogy Magyarország vállaljon nagyobb szerepet az EU űrvédelmi programjában. Interjú.
hvg360: Mit tudott meg Magyarország védelmi képességeiről a magyar fővárosban?
Jiří Šedivý: Lenyűgözött a magyar bemutatkozás, a magyar honvédség átfogó reformja. A katonai modernizáció általában hosszú-hosszú időt vesz igénybe, Magyarország azonban viszonylag rövid idő alatt ért el komoly eredményt. 2018-ban a GDP-arányos védelmi költségvetés még 1,1 százalék volt, ma pedig már 1,6 százalék és 2024-re két százalék fölött lesz. Új rendszerű helikoptereket, szállítórepülőgépeket, harckocsikat, páncélozott járműveket vásároltak, a légvédelem teljes spektruma is megújult, ráadásul a magyar védelmi ipar megszilárdítására irányuló törekvéseket is láthatunk.
A magas beruházási, modernizációs szint párosul a vezetési és irányítási reformmal is. Ugyancsak ki kell emelni, hogy 2030-ig három dandárt is szeretnének létrehozni, egy közepes, egy nehézdandárt és egy különleges hadműveleti dandárt – mindezek nagy ambícióról árulkodnak.
hvg360: Ha mindezt összehasonlítjuk a régió országaival, milyen képet láthatunk?
J. Š.: Mi nem végzünk ilyen összehasonlításokat és nem értékeljük a tagállamokat másokhoz képest, nem rendezünk szépségversenyeket, mert nem ez a küldetésünk. De elmondhatom, hogy ha ezt összehasonlítjuk néhány, mondjuk a szomszédos közép-európai országgal, Magyarország szomszédaival, akkor azt látjuk, hogy tulajdonképpen Magyarországon jó a tempó.
Demkó Attila: A honvédség fejlesztésénél azt kell nézni, mit tudnak a szomszédok
Az évtized második felére a honvédség komoly elrettentő erőt képvisel majd bármelyik potenciális ellenfél ellen, illetve a NATO egyik komoly hadserege lesz - állítja Demkó Attila, a Mathias Corvinus Collegium Geopolitikai Műhelyének vezetője.
hvg360: Miben partnere Magyarország az Európai Védelmi Ügynökségnek?
J. Š.: Magyarország 10 EDA projektben és programban vesz részt, ezek közül most kilenc a képességfejlesztés, egy pedig a kutatási program. Magyarország vezeti az Integrált Európai Közös Képzési és Szimulációs Központ nevű projektet, amelyben Németország, Lengyelország, Svédország és Franciaország vesz részt. Ez az ügynökségünk helikopteres képzési és gyakorlati programja.
A cél egy olyan digitális hálózat kialakítása a különböző képzési központok között, amely lehetővé teszi azok harmonizált szabványok mentén történő használatát. Itt különféle környezetekben gyakorlatokat szimulálunk, ez egy csúcstechnológiás program. De most felajánlottam Magyarországnak két lehetőséget is.