Újabb energiaipari kínai óriáscég tört be Magyarországra
A kínai befektetések nálunk nem állnak le, mert a kormány nem szavazta meg a kínai elektromos autókra kivetett EU-s vám növelését.
A kínai befektetések nálunk nem állnak le, mert a kormány nem szavazta meg a kínai elektromos autókra kivetett EU-s vám növelését.
Az amerikai kormányzat talpnyalókból és lojálisokból áll, a jelek szerint senki erre hivatott nem vállalja, hogy megállítsa Donald Trump ámokfutását – írja a Pulitzer-díjas történész-újságíró.
Elhagyatott, növényzettel benőtt vasúti sínek, autómentes övezetek és innovatív lakhatási megoldások – megnéztük, mihez kezdett Bécs a Rákosrendezőre hasonlító területekkel. Bár megértettük, miért Bécs a világ legélhetőbb városa, rá kellett jönnünk arra is, Budapest belátható időn belül biztosan nem fogja tudni utolérni.
Sulyok Tamás köztársasági elnök nem hagyta szó nélkül, hogy a HVG publicistája, Tóta W. Árpád szatyor fingnak nevezte. És persze nem lehet úgy beszélni mostanában az államfőről, hogy ne kerülne szóba a logója. Tény, jár is a megkülönböztető jelzés egy olyan kemény dolgozó influenszernek, mint Sulyok Tamás. Aki nem hiszi, nem kell utánajárnia, ugyanis Ceglédi Zoltán szépen csokorba szedte a legjobb elnöki posztokat: vannak idézetek, lábképek, borsófőzelék is, sőt, még azt is megörökítették, ahogyan Sulyok Tamás kipróbálja a suttyantós-pukkantósat.
Min múlik, hogy milyen jól vagy kevésbé jól hall valaki, ha kizárják az öregedés és a zajterhelés negatív hatását? – tették fel a kérdést kutatók, majd többféle populáción végeztek kutatásokat, hogy választ kapjanak. Máshogy hallanak a nők és a férfiak, az életkor mellett a nyelv is számít, a lakóhelyről már nem is beszélve.
Már nem csak a terrorveszély miatt óvatosak a légitársaságok, nem csak azért, mert mondjuk fogpasztának vagy samponnak álcázott anyagokból pokolgépet lehetne barkácsolni a fedélzeten; reális kockázatot jelentenek a közönséges akkumulátorok is. Több veszélyes tűzeset nyomán egyre több helyen korlátozás alá esik a hordozható akku (powerbank) vagy akár az elektromos cigaretta is.
A vámháborús idők bizonytalanságait az abszolút hozamú befektetési alapok segíthetnek átvészelni, az állampapír és az arany is jó döntés lehet. Aki kockáztatna, annak a régióban érdemes nézelődnie.