Van még esély kiengesztelődésre Orbán Viktorral szemben?

Amikor a mai magyar politikában uralkodó állapotok mielőbbi megváltoztatásáról elmélkedünk, jól jöhet számunkra egy „elringató” történelmi példa. A példa arról szól, hogy bármily ellentétek is voltak/vannak két ellentétes oldalon álló vezető politikus között, a düh és a harag nem örök, s a kiengesztelődés bármikor bekövetkezhet. A példa álomszerű, de a mai Magyarországon olyan mértékű a táborok egymás iránti kölcsönös gyűlölete, hogy mindezt elképzelni is nehéz. Pedig, ha egyszer igazán változást akarunk elérni a belpolitikai viszonyokban, szükségünk lesz a képzelőerőnkre. Kezdjük is – az „elringatáson” túl – a képzeletmozdító történelmi példával.

A múlt: Tisza Kálmán halála és Eötvös Károly kiengesztelődése

A történet szereplője két dualizmuskori politikus: Eötvös Károly és Tisza Kálmán. Eötvös Károly (aki a korszak vezető ellenzéki pártjának, a Függetlenségi pártnak az elnöke is volt) 1902-ben nekrológot írt Tisza Kálmán volt miniszterelnök (1875 és 1890 között) halálakor. Annyit bocsátanék még előre, hogy Tisza Kálmán neve nem ismeretlen a mai olvasó előtt. Az elmúlt években szokás volt őt mint Orbán Viktor elődjét emlegetni. Hiszen Orbánhoz hasonlóan ő is hosszú ideig regnáló kormányt vezetett, s mindamellett vaskézzel irányította pártját. Eötvös nekrológjából idézek: „Tizenkét év előtt szállt le az ország kormányzó székéről. Amint leszállt: abbahagytam ellene a küzdelmet. Azóta többször találkoztam vele szűkebb körben is. Egyénisége iránt azóta kiengesztelődtem. A közélet hosszú harcai s gyakran keserű harcai alatt sok komor indulat sarjadzott föl a küzdő felek lelkében egymás ellen. Ez indulat nálam tizenkét év óta mind lecsillapodott, mind elaludt, mind elmúlt”. Eötvös még hozzáteszi: „gyakran úgy vettem észre: éppen úgy elmúlt nála is”.

Az itt leírtak nem is kicsit árnyalják a Tisza Kálmánról őrzött (s az imént felskiccelt) képünket, illetve egészen pontosan a róla alkotott vélekedéseket. De persze az a kiindulópont, hogy a róla való vélekedések talán sosem változtak volna meg, ha – tizenöt évi kormányzás után – 1890-ben nem mond le.

Ez a kiindulópontja Eötvös Károly megváltozott véleményének. Mindezen új kiindulópontról Eötvös feltesz egy olyan kérdést, ami normál körülmények között minden ellenzéki pártvezér számára kötelező lenne, csakhogy a hosszú kormányzások leszoktatják az ellenzéket arról, hogy ilyen kérdéseket feltegyen. A kérdés olyan egyszerű, hogy meg is illetődhetünk:

mi vonzza hozzá az embereket?

Természetesen Eötvös nem azokra gondol itt, akik bármilyen előnyért, vagy a pőre hatalomközeliségért vonzódnak hozzá. Hanem azokra, akik emberi mivoltáért. S ez a válasza: „hihetetlen bizalommal és szeretettel csüngnek rajta. Talán nagyobbal, mint amekkorát Deák Ferenc környezetében láttam. Azt láttam, hogy megbonthatatlan pártja egységének egyik oka az ő különös egyénisége. Annak, hogy pártja oly bonthatatlan tömörséggé nőhetett össze, egyik oka, ha nem a legfőbb oka, egyéniségének szerénysége, egyszerű, magyaros természete volt”.

Mondta ezt egykori ádáz ellenfeléről. Azt is mondhatnánk: egy pillanatra visszaállt a világ rendje, mert nincs megírva a nagykönyvben, hogy egy miniszterelnök és ellenzéke között kizárólag ádáz és gyűlölködő lehet a viszony. De Tisza lemondásáig mégis ilyen volt. Le kellett mondania, hogy ez – élete utolsó 12 évében – megváltozzék, és ellenfelei már ne (csak) a vaskezű generálist lássák benne, hanem az embert is.

A jelen 1: A rendszerváltás utáni magyar politika 2010 előtti korszaka

Ha ezek után a jelenbe fordulunk, és arra a kérdésre keressük a választ, mitől lett mára olyan a magyar politika, amilyen, azonnal azt mondhatjuk: azért, mert 2010 után kialakult egy olyan pártpolitikai rendszer, amely egyközpontú és hegemonikus. Ily módon kísértetiesen emlékeztet Tisza Kálmán korára. Csakhogy – ellentétben Tisza esetével – ebből a rendszerből egyelőre nem látszik az az út, amely valamiféle kiengesztelődés kezdete lehetne. Ha elfogadjuk a fentebbi logikát, akkor ahhoz, hogy a mai ellenzék és a mai kormánypárt között egy más viszony álljon elő – és nem utolsósorban megváltozzon az ellenzék Orbánhoz való viszonya – első lépésként le kellene mondania.