A kormány optimista gazdasági jövőképet fest – csakhogy elemzők szerint ez tévedés

Gyors visszapattanásban reménykednek kormányzati körökben az egy éve tartó magyarországi recesszió után, valami olyanban, amilyen a pandémia miatt elrendelt leállást követően történt. Magabiztosan állítják, hogy sikerült megfékezni a „háborús inflációt”, az importált energia árának csökkenésével automatikusan elmúlt az ikerdeficitnek – a külső és belső egyensúly egyidejű hiányának – a veszélye, azaz nincs már akadálya annak, hogy a gazdaság visszaálljon a felzárkózási pályára, amely a 2014–2019 közötti időszakban jellemezte. Abban a hat évben összesen 24,7 százalékkal bővült a gazdaság, az éves átlagban 4,1 százalékot valamelyest meghaladó tempó visszanézve valóban imponáló.

Csakhogy az akkori dinamizmus több, egyelőre megismételhetetlen tényező eredménye. Egyrészt a 2008–2009-es válságot követő vergődésből a magyar gazdaság az európai mezőnyben az utolsók között lendült ki, azaz volt tere a gyors visszazárkózásnak. Másrészt a globálisan alacsony, olykor mínuszos jegybanki kamatok idején bőségesen elérhető volt az olcsó hitel, amit az ingyenes uniós források áradata egészített ki.

Harmadrészt a foglalkoztatottak száma hat év alatt közel félmillióval nőtt. Negyedrészt pedig a kormány és a jegybank összehangoltan hajszolta a közös célt, a mielőbbi felzárkózást, ügyet sem vetve az erőltetett növekedés kockázataira. Most viszont mindezek a feltételek hiányoznak. Bár az Orbán-kormány újabb verbális hajszába kezdett, hogy 2030-ra el próbálja érni az uniós átlag 90 százalékát, a Magyar Nemzeti Bank egyelőre nem tart vele, inkább az inflációs veszélyek elhárításán ügyködik.