„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A magyar diplomácia egyre inkább katonai szervezetre hasonlít: a legfontosabb érdem a parancsteljesítés. Aki nem lép egyszerre, azt ráveszik a távozásra, így történt a brüsszeli magyar kirendeltség két vezető diplomatájával, és újabb felmondások, kirúgások is várhatók. Sajtóhírek szerint ezek mégsem veszélyeztetik Orbánék megegyezését az EU-s eurómilliárdokról.
Csak a hely kellett – mondták a HVG-nek nyilatkozó diplomáciai források, miután kiderült: Baranyai Gábornak, a brüsszeli magyar állandó képviselet második számú vezetőjének a napokban alig több mint egy órája volt arra, hogy összepakoljon és kiköltözzön az irodájából. Az időzítés is igencsak érdekes volt, a részben energetikai kérdésekkel foglalkozó diplomatával ugyanis akkor közölték véglegesen, hogy megbízatásának lejárta előtt másfél évvel haza kell mennie, amikor Orbán Viktor miniszterelnök éppen az energiaválságról tárgyalt az uniós csúcstalálkozón.
Brüsszelben már korábban is beszédtéma volt a kinti magyar diplomaták viszonya az őket megbízó kormánnyal. A nyáron a lengyel sajtóban írtak arról, hogy az uniós központban azért vált időigényessé a döntés-előkészítés, mert a magyar tárgyalók a megbeszélések során kénytelenek minden kényesebb helyzetben elhagyni az üléstermet, hogy mandátumot kérjenek a többiek közt formálódó kompromisszum támogatásához.
Miközben Orbán azzal dicsekszik, hogy az ország számára mekkora előny a koalíciós partner nélküli, egyakaratú kormányzás, a jelek szerint a többi ország komplikált politikai konstellációban is tudja, mi az érdeke Brüsszelben, s nem kell állandóan visszakérdeznie.
A személycsere tehát eldöntött tény volt, mégsem sikerült arcvesztés nélkül lebonyolítani.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.