Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
HVG: Szibériában korábban is forgatott természetfilmeket, adta magát, hogy végigjárja az egykori Gulag-táborokat?
Szalkai Zoltán: Véletlen volt. Amikor elkezdtem felfedezni Szibériát, egészen más célom volt, bár óhatatlan, hogy belebotlik az ember régi lágerek romjaiba, de tudatosan távol tartottam magam tőlük, azt hittem, mindenki ráharap a témára.
Éppen Indonéziában forgattam 1998-ban, ahol a magyar követség segített – a könyvtárában került a kezembe Varlam Salamov Kolima című elbeszéléskötete a Gulagról. Kölcsönkértem, és a Celebeszbe tartó hajó hetedik osztályán háromezer utas között olvastam el. Ott jöttem rá, hogy valamit nagyon rosszul csinálok.
Mit keresek a trópusokon, amikor Szibériát és az oroszokat ismerem jól? Mindent, amit lehetett, elolvastam. Tíz évvel a rendszerváltás után sem született róla film, rájöttem, hogy rajtam kívül senki sem csinálja meg.
HVG: A táborok helyét, még a temetőket is felszámolták a hruscsovi időkben. Hogyan lehetett dokumentumfilmet csinálni arról, ami nincs?
