„Kegyetlen jól bánik a pisztollyal” Szíjj László társaságának új cégvezetője
Az ország 6. leggazdagabb embere új piacon próbálja ki magát.
Az ország 6. leggazdagabb embere új piacon próbálja ki magát.
Hiába sikerült látványos akciókkal az egészségügyi problémákra rávilágítania Magyar Péternek, és hiába figurázta ki a Kutyapárt karikatúrákkal az államvasutakat, Orbán Viktort egészen más foglalkoztatja.
Bizonytalanná vált, hogy a jövő hónapban Budapesten tartják-e az eurozóna pénzügyminisztereinek tanácskozását, írja a Politico. Az Euractiv szerint provokáció, hogy a magyar agrárminiszter nyitja meg az EU élelmezésügyi csúcstalálkozóját. A FAZ szerint Putyin ma már kifejezetten ellenségeket kreál. Nyitott a jövő évi lengyel elnökválasztás kimenetele, írja a Financial Times. A Die Zeit szerint a CDU elnöke populista módon lép fel a solingeni merénylet után. Egy francia terrorizmus-szakértő szerint muszlim szélsőségesek új nemzedéke jelent meg a színen. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Saját magával van elfoglalva a jegybank és a költségvetés, holott valamit tenniük kellene, hogy újraindítsák a gazdaságot – nyilatkozta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, aki nagyszabású ötletekkel is előállt. Nem ez azonban a magyar gazdaságpolitika egyetlen megoldandó kérdése.
Az európai intézmények, a Bizottságtól kezdve az EP-ig, nap mint nap azt lesik, éppen mit talál ki Orbán a szervezet lejáratására. Oroszország és Kína közben dörzsöli a markát.
A fővárosé a Szabadság-szobor, ha van kereszt rajta, ha nincs. Az állam hozzá se nyúlhatna Budapest megkerülésével.
Fordulat körvonalazódik, miután a világ országainak negyedében már betiltották az iskolai mobilozást, és az újabb kutatások, valamint oktatási tapasztalatok nyomán erre buzdítják a többieket is. A liberálisabb álláspont képviselőinek azért maradt még néhány erős érvük. Kérdés, hogy ezekből Magyarországon melyik intézményben mernek majd meríteni bármit is.
Napról napra hevesebben lőnek az orosz–ukrán háború frontjain, Moszkva hétfőn száz rakétával és ugyanannyi drónnal támadta Ukrajna energiahálózatát. A Kreml szerint nincs miről tárgyalni Kijevvel, szakértők szerint lenne, és nem zárható ki, hogy fognak is.
Augusztus elsejétől az Igazságügyi Minisztériumtól a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz (NGM) vándorolt a fogyasztóvédelmi hatáskör. Ennek apropóján érdemes sorra venni, hogy itthon egyáltalán mi fán terem ma a fogyasztóvédelem és mire lehet számítani a jövőben Nagy Mártontól és tervezett új szuperhatóságától, a Nemzeti Kereskedelmi Hivataltól.
A különböző neműek ellátásában más különbségeket is észleltek egy kutatásban, amelyet két országban végeztek.
Burgenland a mai napig élvezi annak a rendszernek az előnyeit, amelyet a tartomány utolsó first ladyje, Esterházy Melinda dolgozott ki, írja az osztrák lap.
Megőrizni a manualitást – ezt tűzte zászlajára az Ajkai Grafikai Műhely, melynek hatvan év fölötti átlagéletkorú művészközössége nyári magyarpolányi alkotótáborában jártunk. A falu kilenc rezidens művésze közül Kiss Miklós üvegművész műteremházát is megnéztük.
A NER-korszakban beindult átnevezési nagyüzem nem éppen átütő siker, az új elnevezések nehezen mennek át a köztudatba. Konszenzussal csak művészek és sportolók kaphatnak utcát. Alábbi cikkünk 2022. június 29-én jelent meg először, most frissítettük. Aktualitását az adja, hogy a főváros elvesztette a főváros a Horn Gyula sétányért vívott jogi csatát, a bíróság szerint át kell nevezni a közterületet.
Gólyatábori megalázások, a boltban kézjellel segítséget kérő fiatal nő, tettlegességig fajuló inzultálás miatt lemondásra kényszerült fideszes képviselő. Összefüggés van a közelmúltban megsokszorozódott esetek és a társadalmat átható erőszakkultúra között – fogalmaz egy szakértő.
Hét európai bank is fenntartotta oroszországi üzleti érdekeltségeit, nem is ok nélkül, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A német pénzügyminiszter az Ukrajnának folyósított támogatások mérséklését javasolja. A szélsőségesek németországi előretöréséről ír Paul Lendvai a Der Standardban, és ugyanezzel foglalkozik a Guardian külpolitikai elemzője. A zavaros francia belpolitikai helyzetet elemzi a Financial Times.
“A vasút, ahogy az állami egészségügy és az iskola: a pórnép közege. Urakat jachton, magángépen, helikopteren és aranyozott autókban szoktak fotózni, vasúti kocsiban sosem.” Vélemény.
Nem elég újraindítani a magyar gazdaságot, az is fontos, hogy a növekedés inkluzív, azaz befogadó legyen – magyarázta nemrég Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. Ez már csak azért is jól hangzik, mert a mostani növekedésünk a közelében sincs sem a kormány eredeti terveinek, sem annak, amit az ország jelentős része érdemi javulásnak érezne. A miniszter az elmúlt pár évtized egy új fogalmát dobta be ezzel; közgazdasági elméleteket bemutató sorozatunkban most azt nézzük meg, mennyi értelme van ennek Magyarországon, és egyáltalán mit kellene tenni ahhoz, hogy tényleg mindenki nyerhessen a növekedésen.
A magyar miniszterelnök lehetőségeiről beszélgettek hétfőn.
Az elmúlt évek krízisei után és az AI-bumm küszöbén sok vezető aggódik amiatt, hogy vállalkozása hosszú távon is életképes marad-e. Szabó Istvánnak, a PwC igazgatójának van néhány kényelmes, de pár kényelmetlen tanácsa is a döntéshozók számára.