Az új konzervatív lengyel elnökkel kényszerű társbérletben próbálja egyben tartani kormányát Tusk

A hivatalba lépett Karol Nawrocki új lengyel államfő célja a koalíció megbénításával elősegíteni a jobboldali konzervatív ellenzék visszatérését a hatalomba, a kesztyűt felvevő Donald Tusk miniszterelnök pedig a kormánya túléléséért küzd.

Az új konzervatív lengyel elnökkel kényszerű társbérletben próbálja egyben tartani kormányát Tusk

A Lengyelország előtt álló két évről mindent elmondott a 42 éves új államfő, Karol Nawrocki múlt heti beiktatása. Amikor a történész végzettségű múzeumigazgatóból, amatőr ökölvívóból és alkalmi focihuligánból lett politikus belépett az alsóház, a szejm üléstermébe, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt képviselői felállva, a keresztnevét skandálva, tapssal üdvözölték őt és feleségét.

A 68 éves jobbközép kormányfő Donald Tusk, a Polgári Platform (PO) elnöke viszont minisztertársai körében mosolytalanul ült, s

még véletlenül sem ütötte össze a tenyerét.

Nawrocki beiktatása és ünnepi beszéde után pedig kijelentette, hogy ő és kormánya „az alkotmány őreiként” ellen fognak állni annak, hogy az elnök megkísérelje átlépni a neki járó hatáskört, egyben „szomorú napnak” minősítette azt, amelyen az államfő hivatalba lépett.

Van, amiben szót ért a lengyel köztársasági elnök és a miniszterelnök

A nemzet biztonsága és a keleti veszély megítélésében nincs vita – derült ki a két vezető első személyes találkozóján.

A formailag pártonkívüli Nawrockit ugyanúgy a PiS alapítója és vezére, a 76 éves Jaroslaw Kaczynski emelte ki az ismeretlenségből, mint az alkotmány által engedélyezett két ötéves mandátuma után távozó Andrzej Dudát. Ő szintén 42 éves volt, amikor a 2015-ös elnökválasztásra az Európai Parlamentből hazahívta a lengyel politika nagy machinátora, aki a „kommunistákat és a liberálisokat” a hatalom sáncain kívül tudó negyedik köztársaság megteremtésének szentelte az életét.