Dezső András: Rogán Antal lett az év dolgozója
Egy ízes magyar korrupciós botránnyal kezdődött az év, de az oroszok hamar bebizonyították, hogy a történések szívcsakrája nem Magyarországon és nem is a hanyatló Nyugaton van. Ha abból indulunk ki, milyen volt az idei év, akkor 2023-ban is Rogán Antalnak lesz a legtöbb munkája.
2022 egyrészt a meglepetések éve volt.
Február elején, amikor a Kreml még nem indította el a teljesen értelmetlen és pusztító ukrajnai inváziót, azt gondolhattuk, hogy a történések szívcsakrája valahol Magyarországon, Völner Pál környezetében van. Merthogy Varga Judit igazságügyi miniszter helyettese a vádirat alapján nem is annyira tűnik talpig becsületes magyar embernek, mint amilyenek a mesében léteznek.
Azt persze már akkor lehetett sejteni, hogy holmi korrupciós botrány nem rendíti meg a rezsimet, de legalább egy kicsit beleláthattunk a NER működésébe, abba az uram-báttyám világba, ahol néhány telefonnal akarnak elintézni egyetemi vizsgákat. Ám nem ezért lett a Schadl-botrány emlékezetes, hanem amiatt, mert a végrehajtók vezérének, Schadl Györgynek sikerült az, ami még a kilencvenes évek olajmaffiájának sem: végre össze tudott nőni a maffia a politikával.
Schadl jött és megmutatta, milyen az, ha a "maffia" és a "politika" összefonódik
A magyar bűnözők évtizedeken át próbálkoztak azzal, hogy hidat építsenek az alvilág és a politika között, de próbálkozásaik kudarcba fulladtak - a legtöbb, amit elértek, az néhány közös kép fontos emberekkel. Aztán jött Schadl György, és a saját kis "végrehajtó maffiájával" megmutatta, hogy kell ezt csinálni. Ezzel mindenképpen történelmet írt.
A dolog abszurditása, hogy ki sem derült volna, mit művel a hamiskás Völner, ha nincs Pintér Sándor szerelemgyereke, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, az NVSZ.
Arra már nem vennék mérget, hogy a Schadl után hónapokig titokban kutakodó rendőrök újra megismételhetnének egy ilyen mutatványt, amit az utolsó utáni pillanatig próbált titokban tartani az állam. Merthogy valószínűleg ennek az ügynek köszönhetően lett a választások után kiherélve az NVSZ – és alaposan megnyirbálva Pintér hatalma, hogy aztán a belügyminiszter iskolaőrként reinkarnálódjon az ötödik Orbán-kormányban.
Ahogy demisztifikálódik Pintér, úgy pintéresedik el Rogán
Tizenkét évet kellett várnia Orbán Viktornak arra, hogy meggyengítse Pintér Sándort, akire fideszes körökben mindig is gyanakvással tekintettek. Igaz, a fideszesek körében ma már legalább annyira gyanakodva tekintenek a háttérbe vonult, de befolyásossá vált Rogán Antalra, mint régen Pintérre. A mítoszok mindkettőjüknél működnek, a váltás politikailag ezért is tökéletes.
(Érdekes életút mindenesetre Pintéré: elit betörőbanda felszámolásával kezdte, segédkezett az orosz maffia kiszorításában, lekapcsolta Portik Tamást, és a végén megjutalmazzák azzal, hogy pedagógusoknak kell bizonygatnia, mennyire sokat dolgozik. Így múlna el a világ dicsősége?)
Úgyhogy 2022-ben nem a Schadl-ügyet végső soron kirobbantó Pintér Sándor, hanem Rogán Antal lett az év embere.
Rogán legnagyobb és valóban elvitathatatlan érdeme az az improvizatív politikai színház, amit igazgat. Ma már axióma, hogy valóságot bármilyen tetszőleges bűnbakkal felülíró propagandagyár tartja életben a rendszert. Rogán ráadásul nem jelent veszélyt Orbán pozíciójára, mert inkább feltalálói, mintsem kormányfői ambíciói vannak. Cserébe a legmegbízhatóbb káder az első sorban. Ezzel magyarázható, hogy 2022-ben igazi szuperminisztert csinált belőle a főnöke. Rogán még egy szupertitkosszolgálatot is kapott, ami ha kell, nyilvánosan elérhető adatok és néhány kormánypárti sajtóban megjelent cikk alapján simán „leleplez" bármilyen CIA-s titkos pénzügyi manővert. (Tegyük hozzá: ha tényleg a CIA áll Márki-Zay Péter mögött, akkor a Nyugat tényleg hanyatlik.)
