Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Február 24. után a világ sohasem lesz már ugyanolyan.
Ezen a napon vette kezdetét Oroszország inváziója Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg, amely mintegy fél év alatt gyűlt össze az ukrán határnál, parancsot kapott a támadásra.
Oroszország nem riad vissza semmitől Ukrajna „demilitarizálása és nácitlanítása” ürügyén. A lakónegyedek bombázása, az atomháborús zsarolás, légicsapás kórházakra, iskolákra és egyetemekre, a humanitárius folyosók támadása: Moszkva így igyekszik „felszabadítani az ukránokat a radikálisok hatalma alól”.
A magyaroknak mindenkinél jobban emlékezniük kell arra, milyen az „orosz felszabadító”. Petőfi Sándor és Kossuth Lajos állt az élére az 1848–1849-es népek tavasza alkalmával a nemzeti újjászületési mozgalomnak, amit az Orosz Birodalom I. Miklós cár által küldött hadserege tiport el.
Tóta W.: Az utolsó ünnepély
Legyen ez az utolsó március 15-e! Felejtsük el ezt a tévutat, és mondjuk ki bátran: Magyarországnak ebből a háborúból ki kellett volna maradnia! Ünnepeljük helyette április negyedikét, amikor orosz barátaink érvényesítették jogos biztonsági érdekeiket, és megmutatták a magyaroknak, hol lakik az Úristen. Vélemény.
