Centrifuga, pogácsa, gáz: mi kell az atombombához, mi volt a célpont Iránban?
Saját fejlesztés és illegális import is kellett hozzá, de Irán valóban elég közel jutott a nukleáris fegyverhez.
Fedezzük fel újra Maastricht szellemét – a stabilitás és a növekedés csak kéz a kézben járhat.
Ursula von der Leyen évértékelő beszédének egyik kulcsmondata volt ez, amely várhatóan egy hosszú évekig eltartó vitát generál, mielőtt bármilyen eredményt hozna, ahogy azt megszokhattuk a nagy uniós változások esetében. Az Európai Bizottság elnöke az uniós gazdasági és monetáris unió alapját adó szabályrendszer átírására szólított fel, méghozzá szembemenve az elmúlt évtizedek merev – és többnyire hiábavaló – szigorával.
De mi is Maastricht szelleme? Az 1992-es alapszerződésben lefektetett, majd öt évvel később – és két évvel az euró indulása előtt – kiteljesedett rendszer egy fontos problémát hivatott kezelni. Amíg a monetáris politikát uniós (de legalábbis euróövezeti) szinten szabályozzák, a fiskális politika, elsősorban a kormányok hatáskörébe tartozó gazdaságpolitika, így az állami bevételek és kiadások (a költségvetés) koordinálása, illetve az adózás (leszámítva az áfa beszedésének módszerével kapcsolatos közös rendszert) tagállami szinten maradt. Az Európai Uniónak csak arra van jogosultsága, hogy egyes sarokszámokat szabott meg és tartat be az országokkal. Ezek a maastrichti kritériumok.
Mit is kérnek számon?
.
- Az államháztartás hiánya nem haladhatja meg a GDP 3 százalékát.
- Az államadósság nem haladhatja meg a GDP 60 százalékát.
- Az országok strukturális egyenlegének 0,5-1 százalékkal kell jobbnak lennie a középtávú célkitűzésben (stabilitási vagy konvergenciaprogram) meghatározott egyenlegnél (MTO).
- A kormányzati kiadások növekedése nem haladhatja meg a potenciális növekedési ütemet, ha a strukturális egyenleg eléri az MTO-t.
A kritériumok az euróhoz való csatlakozás feltételeiként híresültek el, de azokat nemcsak a valutaunió tagjaitól kérik számon, hanem azoktól is, akik nem célozták meg a csatlakozást. Ennek az oka egyszerű: hiába állítja egy kormány – például a magyar –, hogy nem is célja az euró bevezetése, azt a csatlakozási szerződésben vállalta, innentől tehát nem kizárható ez a lehetőség. (A kimaradás lehetőségét a britek harcolták ki, rájuk nem is vonatkoztak az előírások.) A kritériumok pedig az euró stabilitását hivatottak erősíteni.
