Forróság: klímát nem szerelhet a vonatra az utas, de van néhány lehetősége, hogy kevesebbet stresszeljen

Tényleg pontatlanabbak a vonatok nyáron, de a késésnél idegesítőbb, ha nem IC-minőségre adnak InterCity-jegyet, vagy ha hasznavehetetlen a klímaberendezés. Megnéztük, ezek mekkora problémát jelentenek, és hogyan csökkenheti az utas a kockázatokat és a kényelmetlenséget.

Forróság: klímát nem szerelhet a vonatra az utas, de van néhány lehetősége, hogy kevesebbet stresszeljen

Késnek a vonatok, és rossz a légkondi – olyan, minden nyáron visszatérő slágertéma ez Magyarországon, mint hogy drága a lángos. Máskor is szoktunk ezen morogni, most viszont egyszerre van extrémen hosszan tartó hőség és a félresikerült a kommunikáció is. A MÁV még július 12-én kiadott egy közleményt a forróságról, amelybe az ilyenkor szokásos dolgok mellett – mint például hogy vizet osztanak, vagy hogy figyeljük a menetrendet – bekerült egy olyan javaslat is: aki különösen érzékeny a forróságra, az inkább menjen busszal. Aztán másnap Kormányos László, a cég vezérigazgató-helyettese az RTL-nek ugyanezt mondta, nem véletlenül kérték azt, hogy aki teheti, a hőségben halassza el az utazását vagy üljön buszra.

Utasok a Nyugati pályaudvaron
MTI / Kovács Tamás

Igen, ez a két mondat rettenetesen rosszul hangzik. Hiába tudjuk, hogy a MÁV és a Volánbusz valójában ugyanazon cégcsoportnak két tagja, mégis, egy vasúttársaság második embere egyszerűen nem mondhat olyat, hogy ne vonatra üljenek az utasok, mert az nem elég jó. Így az eredmény egy kommunikációs kisiklás, pedig a probléma, amelyről Kormányos beszélt, valós.

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.