Ünnepel a rezsim. Sikerült összehozni egy legalább itthon piacképesnek látszó tévésorozatot. Tizenöt év után. Rettenetes, röhögséges kudarcokon át vezetett az út. Petőfi hulláját egy tökéletesen alkalmatlan udvaronccal gyaláztatták meg; a végeredmény rajta kívül mindenkinek csak szenvedést hozott. A Hunyadira most büszkék lehetnek. Van benne leszbikus szex. Megvannak ennek a szabványai, pont ahogy egy nyári slágernek; a műfaj egyébként írott formában évtizedek óta létezik, köbméterszám. Az a neve, hogy „baszós-kardozós”. Végül csak kiderült, hogy a párthűségből nem lesz tehetség, jó munkához nem lehet hűségesküt követelni. A színpadon felsorakozik az alkotógárda, színészek, rendezők, forgatókönyvírók, akik megépítették az uralkodónak a díszletet, amiben most sütkérezhet. Egyikükön a lehető legelegánsabb ruházat, amit művészember ilyenkor viselhet. Egyszerű póló felirattal: Fuck NER.
Ruttkay Zsófia forgatókönyvíróként dolgozott a sorozaton. Mesterember, tette a dolgát, az outputra nincs panasz. Eközben szívből utálja az állampártot, és ezt nem is titkolja. Esetleg épp azért tartotta fontosnak jelezni, nehogy valaki azt higgye, hogy velük van. Mert nincs. Kapott egy megbízást, teljesítette az elvárt színvonalon, mint egy hidegburkoló vagy sebész. Ettől még szavaz oda, ahova akar, és ezt nem is szégyelli. Ez egyébként, bármilyen furcsa ma már itthon, a dolgok normális rendje.
A gesztus természetesen és örvendetesen felháborította a baromfiudvart, szaladt minden közpénzkullancs ítélkezni és kiátkozni. Hogy ez oda piszkít, ahonnan eszik! Hálátlan! Pimasz! Ki kell rúgni!
Naná. Magukból indulnak ki. Ők aznap hullanának a semmibe, amikor ilyesmi kiszaladna a szájukon. Ugyanis nekik nincs más mesterségük, csak az alázatos hajbókolás. Hol keresnék meg a kenyerüket ezek a beszélő fejek, tülekedő propagandisták, ilyen-olyan kamuállásokban seggüket vakargató senkik, ha nem pártszolgálatban?
