A nagyobb mobilitásnak, az Európán belüli szabad munkavállalásnak és valamelyest az internetes párválasztásnak is tulajdonítható, hogy megszaporodott a vegyes házasságok száma. Én is egyre több eltérő kultúrából érkező párral találkozom a munkám során.
Gyakran az angol nyelv a közvetítő, a pár is ezt a nyelvet használja, még akkor is, amikor ez egyiküknek sem az anyanyelve. Ha mindkét fél európai országból érkezik, viszonylag kevés a kulturális disszonancia, inkább az idegen nyelv színezi meg a kapcsolatot. Mennyire tudom kifejezni az érzéseimet, mennyire lesz más a személyiségem másik nyelven. Személyes élményem, hogy könnyebb érzelmesnek lenni, nagy szavakat használni angolul. Persze ezzel nem mindenki van így. Tökéletes angolsággal bíró volt kollégám, aki munkája közben és a magánéletében is angolul élt, időnként a fürdőszobában kiabálta ki magából a frusztrációját. Természetesen magyarul.
Akármilyen megküzdési technikát válasszunk is, annyi bizonyos, hogy egy kapcsolatban pluszfeladat, ha különböző kultúrákból érkeznek a partnerek. Persze tudjuk azt is, hogy a krízisekhez hasonlóan a többletmegpróbáltatások össze is tudják kovácsolni a pár tagjait, erősíthetik a szövetséget közöttük.
Párterapeutaként az a feladatom, hogy segítsek kitalálni a párnak, készek-e erre az erőfeszítésre. Ehhez először is tudatosítani kell a nehézségeket: melyekkel találkoztak már, van-e, amitől különösen tartanak, milyen félelmeik vannak, milyen erősségeket tudnak felvonultatni. Fontos az is, hogy meghallgathassák egymást, hogyan képzelik el néhány év múlva a mindennapjaikat. Vajon a körülményekből adódó problémák fel sem fedezhetők, talán valamely varázslat tüntette el őket, vagy jelen vannak, de az elfogadás, átkeretezés csökkentette a befolyásukat a pár életére?