Illúzió azt hinni, hogy nem hat mindenkire a 400 forintos euró
A Covid-járvány kezdete óta kisebb-nagyobb intenzitással zajló forintgyengülés az elmúlt hetekben turbó fokozatba kapcsolt: az év eleji szinthez képest az euró 9 százalékkal drágult, a dollár esetében 13 százalékos az eltérés, hétfőn pedig majdnem elérte a 400 forintot az euró ára. Egyszerű lehet mindezt azzal elintézni – és Facebook-kommentelők ezt láthatóan meg is teszik –, hogy itt forint a fizetőeszköz, amíg nem megyünk külföldre, ez kit érdekel, ám a helyzet ennél jóval bonyolultabb, a gyengülés pedig épp annyira érinti azokat is, akik nem mennek tovább a sarki boltnál. Elmagyarázzuk, miért.
Egyáltalán, miért nincs még eurónk?
Magyarország pénzneme a forint – a kormány annyira fontosnak ítélte ezt, hogy még a Fidesz által kreált Alaptörvénybe is került erről egy passzus. Ez annak idején nem véletlenül okozott kisebb felhördülést, az ország ugyanis az uniós csatlakozás idején vállalta, hogy valamikor részévé válik az európai monetáris uniónak, vagyis bevezeti az eurót.
Ennek határideje nincsen, követelményei viszont vannak, közte például az, hogy az államadósságot a GDP 60 százalékára kell csökkenteni, az államháztartási hiányt pedig 3 százalékra. Ezek a követelmények természetesen minden EU-tag számára előírások, a kormány pedig hivatalba lépése óta láthatóan igyekezett is ezeket komolyan venni. Először azért, hogy kikerüljön a magas hiány miatt már 2004-ben bevezetett uniós „felügyelet”, a túlzottdeficit-eljárás alól, később pedig azért, hogy ne kerüljön oda vissza – azzal nem lehet megvádolni a kormányt, hogy nem vette komolyan ezt a szigort, vagy nem tett meg mindent például azért, hogy az államadósság ne csak csökkenjen, de szerkezete is fenntarthatóbb legyen. (Bár a devizatartalék még mindig alacsonynak számít, és a politikai viharokat sem nézik jó szemmel az amúgy a magyar gazdaság stabilitását alapvetően értékelő nemzetközi piacon.)