Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Korábbi kancellárjaik szellemét idézik mostanság a német szociáldemokraták (SPD). Helmut Schmidtét például, aki a második világháborúban a Wehrmacht főhadnagya volt, és aki szerint
még mindig jobb akár száz órát eredménytelenül tárgyalni, mint egy percig lőni.
Vagy Willy Brandtét, aki a hidegháborús szembenállás kellős közepén meghirdetett új keleti politikája, a változást a másikhoz közeledéssel elérni kívánó Ostpolitik révén alapozta meg a német újraegyesítés lehetőségét.
Találkozik Putyinnal a német kancellár is
Az orosz-ukrán válság kellős közepén ellátogatni Moszkvába, a NATO főtitkárával történt előzetes egyeztetés ellenére, mégiscsak provokáció, pont úgy, mint amikor 2015-ben, a Krím megszállása után fogadták Putyint Budapesten - írja kommentárjában a Neue Zürcher Zeitung külpolitikai szerkesztője, Meret Baumann.
A szellemidézés oka, hogy az SPD keresi a megfelelő válaszokat az orosz–ukrán konfliktusra. Mivel pedig ez a koalíciós német kormány legnagyobb pártja, s egyben a kancellárt, Olaf Scholzot adja, övé a követendő német külpolitika alakítása is. A gyakori hivatkozás Schmidtre és Brandtra azt mutatja, hogy az SPD szerint tárgyalni kell, minden lehetséges módon. Lehet, sőt kell is szankciókat kilátásba helyezni, ha az orosz csapatok mégis átlépnék az ukrán határt, ami az európai rend és egy szuverén ország függetlenségének megsértését jelentené. De fegyvert szállítani Ukrajnának, azt nem!
