„Amikor már csütörtökön úgy köszönünk el, hogy jó hétvégét, az mindent felülír”

Az elmúlt évek hazai és nemzetközi munkahelyi kísérletei után mostanra világossá vált, hogy a rövidített munkahét olyan, mint a konfekcióméretű ruha. Valakire tökéletesen passzol; valaki már csak verejtékes küzdelmek árán fér bele, mert hosszban jó, derékban szűk; valaki pedig már magára húzni sem tudja, és elő kell kapni a szabóollót. A közös nevező, hogy viszont mindenki, kivétel nélkül vágyik rá. Különösen annak a tiszta, klasszikus formájára, a négynapos munkahétre, amikor is az ember 40 óra helyett összesen 4x8, vagyis 32 órát dolgozik, egy perccel se többet, se kevesebbet, és mindeközben a fizetése sem lesz egy forinttal sem alacsonyabb.

Hogy ezt a modellt – legyen ez az ideális S-es méret – hogyan lehet adoptálni, hol kell engedni belőle és az egyén adottságaira igazítani, azzal kapcsolatban is sok tanulsággal szolgál az MTA-ELTE Lendület Új Vízió Kutatócsoport tanulmánya. Az Antal Miklós ökológiai közgazdász által vezetett csapatban van pszichológus, szociológusok és humánökológus is, és öt éven át tartó programjuk keretében eddig 10 magyarországi vállalatnál végeztek kérdőíves felméréseket és interjúkat, a többi között a munkaidő meghatározásával, a rövidített munkahét kivitelezhetőségével, annak gazdasági, jólléti és környezeti hatásaival, illetve a szabadidő szerepével foglalkozva.

Végső soron a célunk az, hogy a jelenleg uralkodó munkadogmát gyengítsük.

Hogy megnézzük, milyen, ha nem telepszik rá az életünk minden területére a munka, hanem policentrikusabb az élet. Ha nem szorongunk a következmények miatt, amikor a szabadságunkon éppen nem dolgozunk. Minket az érdekel, hogyan lehet a munkából valamennyire visszavenni – fogalmazza meg a kutatás célkitűzéseit Antal Miklós.