„Három kérdés, és kiderül, felkészültek vagyunk-e váratlan vészhelyzetekre – ezen a teszten a lakosság fele elvérezne”
10 perc
2024.12.28. 06:00
Van, aki túlaggódja, és van, aki félvállról veszi a ránk leselkedő veszélyeket, legyen szó háborúról, klímakatasztrófáról vagy csak egy kiadós áramszünetről. A kormány háborús veszélyről beszél, de nem tartja fontosnak az ország, az emberek felkészítését váratlan helyzetekre. Vasárus Gábort, a Hun-Ren KRTK Regionális Kutatások Intézete tudományos munkatársát arról kérdeztük, mit lehetne tenni azért, hogy valóban senkit ne érjen készületlenül, ha jönne a baj.
Svédországban tájékoztató füzeteket osztogatnak, hogy mi a teendő, ha kitörne a háború vagy más, például időjárási katasztrófa. Magyarországon inkább a politikai célú riogatás jellemző, semmint a téma tárgyszerű és gyakorlatias megközelítése. Közben, afféle csodabogarakként, már itthon is megjelentek a prepperek: azok a „felkészülők”, akik szerint még egy saját bunker építése sem túlzás. Hányan vannak ők, és hol van az arany középút?
Magyarországon sokan azt gondolják, hogy a preppermozgalom valamiféle hóbort. Ezt elősegítették a kattintásvadász vagy a tévékben időnként műsorra kerülő szenzációhajhász „ismeretterjesztő” műsorok is, noha vajmi kevés közük van a valósághoz. A mozgalom hazánkban nagyjából 10-15 ezer főből áll – pontosabban ennyien vannak azok, akik bármilyen szinten tartják a kapcsolatot egymással. A csoport körülbelül fele diplomás ember; a preppermozgalomban a magas végzettségűek kimondottan felülreprezentáltak az össztársadalomhoz képest: a sebészorvostól a villamosmérnökön át a két doktorival rendelkező szociológusig, a közgazdászig minden megtalálható. Pont azért, mert ők érzik leginkább, hogy például a klímaváltozás is ilyen égető probléma.
Honnan indult a mozgalom, és miért vált újra divatossá?
1950 előtt a világon mindenki prepper volt. Mindenhol volt a kamrában élelmiszer, bekészített tűzifa, félretett tartalék: befőtt, kifőtt, száradó szalonna. A mozgalmat részben a világháborús tapasztalatok hívták életre, részben pedig a modernizálódás: a városi ember például sokszor kiszolgáltatottabbnak érzi magát, pedig a falvakban is nagyüzemi pékárut esznek, ott sem búbos kemencében sütik már a kenyeret. A preppermozgalom – amelynek kezdete egy Kurt Saxon nevű író The Poor Man’s James Bond (A szegény ember James Bondja) című könyvéhez kötődik – abból indult ki, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok között küszöbönálló harcból hogyan lehet survivorként, túlélőként kikerülni. A következő – immár nem háborús veszély okozta – sokkot az 1977-es, egész napos New York-i áramszünet jelentette. Röpke 24 óra alatt a nagyváros lakossága gyakorlatilag pszichopata bűnöző közösséggé alakult: több ezer támadás, nemi erőszak, gyújtogatás történt. Ebből sokan azt a következtetést vonták le, hogy
a modern társadalom hártyavékony buboréka nem véd meg.
Erre is reagált a mozgalom másik vonulata: a retreaterek, azaz visszavonulók. Ők úgy gondolták, ha kitör a háború, akkor jönnek a biológiai és vegyi fegyverek, ezért az urbánus centrumoktól a lehető legmesszebbre kell menni: minimum egy arizoniai sivatagba vagy éppen Montanába, a hegyek közé. A preppermozgalom második időszaka kifejezetten a környezeti katasztrófákról szólt. Itt nem csak a földrengésre vagy a hurrikánra kell gondolni, hanem a környezetszennyezés következményeire is. Ebben a szakaszban, a hetvenes évek környékén jelent meg Rachel Carson Néma tavasz című könyve, egy igazán fontos környezetvédelmi mozgalmat elindítva. Ami még érdekes: az első két mozgalom (tehát a túlélőké és a visszavonulóké) kimondottan jobboldali, republikánus irányú volt, míg az ökofalvakat alapítók, akik hasonlóképpen a félrevonulásban hisznek, inkább baloldali, demokrata mozgalmak képviselői. Ebből a szempontból tehát szinte a teljes társadalmat lefedték.
Háború is van a közelünkben, a klímaváltozást már a bőrünkön érezzük, de nincsenek ezek a veszélyek kicsit túldramatizálva?
Több dologgal lehet bizonyítani, hogy nem alaptalan a felkészülés, a preppermozgalom létjogosultsága.