Szükség is van Rogán titkosszolgálatára, meg az időközben sorra megalakult védelmi kormányzati gittegyletekre, mert a nemzetközi helyzet egyre jobban fokozódik. Nincs most fontosabb, mint katonásdit játszani. Nyakunkon egy háború, amiről Tusványos nógrádigyörgye, az ország első számú stratégája és vátesze, Orbán Viktor már akkor tudta, hogy ki fog robbanni, amikor még nem is tudta, csak érezte. Később el is árulta, hogy Putyintól eljőve azonnal szólt is a NATO brüsszeli központjának. Csak a saját holdudvarával felejtette el közölni, mire jutott a békemissziója végén, így aztán semmi meglepő nem volt abban, hogy a NER megmondóemberei kiröhögték a háborút vizionáló vészmadarakat – mielőtt aztán ők váltak nevetség tárgyává abban a kis buborékban, ami még a valóságból megmaradt.
2022 február végén az oroszok megindultak „villámháborúzni". Azt hitték, pár nap alatt övék lesz egész Ukrajna, de egy kissé elszámították magukat, mert annyira kontraszelektált a rezsim, hogy a hírszerzése rosszul mérte fel az erőviszonyokat.
A sorozatos kiutasítások után az orosz hírszerzőknek még fontosabbá vált Magyarország
Az orosz diplomaták tömeges kiutasítási hulláma miatt pozíciókat veszített orosz titkosszolgálatok más, számukra biztonságosnak számító országokban folytathatják a tevékenységüket, például Magyarországon - állítja a Stratfor geopolitikai portál. Megerősödhet a nem fedésben dolgozó, úgynevezett illegális hírszerzők szerepe, miközben az orosz titkosszolgálaton belül történő tisztogatások csökkenthetik a kémek motivációját.
Csak az vigasztalhatja Putyint, hogy nem minden ideológiai szövetsége farolt ki mögüle és azért annak a sok melónak is lett némi eredménye, amit Európa szétverésének érdekében tett az elmúlt években. Magyarországon például egy szemmel látható tömeg már mélyen hiszi, hogy a Nyugatnak kampec, hanyatlik, iszlamizálódik, elkorcsosodik és miközben nemet váltanak az óvodákban, még Putyint is addig-addig provokálja a sok liberális háttérhatalmista, amíg a szerencsétlen volt KGB-s tömeggyilkossá nem válik.
Sok szövetségest szerzett magának Putyin Európában, de Orbán az egyik leghűségesebb
Nemcsak a magyar, hanem a nyugat-európai politikai-gazdasági elit egyes tagjait is sikeresen be tudta hálózni a Kreml, most mégis Orbán Viktort tartják Európában az orosz érdekek legnagyobb védelmezőjének. Olyannyira, hogy már a fősodorbeli európai politikusok körében sem tabu őt leügynöközni.
És ha már a KGB-nél tartunk, érdemes megemlíteni: 2022-ben Pintér Sándornál jobban csak az orosz titkosszolgálat demisztifikálódott. Talán ma már az oroszok is visszacsinálnák az egész háborút. Nem úgy, mint az Orbán-kormány azt a sajátos külpolitikát, ami keletre nyitott, nyugatra zárt. És amelyikről a háború kirobbanása után naivan azt hitték sokan, hogy majd most váltani fog. Történt is egy fordulat, de az – feltehetőleg a belső mérések eredményeképpen – 360 fokosra sikeredett: oroszbarátból így lett egy Nyugattal kritikus, az oroszokkal szemben megértő békekormányunk egy olyan kormányzati sajtóval a háta mögött, ami annyira putyinista, hogy az már a Kreml köreiben is kínos lenne. De legalább kiderült, hogy az orbánfóbiások is hülyék, és szó sincs arról, hogy a magyar kormányfő szélkakas lenne. Ő következetesen ilyen, csak 1989-ben még túl fiatal és naiv volt ahhoz, hogy átlássa, milyen hatalomtechnikai előnyökkel kecsegtet az illiberalizmus.
