Szalkai Zoltán: "Európából nehéz átlátni, miért nem értik az oroszok, hogy ez háború"

Szalkai Zoltán 2000 és 2017 között készítette az egykori Gulag-helyszíneket bejáró dokumentumfilm-sorozatát. Orosz ismerőseivel tartja a kapcsolatot, de megdöbbent, hogy sokuk egyetért a hivatalos háborús propagandával. Családjával egy nógrádi kisfaluban él és gazdálkodik. HVG-portré.

  • Marton Éva Marton Éva
Szalkai Zoltán:

Háború Ukrajnában

Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.

HVG: Szibériában korábban is forgatott természetfilmeket, adta magát, hogy végigjárja az egykori Gulag-táborokat?

Szalkai Zoltán: Véletlen volt. Amikor elkezdtem felfedezni Szibériát, egészen más célom volt, bár óhatatlan, hogy belebotlik az ember régi lágerek romjaiba, de tudatosan távol tartottam magam tőlük, azt hittem, mindenki ráharap a témára.

Éppen Indonéziában forgattam 1998-ban, ahol a magyar követség segített – a könyvtárában került a kezembe Varlam Salamov Kolima című elbeszéléskötete a Gulagról. Kölcsönkértem, és a Celebeszbe tartó hajó hetedik osztályán háromezer utas között olvastam el. Ott jöttem rá, hogy valamit nagyon rosszul csinálok.

Mit keresek a trópusokon, amikor Szibériát és az oroszokat ismerem jól? Mindent, amit lehetett, elolvastam. Tíz évvel a rendszerváltás után sem született róla film, rájöttem, hogy rajtam kívül senki sem csinálja meg.

HVG: A táborok helyét, még a temetőket is felszámolták a hruscsovi időkben. Hogyan lehetett dokumentumfilmet csinálni arról, ami nincs?

Egy Orbán-kormány nem érne meg négy évet sem Franciaországban

Egy Orbán-kormány nem érne meg négy évet sem Franciaországban

Jehan Paumero húszas évei elején, bordeaux-i bölcsészként jött Magyarországra 2003-ban, miután elfogadta egy pécsi gimnázium állásajánlatát. Előtte csak a Sziget miatt járt itt, de megígérte magának, hogy még visszatér – egy helyett végül több mint húsz évet maradt. Hogyan látja egy köztünk élő francia a magyarokat? Miért érzi itt szabadabbnak magát, mint otthon, és mi az, ami miatt közelebb érzi magához a magyar társadalmat? Mit gondolnak a franciák Magyarországról, és mit válaszol, ha nekiszegezik a kérdést, hogy milyen diktatúrában élni?