Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter: Győzni fogunk, és Magyarországnak is jobb a győztesekkel lennie
Vannak vörös vonalak, amelyeket nem lehet átlépni, ezek közé tartoznak a személyek elleni sértő nyilatkozatok – mondta Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a HVG-nek, arra reagálva, hogy Kövér László parlamenti elnök a napokban kétségbe vonta Volodimir Zelenszkij ukrán államfő mentális állapotát. Az ukrán politikus beszélt az országának nyújtott nyugati segítségről, a nyomasztó orosz erőfölényről, a NATO-tagságról és arról, hogy a győzelem végül Ukrajnáé és Európáé lesz.
HVG: Mennyire elégedett az Ukrajnának adott külföldi segítséggel?
Dmitro Kuleba: Az eddig nyújtott támogatás minden várakozást felülmúlt, és nagyra értékeljük, amit kaptunk. De a háború olyan méreteket ölt, hogy a hatalmas segítség sem elég. Ez azonban nem a mi vagy a partnereink hibája. Az az Oroszország a bűnös, amely a február 24-én indított háborúban teljes hadigépezetét mozgósította Ukrajna ellen. Csak egy példa arra, mennyire súlyos a helyzet: a jelenleg a fő hadszíntérnek számító Szeverodonyeck térségében az orosz hadseregnek tizenötször annyi ágyúja van, mint az ukránnak. Ennyi is elég annak megértéséhez, hogy több fegyverre van szükségünk.
HVG: Már felmerült a hetedik szankciós csomag lehetősége. Mit kellene tartalmaznia?
D. K.: Három héttel ezelőtt, amikor az EU még nem fogadta el a hatodik szankciós csomagot, azt az üzenetet kaptuk több tagországtól, hogy amint megszületik, egyből elkezdik összeállítani a hetediket. Az EU azonban a vártnál jóval később véglegesítette, most pedig azt halljuk, várni kell, az újabb büntetőintézkedések megszavazása előtt ugyanis fel kell mérni, miként hatnak a már megtett lépések. Nekünk erre az a válaszunk, hogy nem várhatunk, mert Oroszország sem vár az offenzíva folytatásával.
Nem késlekedhetünk, az újabb szankciós csomag részeként még inkább el kell vágni Oroszországot a globális pénzügyi folyamatoktól,
még több bankot felvenni a tiltólistákra és tovább korlátozni a pénzügyi tranzakciókat. Azt szeretnénk, ha a hetedik csomagban tovább szűkítenék az orosz árucikkek exportját, és bővítenék a szankciókkal sújtott személyek listáját. Arra az oligarchák mellett fel kell venni az állami vállalatok vezetőit, különösen azokat, akik a hadsereg megrendeléseit elégítik ki. És be kell zárni az eddigi büntetőintézkedések hatékonyságát csökkentő kiskapukat.
Csak haladékot nyert Orbán a fix benzinárnak, a világpiac felfordult, Moszkva trükközik
Az Orbán-kormány „szabadságharca" talán csak néhány hétre mentesítette Magyarországot az Oroszországra kivetendő olajembargó alól. Utóbbi miatt Moszkva Ázsiának udvarol, a tilalmat kreatív eszközökkel próbálja megkerülni.
HVG: A késlekedést látva mennyi az esélye az újabb csomag gyors elfogadásának?
D. K.: Az egyeztetések elején tartunk az EU-val és a G7 csoporttal. Korai lenne arról beszélni, mikor fogadja el az EU az újabb szankciós csomagot. Egy hét múlva már tudni fogjuk, hogy az unió kész lépni, vagy inkább a halogatás mellett dönt.
HVG: A késlekedés egyik oka, hogy a magyar kormány is fékezte a folyamatot. Mi a véleménye Budapest politikájáról és a Kijevet bíráló magyar nyilatkozatokról?