Persze a nagy megfejtők szerint tévúton járnak azok, akik annyira aggódnak Putyin miatt, végül is csak egy háborút robbantott ki Európában és amúgy is provokálta az úgynevezett Nyugat. Mondják, az egyébként az orosz ellenzékre sok tekintetben hasonlító magyar ellenzék is túl sokat putyinozott a kampányban, ez lett a veszte, mert a magyarokat csak a békefront és a csirke far-hát ára érdekli, a hülye, ostoba ellenzék persze ezt se vette észre – szól a mondás, és így válik teljessé a kép, totálissá a NER propagandája. Hiszen kár a gőzért, ha mindent a belső mérések, a populizmus és a hideg számítás dönt el.
Sokban hasonlít egymásra Orbán és Putyin esélytelen ellenzéke
A valós problémák helyett elvont üzeneteket fogalmaznak meg. Baj, ha nem elég „hazafiak", de az is baj, ha túlságosan azok. Beletörődnek a színlelt ellenzéki szerepbe. Az orosz ellenzékiek néhány jellegzetes tulajdonsága a magyar ellenzéknél is visszaköszön, de abban is sok hasonlóságot lehet felfedezni, ahogy a hatalom viszonyul hozzájuk.
Lehet, sőt biztos is, hogy így van. 2022-ben a népi diktatúra, a méréseknek már-már görcsösen megfelelni akaró döntéshozatali rendszer saját maga paródiájává vált. Miközben attól félünk, hogy a mesterséges intelligencia (ha majd lesz, és nem az a bullshit, amit most annak mondanak) egyszer majd átveszi az emberek fölötti irányítást, mi itt, a Kárpát-medencében idén megtapasztalhattuk, milyen az, amikor a mesterséges debilitás teszi ugyanezt. Az Országos Meteorológiai Szolgálat vezetésének leváltása, ami (bárhogy is szóljon a hivatalos kommunikáció,) egy elhalasztott tűzijáték miatt következett be, tökéletesen bemutatta a rezsim debilitását.
2022-ben történt még valami, úgy mellékesen. Megrogyott az állam, amit úgy hirdettek úton-útfélen, hogy Európa egyik legerősebbike. De idén kiderült, hogy az erős állam csak egy politikai termék, olyan, mint a polgári Magyarország. Semmi több.
Amikor Orbán „erős állama" viharba kerül
Az már a választások eredményéből jól látszott, hogy az embereknek fontosabb a biztonság és a stabilitás, mint a jogállam elvont kérdései vagy a szabadságjogok. Az Orbán-rezsim fennmaradása is erre a „hatalmat a stabilitásért" elvre épül, ennyiben mindenképpen a Kádár-rezsim hagyományait követi. Csakhogy most az alku több eleme veszélybe került.
Az erős állam mítosza sorozatos kis összeomlásokban öltött testet: egy energiaválság kellős közepén hullott például darabjaira az addig is már ezer sebből vérző állami napelem pályázat. Aztán sikerült az időutazás is, vissza a szocialista hiánygazdaságba, mindezt azért, hogy a valóságot néhány piacellenes és józan észnek ellentmondó populista intézkedéssel próbálják meg elfedni – sikertelenül. Az összeomlás elkerülhetetlen volt, de a rendszer ettől még megmarad, mert a propagandagépből nem fogyhat ki az üzemanyag.
Dezső András: Mindannyian tudtuk, hogy az összeomlás elkerülhetetlen
Egyszer már eljátszottuk ezt a sztorit az üzemanyaggal. Akkor a kiskaput szociális okokból nyitva hagyó politikai érdek olajmaffiózókat, azok pedig káoszt szültek. Most a hasonló politikai megfontolás üres benzinkutakat. Csak a valóságot meghazudtoló propagandára maradt elég üzemanyag. És amíg az van, sok hasonló összeomlással nézünk majd szembe. Vélemény.
Idén sok-sok olyan mítosz dőlt meg itthon és a nagyvilágban, amit hosszú időn keresztül gondosan nevelgettünk. Ezért lett ez az év egy kicsit a meglepetés éve. Az biztos, hogy 2023-ban rengeteg dolga lesz azoknak, akik azért kapják a fizetésüket, hogy a valóságot eltakarják előlünk.
Jusson ez jövőre is eszükbe mindazoknak, akik sokalják azt a pénzt, amit Rogán Antal 2022-ben feltalálóként keresett!